BL: Jelenleg történelmet írunk, de egy lépés még hátravan… – Rebrov

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.09.16. 21:42
null
Rebrov (balra) úgy érzi: történelmet ír csapatával (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében a Ferencváros 2–1-re megverte Budapesten a Dinamo Zagrebet, ezzel már biztosan bejutott az Európa-liga csoportkörébe, a BL-csoportkörtől pedig már csak egyetlen párharc megnyerése választja el – az ellenfél a norvég Molde lesz. Ez a kör már kétmérkőzéses lesz, a mieink idegenben kezdenek. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Dinamo Zagreb trénere, Zoran Mamic sportszerűen gratulált a Ferencvárosnak:

„A futballban az nyer, aki több gólt szerez, ez ma a hazai csapatnak sikerült, gratulálok ezért! A Ferencváros kegyetlenül kihasználta a lehetőségeit. Gólt kaptunk az elején, aztán egyenlítettünk, felvettük a játék ritmusát, voltak lehetőségeink, a második félidőben még irányítottunk is, de kimaradtak a helyzeteink. Sok sikert kívánok az FTC-nek a playoffban.”

A Ferencváros vezetőedzőjét, Szerhij Rebrovot vastaps fogadta a sajtótájékoztatón, majd kollégánk azt kérdezte tőle: látta-e már ekkorát küzdeni csapatát.

„Igen, a Celtic ellen. Sikerült legyőznünk három kimagasló csapatot, úgyhogy jelenleg történelmet írunk, ez önbizalmat kell adjon. De egy lépés még hátravan…”

Nem ment el szó nélkül a szurkolók mellett sem, akiknek a buzdítása végig behallatszott a Groupama Arénába (videónk erről ITT):

„Nagyon sokat tett hozzá a drukkerek teljesítménye, nem számítottam arra, hogy kilencven percig ilyen kitartó szurkolás lesz. Elképesztő. A bábuk is jól néznek ki a lelátón, de azért az élő szurkolás más…”

A BL-csoportkörről döntő párharcok első mérkőzéseit szeptember 22-én és 23-án, a visszavágókat szeptember 29-én és 30-án játsszák le.

A magyar bajnok Norvégiában kezdi a párharcot a Molde ellen.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ

FERENCVÁROS–DINAMO ZAGREB (horvát) 2–1 (1–1)
Budapest, Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: S. Stieler (német)
FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G. (Botka, 24.), Blazic, Kovacevic (A. Frimpong, 72.), Civic – Sigér, Haratin – Nguen, Somália, Uzuni – Boli (Isael, 66.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
DINAMO ZAGREB: Livakovic – Stojanovic, Dilaver, Gvardiol, Leovac – Ademi – Kastrati, Gojak (Gavranovic, 71.), Majer (Jakic, 60.), Orsic (Ivanusec, 72.) – Petkovic. Vezetőedző: Zoran Mamic
Gólszerző: Lovrencsics G. (2.), Uzuni (65.), ill. Uzuni (23. – öngól)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Omonia Nicosia (ciprusi)–Crvena zvezda (szerb) 1–1 (Luftner 31., ill. Ivanics 45+1.) – 11-esekkel: 4–2
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Dinamo Breszt (fehérorosz) 1–0 (Biton 50. – 11-esből)
Qarabag (azeri)–Molde (norvég) 0–0 – 11-esekkel: 5–6
FC Midtjylland (dán)–Young Boys (svájci) 3–0 (Lefort 51. – öngól, Dreyer 62., Mabil 84.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik