BL: Köszönjük, Budapest! – Klopp a Leipzig elleni siker után

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2021.02.17. 00:19
null
<p align="center">Jürgen Klopp's satisfaction was understandable after Liverpool's 2-0 victory (Photo: Attila Török)</p>
Jürgen Klopp, a Liverpool BL-győztes menedzsere csapata teljesítménye mellett a Puskás Arénát is dicsérte, míg a lipcseieket irányító Julian Nagelsmann a védelmi hibákban és a kihagyott helyzetekben látta a vereség okát az angol együttes 2–0-s győzelmével záruló Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő után.

 

A 2–0-s Liverpool-győzelmet hozó nyolcaddöntő után érthető volt Jürgen Klopp elégedettsége, az angol együttes végig kézben tartotta a mérkőzést, és a második félidő elején könyörtelenül megbüntette az előző kiírásban elődöntőig jutó RB Leipzig védelmi megingásait.

„Mindkét csapat szervezetten futballozott, próbált minél több problémát okozni az ellenfélnek, de játékban az ellenfél fölé nőttünk – értékelte a látottakat a BL-győztes tréner. – Aki ismeri a lipcseiek játékát, tudhatja, hogy ez a csapat általában teljesen másként futballozik, képes végig irányítani a játékot, és elsöpörni az ellenfelet. Amikor megláttuk a Leipzig kezdő tizenegyét, nem tudhattuk, milyen felállásban játszik majd, azzal a névsorral öt-hat taktikai formáció is megvalósítható. Az ellenfél váltogatta is a formációt, de mindenre volt válaszunk. Elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, a hozzáállásukkal, nagyon jól futballoztak. Az sem jelentett problémát, hogy egy nappal kevesebbet készülhettünk a meccsre. Ozan Kabak és Jordan Henderson is helytállt a védelem közepén. Elismerem, az ellenfélnek akadt két-három helyzete, de ezen a szinten, ilyen kvalitású csapatokkal szemben ez elkerülhetetlen. Ráadásul mivel kapott gól nélkül hoztuk le a meccset a kapusunk, Alisson is jót alszik majd a hazafelé tartó úton.”

Az 53 esztendős német szakvezető arra is válaszolt, mekkora lökést adhat a győzelem az utóbbi hetekben botladozó együttesének.

„Nem vagyunk gyerekek, nem gondolhatjuk, hogy egyetlen győzelemtől máris minden problémánk megoldódott. Ezzel együtt számomra az eredménynél is fontosabb, hogy jó futballal nyertük meg a meccset. Tudom, hogy az utóbbi hetek eredményei után senkit sem vigasztalt, hogy próbáltunk hűek maradni a saját stílusunkhoz, de számomra fontos volt. Szerencsére most a jó futball kiváló eredménnyel párosult. Keményen dolgoztunk, csapat- és egyéni szinten is kiváló teljesítményeket láttam, pedig bizonyára sokan gondolták azt, hogy elcsúszunk a Leipzig ellen. Ezt nem rosszindulatból mondom, a Leipzig ereje és az utóbbi hetek eredményei alapján ennek valóban volt alapja. A lipcsei együttes valóban kemény ellenfél, de az első meccsen sikerrel vettük az akadályt.”

A Liverpool menedzsere a Puskás Arénáról is elismerően nyilatkozott.

„Nagyszerű stadionban játszottunk, belülről kicsit az Atlético Madrid arénájára emlékeztetett. A gyepszőnyeg is kifogástalan volt, biztos vagyok benne, hogy a telt házas meccseken félelmetes hangulat uralkodik majd ebben az arénában. És ez nem kötelező udvariasság, ha kikaptunk volna, ugyanezt mondanám a stadionról. Ez úton is köszönjük Budapestnek, hogy fogadott minket, mindent megtettünk, hogy a környezetünk biztonságban érezze magát.”

Nem mellékesen, amikor Jürgen Klopp felállt az asztaltól, a Liverpool sajtófőnöke megjegyezte:

„Három hét múlva megint itt leszünk...”

Az RB Leipziget irányító Julian Nagelsmann érthetően csalódottan értékelt a vírushelyzet miatt online tartott sajtótájékoztatón.

„Nem futballoztunk rosszul, több helyzetet is kialakítottunk, de amíg mi egyiket sem tudtuk kihasználni, addig a Liverpool élt a helyzeteivel – mondta Nagelsmann. – Az első félidőben egy ziccere volt az angol csapatnak, a fordulás után viszont kétszer is nagyot hibáztunk védekezésben, és máris kétgólos hátrányban voltunk. Mivel még a szépítés sem jött össze, nehéz visszavágó vár ránk, de el kell hinnünk, hogy lehet keresnivalónk Liverpoolban. A helyzeteink vélhetően ott is meglesznek, de akkor már nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy egyiket sem értékesítjük.”

Az edző a Puskás Arénáról és Willi Orbánról is beszélt.

„Nagyszerű stadionban játszottunk, a gyepszőnyeg is tökéletes volt, nem a körülmények miatt veszítettünk. Budapest is gyönyörű város, ám ezúttal sajnos nem sokat láttunk belőle. Ami Willi Orbánt illeti, nagyon jó futballista, nem ellene döntöttem, amikor a kispadra ültettem, hanem Lukas Klostermann mellett. Arra számítottam, hogy sokszor nyílik majd üres terület a védelmünk mögött, ezért a leggyorsabb hátvédeket állítottam a kezdőbe. Mindig nehéz döntés őt a kispadon hagyni, a becserélése után pedig tökéletesen látta el a feladatát.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
RB LEIPZIG (német)–LIVERPOOL (angol) 0–2 (0–0)

Budapest,Puskás Aréna,zárt kapuk mögött.Vezette:Vincic (szlovén)
RB LEIPZIG:Gulácsi – Mukiele (Orbán, 64.), Klostermann, Upamecano, Angelino – Sabitzer, A. Haidara (Poulsen, 64.), Kampl (Hvang Hi Csan, 73.) – Nkunku, Olmo, T. Adams.Vezetőedző:Julian Nagelsmann
LIVERPOOL:Alisson– Alexander-Arnold, Kabak, J. Henderson, A. Robertson – Thiago Alcantara (Oxlade-Chamberlain, 72.), Wijnaldum, C. Jones – Szalah (N. Williams, 90.), Firmino (Shaqiri, 72.), Mané.Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerző:Szalah (53.), Mané (58.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik