BL: „Nem olyan meccset játszottunk, amilyet szerettünk volna” – Veríssimo a siker után

Vágólapra másolva!
2022.03.16. 07:50
null
Darwin Núnez gólja döntött (Fotó: AFP)
Még az 1–0-s győzelmet kicsikaró, így továbbjutó Benfica edzője is arról beszélt, nem épp a terveik szerint alakult az Ajax elleni amszterdami meccs. A döntő gólt szerző Darwin Núnez elárulta, elképesztően elfáradtak, de a siker íze így még édesebbnek hat. A másik oldalon, Dusan Tadics, a hollandok csapatkapitánya hihetetlennek nevezte a történteket…

 

 

„Az utolsó pillanatig vártam, hogy jön majd valami varázslat Berghuistől vagy Antonytól. Irányítottuk a játékot, nem volt okom belenyúlni a meccsbe. Jók voltunk labdával, jók voltunk labda nélkül. Talán csak egy kicsit több kreativitás hiányzott. Elég volt egy nagyon pici koncentrációkihagyás, és már ki is estél. Ez nem könnyű” – idézte az UEFA hivatalos honlapja Erik ten Hagot a mérkőzést követően. A találkozón az amszterdamiak 66 százalékos labdabirtoklási fölényben voltak, tizenhat gólszerzési kísérlettel próbálkoztak, szemben a portugál csapat négy kísérletével, kaput eltaláló fejesük és lövésük azonban csak kettő volt, míg a Benficának valóban csak az az egy, amiből a gólt is szerezte.

„Mi voltunk a jobb csapat. A Benfica nem csinált semmit, leszámítva egyetlen szabadrúgást. Dominálni akartunk és meg is tettük, aztán jött egyetlen pillanat…, elképesztő, hihetetlen” – értékelt Dusan Tadics.

Amikor az egyik csapat 517, a másik csupán 195 passzig jut 90 perc alatt, utóbbi együttes jó eséllyel csak rengeteg futással kompenzálhatja a labdabirtoklásból fakadó különbséget. Nem csoda, hogy a vendégjátékosok rettenetes elfáradtak a találkozó végére – ezt emelte ki Darwin Núnez, a Benfica csatára is. „Nem volt egyszerű meccs. Olyan ellenféllel találkoztunk, amely nagyon jó focit játszik, biztosak lehettünk benne, hogy meg fogunk szenvedni itt. Így is történt, és végül csak kiszenvedtük a sikert. Van mit kiélveznünk. Egészen különleges élmény a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé kerülni. Karrieremben ez az első ilyen alkalom. Rengeteget futottunk, rengeteget melóztunk – nagyon el is fáradtunk. De a boldogság óriási” – mondta a győztes gólt szerző 22 esztendős uruguayi.

„Nem épp olyan meccset játszottunk, amilyet szerettünk volna, de ha egyszer nem működik valami az egyik módszerrel, akkor meg kell próbálni máshogy. Nem igazán volt nálunk a labda, de azt tudtuk, hogy előbb-utóbb lesz néhány lehetőségünk. Igyekeztünk megragadni a pillanatot, és meg is tettük, amikor eljött számunkra az esély” – nyilatkozta a CNN-nek Nélson Veríssimo, a Benfica szakvezetője.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
AJAX (holland)–BENFICA (portugál) 0–1 (0–0)
Amszterdam,Johan Cruijff ArenA.Vezette:Del Cerro Grande (spanyol)
AJAX:Onana – Mazraui, Timber (Kudus, 90+7.), Lisandro Martínez, Blind – Edson Álvarez (Brobbey, 81.), Berghuis (Klaassen, 81.), Gravenberch – Antony, Haller, Tadics.Vezetőedző:Erik ten Hag
BENFICA:Vlahodimosz – Gilberto Júnior (Lazaro, 90+2.), Otamendi, Vertonghen, Grimaldo – Everton (Jaremcsuk, 72.), Weigl, Taarabt (Meité, a szünetben) – Rafa Silva, Darwin Núnez (Diogo Goncalves, 81.), Goncalo Ramos (Paulo Bernardo, 90+1.).Vezetőedző:Nélson Veríssimo

Gólszerző:Darwin Núnez (77.)
Továbbjutott:aBenfica, 3–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik