BL: még Guardiola is bocsánatot kért Kovács Istvántól

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.04.27. 19:28
null
Kovács István teljesítményét briliánsnak titulálta a BBC kommentátora – pedig kihívásban nem volt hiány, akadt néhány feszült, nehezen kezelhető pillanat a City–Real meccsen (Fotó: Getty Images)
A BBC riportere szerint „briliáns”, az angol élvonalban 15 éven át bíráskodó Mark Halsey szerint „tankönyvbe illő” döntéseket hozott Kovács István a Manchester City–Real Madrid Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzésén (4–3). Az 1996-os Európa-bajnokságot megjáró Adrian Porumboiu úgy véli, keddi teljesítménye után a Nagykárolyban született 37 éves magyar játékvezető az egyik fő esélyes a május 28-ai BL-döntő vezetésére.

 

A spanyol és az angol sajtó is elégedett Kovács István, a 4–3-as Manchester City-győzelmet hozó Bajnokok Ligája-elődöntő játékvezetőjének teljesítményével.

Az El Mundo Deportivo szakértője, a korábbi futballbíró, César Barrenechea leírása szerint „Kovács mindig ott volt, ahol kellett”, jól követte „az igen küzdelmes és nagy sebességű játékot”, mindig közel volt az eseményekhez. A spanyol kiemeli a 74. percben alkalmazott előnyszabályt, ez volt az a szituáció, amikor Olekszandr Zincsenkóval szemben Toni Kroos szabálytalankodott a tizenhatos bal oldalánál, ám a labda eljutott Bernardo Silvához, aki egy csel után 13 méterről óriási gólt lőtt a rövid felső sarokba. „Tudta, hogyan kontrollálja a mérkőzést, akkor fújt, ha kellett, és akkor hagyta játszani a feleket, amikor csak lehetett. Remek játékvezetés volt.”

A testnevelő diplomás bíró 2010 óta FIFA-kerettag, a jelenlegi BL-kiírásban ez volt az ötödik meccs, amelyen szerepet kapott, és már harmadik alkalommal fújhatott a manchesterieknek ebben az évadban. A kedd esti összecsapás mellett a csoportkörben ő vezette a Sevilla–Lille, az FC Bruges–Manchester City és a Sahtar–Internazionale mérkőzést, valamint a Manchester City–Atlético Madrid negyeddöntőt is.

A BBC riportere, Phil McNulty egyenesen briliánsnak nevezte, ahogyan Kovács az előnyszabályt alkalmazta Bernardo Silva gólja előtt.


A newsbeezer.com beszámolója szerint a romániai Digi Sport munkatársa egyszerűen úgy kommentálta a történteket, „a gólpassz Kovács Istváné”.

„Fantasztikus döntés” ­– éltette Kovács közreműködését Silva gólja előtt az angol élvonalban (Premier League) 15 éven át vezető Mark Halsey. „Tankönyvbe illő bíráskodás volt” – tette hozzá.

Pável Fernández García – szintén korábbi játékvezető – szerint az is bravúros volt, ahogyan Kovács azonnal kiszúrta Aymeric Laporte kezezését Karim Benzema panenkázva értékesített büntetője előtt. García a Marca Radio adásában úgy fogalmazott: „A manchesteriek ugyan azt reklamálták, Laporte kezezése azután jött, hogy fejjel már tisztázott, így nem volt sem helyzetről, sem szándékosságról szó. Ám az is látszott, hogy a City védője már eleve nyújtott karral ugrott fel, ez pedig jogossá tette a büntetőt, amit helyesen meg is ítélt Kovács.”

A brit Daily Mirror is külön kitér a tizenegyesre, kiemelve, hogy még Josep Guardiola, a hazaiak mestere is bocsánatot kért a meccs után a játékvezetőtől, amiért többször hevesen reklamált. „Elnézést kértem tőle, elragadtak az érzelmeim. Ott helyben azt éreztem, nekünk kellett volna jönnünk kifelé, de az ellenkezőjét döntötte – helyesen.”

Kovács István sárga lapot ad a reklamáló Pep Guardiolának (Fotó: Getty Images)
Kovács István sárga lapot ad a reklamáló Pep Guardiolának (Fotó: Getty Images)

Marius Avram, a 2020-ban visszavonult román FIFA-játékvezető odáig ment, hogy „tökéletes meccsteljesítménynek” nevezze Kovács bíráskodását a prosport.ro hasábjain. „Rendkívüli teljesítményt láthattunk, mind a csapatoktól, mind a játékvezetőtől. Az első félidőben észre sem lehetett venni: diszkrét volt, nyugodt és nagyon koncentrált. S még akkor is akcióközelben volt minden kulcsfontosságú momentumnál, amikor nagyon felpörögtek az események. A Guardiolával való feszült pillanatokat is jól kezelte, ott volt az előnyszabály és a szintén jól megítélt tizenegyes is. Gratulációt érdemel. Bizonyította, hogy a szűk elit tagja, és kulcsfontosságú lépést tett afelé, hogy a világbajnokság játékvezetői keretébe is bekerüljön” – mondta Kovácsról Avram.

A jelenlegi magyar–román határtól mindössze hat kilométerre, Nagykárolyban született játékvezető teljesítménye a 2022-es katari világbajnokság mellett az idei BL-döntő szempontjából sem mellékes. A keddi meccs előtt megjelent sajtóhírek szerint az európai szövetség az elődöntő négy bírója közül jelöli ki azt, aki május 28-án a párizsi Stade de France-ban is vezethet majd.

„Leckét adott a világnak, így kell nemzetközi szinten meccset vezetni. Kovács Istvánnak minden esélye megvan arra, hogy megkapja a Bajnokok Ligája döntőjét is” – idézte az 1996-os Európa-bajnokságot is megjáró román játékvezetőt, Adrian Porumboiut az Antena Sport honlapja.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
MANCHESTER CITY (angol)–REAL MADRID (spanyol) 4–3 (2–1)

Manchester, City of Manchester Stadion, 52 217néző. Vezette: Kovács István (romániai)
MAN. CITY:
Ederson – Stones (Fernandinho, 36.), Rúben Dias, Laporte, Zincsenko – De Bruyne, Rodri, Bernardo Silva – Mahrez, Gabriel Jesus (Sterling, 83.), Foden. Menedzser: Josep Guardiola
REAL MADRID:
Courtois – Carvajal, Éder Militao, Alaba (Nacho a szünetben), F. Mendy – F. Valverde, Kroos, Modric (Ceballos, 79.) – Rodrygo, (Camavinga, 70.), Benzema, Vinícius Júnior (Asensio, 88.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: De Bruyne (2.), Gabriel Jesus (11.), Foden (53.), Bernardo Silva (74.), ill. Benzema (33., 82. – a másodikat 11-esből), Vinícius Júnior (55.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik