BL: Isztambulban marad a döntő? Lehet, hogy angol szurkolók nélkül

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 19:50
null
Az UEFA ragaszkodik Isztambulhoz, és csak a török kormány kérésére helyezné át a döntőt (Fotó: AFP)
Veszélybe került a Manchester City és a Chelsea szurkolóinak részvétele a labdarúgó Bajnokok Ligája isztambuli döntőjén, mivel a brit kormány szigorított a koronavírus-járvány miatti karanténszabályokon – írja az MTI.

 

Grant Shapps brit közlekedési miniszter pénteken elmondta, hogy a magas kockázatú, úgynevezett vörös listán szereplő országokba – például Törökországba – csak a „legszélsőségesebb körülmények között″ megengedett az utazás, és aki visszatér egy ilyen területről, annak tíz napot szállodai karanténban kell töltenie a saját költségén.

Törökország az elmúlt hetekben a negyedik helyet foglalta el a világon a napi új koronavírusos esetek listáján, ezért a kormány országos zárlatot hirdetett május 17-ig. Ezzel némileg sikerült megfékezni a járvány terjedését, a napi esetszám április közepén még 63 ezer volt, szerdán viszont már 27 ezer alá csökkent.

Az Atatürk Olimpiai Stadionban május 29-én sorra kerülő BL-döntőt jelen állás szerint 25 ezer néző jelenlétében rendezik meg, mindkét klub 4000 belépőjegyet kap.

Az angol sportmédiában napok óta kiemelt téma, hogy a finálét Angliában kellene megrendezni, és a pletykák szerint az Aston Villa örömmel otthont adna a meccsnek, sőt ahogyan azt megírtuk, a Talksport két műsorvezetője szerint a Wembley lenne a megfelelő helyszín az esemény megrendezésére. Az európai szövetség (UEFA) azonban ragaszkodik Isztambulhoz, és csak a török kormány kérésére helyezné át a döntőt.

Grant Shapps elmondta, az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) tárgyalásokat folytat az UEFA-val.

„Nyitottak vagyunk a rendezésre, a végső döntést az UEFA hozza meg″ – tette hozzá.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik