BL: „Nem bánom, hogy a mostani mérkőzésen nem kell Olmo ellen játszani”

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2020.09.02. 10:25
null
Blazic örülne, ha már a Qarabag vagy a Molde elleni meccsről beszélhetne (Fotó: Földi Imre)
Miha Blazic, a zöld-fehérek szlovén védője nem bánja, hogy a Dinamo Zagreb eladta Dani Olmót, ám tudja, riválisuknál rendre feltűnnek fiatalok, akik átveszik a ragyogó képességű futballisták helyét.


Zajlik az élet a Ferencvárosnál. Szerhij Rebrov vezetőedző ezekben a napokban csonka csapatnak vezényel edzéseket, hiszen a keretből többen is elutaztak, hogy hazájuk válogatottjában szerepelhessenek. Dibusz Dénes és Sigér Dávid Marco Rossi szövetségi kapitány meghívására a magyar nemzeti csapat keretével készül, Ihor Haratin és Olekszandr Zubkov az ukrán, Adnan Kovacevic és Eldar Civic a bosnyák, Myrto Uzuni az albán nemzeti együttessel edzőtáborában van, míg Miha Blazic a szlovén kapitány meghívására utazott haza.

A Ferencváros egyik legmegbízhatóbb védőjét kedden kora délután a válogatott edzőtáborában értük utol.

„Ljubljanában vagyunk az egyik szállodában – újságolta a 27 éves Miha Blazic. –Az edzések a főváros mellett lévő edzőközpontban vannak, busszal járunk át oda. Mindig jó itthon lenni a válogatottnál, főleg úgy, hogy legutóbb csaknem egy esztendővel ezelőtt találkoztunk. A görögök és a moldovaiak elleni összecsapás sem ígérkezik könnyűnek, de szeretnénk helyt állni.”

A Ferencváros belső védője sűrű időszak elé néz. A Nemzetek Ligája-találkozókat követően a Bajnokok Ligájában kell helytállnia, a zöld-fehérek szeptember 16-án hazai pályán a régi ismerős Dinamo Zagrebet fogadják. A tét nem kisebb, mint a playoffkörbe jutás. Sokan állítják, ez a Dinamo már nem az a Dinamo, a Ferencvárossal tavaly augusztus 6-án Zágrábban játszott 1–1-es döntetlent, a horvátok a budapesti visszavágón 4–0-ra győztek.

„Amikor megláttam, hogy a Dinamo Zagrebet kaptuk, rögtön az jutott eszembe, eddig rendre a legerősebb együttesek ellen kellett helytállni, és ez most sem változott – folytatta Miha Blazic.  – A svéd Djurgarden és a skót Celtic is kemény csapat volt, az más kérdés, hogy sikerrel vettük az akadályokat. Persze, ez a Bajnokok Ligája, gyenge ellenfelek nincsenek. Meglepve olvastam, hogy sokak szerint a mostani Dinamo nem olyan jó, mint az egy évvel ezelőtt pályára lépő együttes, szerintem ez egyáltalán nem így van. A zágrábiak keretében évről évre új tehetségek tűnnek fel, és hiába adják el évek óta a legjobb játékosaikat, mindig van, aki átveszi a helyüket. Fel kell készülnünk rá, hogy mentálisan rendkívül erős csapat lesz az ellenfelünk.”

A Dinamo kerete valóban sokat változott az elmúlt egy évben. Az FTC ellen tavaly szereplő játékosok közül a szűrő Nikola Moro nyolcmillió euróért szerződött a Dinamo Moszkvához, a spanyol támadó, a zöld-fehérek ellen mindkét meccsen eredményes Dani Olmo 21 millióért az RB Leipzighez. Miha Blazic mindenesetre nem bánja, hogy Olmót most nem kell kikapcsolniuk a játékból.

„Remek játékos. Lipcsében is megmutatta, miért fizettek ki érte ennyi pénzt. Nem bánom, hogy a mostani mérkőzésen nem kell vele párharcokat megvívni, az más kérdés, hogy a horvátoknál mindig vannak fiatalok, akik átveszik a távozó sztárok helyét.”

Miközben a zágrábiak játékoseladásból származó bevétele csaknem 30 millió euró volt, a nyáron mindössze kétmillió euróért igazoltak új labdarúgókat. A legnagyobb erősítést nem is egy új szerzemény, hanem a Lokomotivának kölcsönadott és a nyáron visszatérő, koszovói válogatott Lirim Kastrati jelenheti, aki az előző bajnoki idényben 11 gólt szerzett és hét gólpasszt adott a másik zágrábi csapatban.

Miha Blazic ezzel egyelőre nem foglalkozik, bár tisztában van vele, a Dinamo elleni mérkőzésen (is) nagy nyomás nehezedhet rá. A belső védő jó formában kezdte az idényt, ahogy az elmúlt esztendőben, a mostani idényben is megbízható, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt. Szerhij Rebrov nem véletlenül bízik benne, az ukrán vezetőedző szereti rotálni a játékosokat, ám a szlovén védő szinte mindig ott van az együttesben. Miközben a hátvédsorban körülötte többen is sérüléssel küszködnek (Lovrencsics Gergő, Lasa Dvali, Marcel Heister), a rutinos játékos a legtöbbször játékra kész.

„Fiatalon több sérülésem is volt. Azóta fizikailag sokat erősödtem, az elmúlt években elkerültek a sérülések, maradjon is így.”


Kedd délben az UEFA nyoni székházában kisorsolták, ha a Ferencváros továbbjut a Dinamo Zagreb ellen, az azeri Qarabaggal vagy a norvég Moldével találkozhat a következő körben. Azt a párharcot már oda-vissza vágós rendszerben rendezik, hiszen a tét mégiscsak a Bajnokok Ligája főtáblájára való jutás.

„Kicsit korai erről beszélni  – mondta Miha Blazic. – A szállodai szobámban figyelemmel követtem a keddi eseményeket, de egyelőre nem tulajdonítok jelentőséget annak, hogy melyik csapattal sorsolnak össze bennünket. Most még a Dinamo elleni összecsapásra kell koncentrálnunk. Mindenesetre jó lenne, ha majd arról beszélgethetnénk, mit várok a Qarabag vagy a Molde elleni összecsapásoktól.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik