BL: ilyen volt már? Délután az ifi BL-ben, este a felnőtteknél játszott

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 08:14
null
Gouiri (pirosban) először játszott a Bajnokok Ligájában (Fotó: AFP)
Amine Gouiri, az Olympique Lyon francia korosztályos válogatott labdarúgója nem panaszkodhat arra, hogy klubja kevés játéklehetőséget adna neki. A fiatal csatár szerdán előbb az UEFA Ifjúsági Ligában játszott egy félidőt, majd este Rudi Garcia, a felnőttcsapat trénere pályára küldte a Zenit elleni Bajnokok Ligája-találkozón.

 

A Lyon 2000-es születésű reménysége – aki a 2017-es U17-es Európa-bajnokságon gólkirályi címet szerzett – a magyar idő szerint délben kezdődő ifjúsági meccsen kezdőként egy félidőt játszott, csapata 3–1-re kikapott a Zenit otthonában.

Néhány órával később Rudi Garcia benevezte a felnőttek mérkőzésére is a játékost, aki a 83. percben csereként beállt, ám nem tudott segíteni a Lyonon, amely 2–0-s vereséget szenvedett a Zenit vendégeként.

Úgy tudni, Martin Terrier megbetegedett, ezért került be Gouiri az OL meccskeretébe – ha már úgyis ott volt Oroszországban.

Gouirinek ez volt élete első fellépése a Bajnokok Ligájában. Ebben az idényben először játszott a felnőttcsapatban.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ

G-CSOPORT
Zenit (orosz)–Olympique Lyon (francia) 2–0
(Dzjuba 42., Ozdojev 84.)
RB Leipzig (német)–Benfica (portugál) 2–2 (Forsberg 89., 96. – az elsőt 11-esből, ill. Pizzi 20., Carlos Vinícius 59.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. RB Leipzig 5 3 1 1 8–6 +2 10
2. Zenit 5 2 1 2 7–6 +1 7
3. Lyon 5 2 1 2 7–6 +1 7
4. Benfica 5 1 1 3 7–11 –4 4

Az utolsó fordulóban:
December 10., kedd
21.00: Benfica (portugál)–Zenit (orosz)
21.00:Lyon (francia)–RB Leipzig (német)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik