BL: „Mbappét már elfelejtettük” – Florentino Pérez odaszúrt a támadónak

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.05.29. 11:19
null
Florentino Pérez büszke a csapatára (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt a labdarúgó Bajnokok Ligája szombat esti saint-denis-i döntőjében, és története során 14. alkalommal hódította el az európai klubfutball legértékesebb serlegét. A mérkőzés után a Real Madrid elnöke Florentino Pérez értékelés közben egy gondolat erejéig kitért Kylian Mbappéra is, akit nem tudtak megszerezni – hívta fel a figyelmet a Marca.

„Mindannyian ezért dolgoztunk idén – mondta Florentino Pérez, aki szerint most már megnyugodhatnak és ünnepelhetnek. – Ez egy nagyon megérdemelt Bajnokok Ligája-siker.”

„Volt jó pár olyan mérkőzés, amelyet nem felejtünk el egyhamar.” A döntő kapcsán kiemelte Thibaut Courtois-t, akit a világ legjobb kapusának tart.

Hangsúlyozta, hogy nagy Real-szurkoló, aki már a Manchester City elleni párharc során is nagyszerűen védett, ahogyan az egész idényben.

„A Madrid továbbra is azon fog dolgozni, hogy a legjobb játékosokat szerződtesse, de Mbappét már elfelejtettük, mivel semmi sem történt. Tökéletes idényünk volt, és ez a téma már a múlté. A mai nap nem Mbappéről szól, hanem a Real Madrid diadaláról” – szögezte le.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
LIVERPOOL (angol)–REAL MADRID (spanyol) 0–1 (0–0)

Saint-Denis (Párizs), Stade de France, 75 000 néző. V: Turpin (francia)
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson – Fabinho, Thiago Alcántara (Firmino, 77.), J. Henderson (N. Keita, 77.) – Szalah, Mané, Luis Díaz (Diogo Jota, 65.). Menedzser: Jürgen Klopp
REAL MADRID: Courtois – Carvajal, Éder Militao, Alaba, F. Mendy – Kroos, Casemiro, Modric (Ceballos, 90.) – F. Valverde (Camavinga, 86.), Benzema, Vinícius Júnior (Rodrygo, 90+3.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Vinícius Júnior (59.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik