Képünk illusztráció (Fotó: AFP)

 

A sportág európai szövetsége (UEFA) jelentős változásokat készít elő: 2024-től a jelenlegi 32 helyett 36 gárda szerepelne a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat egy nagy tabella váltaná fel, így a jelenlegi hat helyett legalább tíz találkozót játszhatna minden résztvevő. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jutna, a 9-24. helyezettekre rájátszás várna a 16 közé kerülésért.

Noha a tervezet egyes elemeit számos kritika érte, Agnelli úgy véli, közel a megállapodás.

„Nagyon remélem, hogy mindez néhány héten belül megtörténik, ám vannak még részletek, amelyeken dolgozni kell. Ezek közül az egyik a fennmaradó négy hely kiosztásának kérdése” – fogalmazott Agnelli.

A tervezet alapján a bővítés nyomán az UEFA rangsorában előkelő helyet elfoglaló csapatok kaphatnák a plusz helyeket, ezáltal a topligáknak lehetőség nyílna, hogy négynél több együttest indíthassanak a BL-ben – írja az MTI.

A kisebb bajnokságok nyerteseinek több lehetőséget nyújtó tervváltozat sokak tetszését nem nyerte el, ezzel együtt Agnelli szerint olyan megoldásra törekszenek, amelyben minden érdekcsoport megtalálja a számítását.