BL: Nagyon megérdemelte a PSG – Julian Nagelsmann

R. GY./MTIR. GY./MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.19. 00:16
null
Nagelsmann sportszerűen gratulációval kezdte az értékelést (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Bajnokok Ligája elődöntőjében a PSG 3–0-ra legyőzte a Gulácsi Pétert kezdőként, Willi Orbánt csereként bevető RB Leipziget, ezzel bejutott a fináléba. A találkozó után a két vezetőedző és a mérkőzés legjobbjának megválasztott Ángel Di María értékelt.

Thomas Tuchel, a győztes PSG vezetőedzője igyekezett leszögezni, hogy csapatától azt kérte, maradjon meg az alapstílusánál, és nem készült jelentős taktikai változtatásokkal a lipcseiek ellen.

„Kitartottunk a játékstílusunk mellett. Kihasználtuk Ángel, Kylian és Neymar gyorsaságát az indításoknál. Nem készültünk nagy taktikai változtatásokkal. Igen, alkalmazkodunk valamelyest az ellenfeleinkhez, de nem túlságosan. Meg kellett mutatnunk az erőnket, és a játékosok megint megmutatták, hogy éhesek a győzelemre, hogy képesek együtt dolgozni és szenvedni” – fogalmazott Tuchel.

Kollégája, Julian Nagelsmann, az RB Leipzig trénere egyetlen másodpercig sem késlekedett elismerni, hogy a franciák rászolgáltak a továbbjutásra.

„Nagyon megérdemelte a PSG, hogy bejusson a döntőbe. Az első tíz-tizenkét percben jól játszottunk. De a PSG-nek rengeteg a minőségi játékosa, és a párizsi együttes volt a jobb csapat. A meccs előtt úgy döntöttünk, hogy mindjárt az elején letámadjuk őket. Az első tíz percben volt is három vagy négy jó pillanatunk, de elkövettünk két nagy hibát. Amikor megkaptuk a második gólt, akkor a játékosaim hite elpárolgott. A többi már tartás kérdése volt, és mi ebből jól vizsgáztunk a második félidőben. Fiatal csapat vagyunk, és megpróbálunk jól szerepelni a következő idényben is. A játékosok visszajönnek a szünetről, és nekivágunk a Bundesligának és a kupának” – mondta Nagelsmann.

A PSG argentinja, Ángel Di María egy gólja mellett csapata másik két gólját előkészítette, így teljesen jogosan választották meg a meccs emberének.

„Fokozatosan őröltük fel őket. Nehéz lesz most nyugodtan aludni a döntőig. Keményen dolgoztunk az egész meccsen, és megmutattuk, hogy megérdemelten jutottunk be a döntőbe. Nem számít, hogy kit kapunk, a Bayernt vagy a Lyont, mi mindent bele fogunk adni. Nagyon boldogok vagyunk. Ez az első BL-döntő a klub történetében. Keményen dolgoztunk és nagyszerű meccset játszottunk. Történelmet akarunk írni. Úgy kell folytatnunk, mint ma, és akkor az álmunk valóra válik” – fogadkozott Di María.

Kylian Mbappé, a PSG világbajnok francia csatára szerint a csapategységben keresendő az együttes sikereinek titka.

„Hasonló hangulatot érzek, mint amikor a 2018-as világbajnokságot megnyertük, mert ahogyan akkor ott, úgy most itt is sikerült egy olyan társaságot kialakítani, amelyben mindenki tudja a saját szerepét és mindenki elvégzi a saját munkáját” – nyilatkozta a 21 éves támadó, és hozzátette, rengeteg közös programjuk van csapattársaival, akik egyben a barátai is, ezért még inkább képesek küzdeni egymásért a pályán.

„Nagyon sok időt töltünk együtt a meccseken és az edzéseken túl, ami egyesek számára sok lehet, de ez egy bevált recept, ha trófeákat akarsz nyerni” – fejtette ki véleményét Mbappé.

A PSG-nek 110 BL-mérkőzésre volt szüksége ahhoz, hogy eljusson a döntőig, ezzel megdöntötte az Arsenal rekordját, amely 1971 és 2006 között 90 BL-találkozót vívott meg, mire először bekerült a fináléba.

A PSG legutóbb 1996-ban nyert európai kupasorozatot, az akkor még létező Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK), melynek következő szezonjában ezüstérmes volt.

Francia csapat eddig egyszer hódította el a Bajnokok Ligája trófeáját, 1993-ban az Olympique Marseille verte a döntőben az AC Milant.

A PSG vasárnap a szerdán (ma) sorra kerülő Bayern München–Olympique Lyon mérkőzés győztesével találkozik a fináléban.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ

RB LEIPZIG (német)–PARIS SAINT-GERMAIN (francia) 0–3 (0–2)
Lisszabon, Estádio da Luz, zárt kapuk mögött.Vezette:Kuipers (holland)
RB LEIPZIG:Gulácsi – Klostermann (Orbán, 84.), Upamecano, Mukiele – Laimer (Halstenberg, 62.), Kampl (T. Adams, 64.), Sabitzer, Angelino – Nkunku (Forsberg, a szünetben), Olmo (Schick, a szünetben) – Y. Poulsen.Vezetőedző:Julian Nagelsmann
PSG:S. Rico – Kehrer, Thiago Silva, Kimpembe, Bernat – A. Herrera (Verratti, 83.), Marquinhos, Paredes (Draxler, 83.) – Di María (Sarabia, 87.), Mbappé (Choupo-Moting, 86.), Neymar.Vezetőedző:Thomas Tuchel
Gólszerző:Marquinhos (13.), Di María (42.), Bernat (56.)

A MECCS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik