BL: hat éve várnak erre a német szurkolók, most összejöhet

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2020.11.05. 16:37
null
A Mönchengladbach is hat gólt szerzett (Fotó: AFP)
Hat éve várják a szurkolók, hogy a főtáblás német klubok mindegyike sikerrel vegye a Bajnokok Ligája csoportkörét, és most ismét jó esély nyílik rá.

 

A Bundesliga négy csapata legutóbb a 2014–2015-ös kiírásban jutott tovább a kieséses szakaszba, a teljesség kedvéért érdemes megjegyezni a névsort. A Bayern München és a Dortmund csoportja első helyén zárt, míg a Leverkusen és Schalke a másodikon. Azóta a „felállás” megváltozott, a német rekordbajnok és s BVB maradt, mellettük jelenleg a Leipzig és a Mönchengladbach szerepel. A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is alkalmazó együttes az előző idényben már bizonyított, akkor az elődöntőig menetelt, s a Paris Saint-Germain állította meg (0–3). Szerda este „bosszút állt” a korábbi vereségéért, és hat ponttal fellépett a Manchester United mellé a tabellán (H-csoport).

A német négyes közül talán a Gladbach szereplése a legnagyobb meglepetés, amely erődemonstrációt tartott Kijevben a Sahtar 6–0-s kiütésével, és a mesterhármast jegyző Alassane Pléa vezetésével a B-csoport élére ugrott. Előzetesen a Real Madridot és az Internazionálét tartották a négyes favoritjainak, de Marco Rose gárdája egyelőre rácáfol az esélyekre. A Bayern München (A-csoport) menetelése aligha ér bárkit meglepetésként – a címvédő a Salzburg leigázásával sorozatban immár 14 megnyert BL-meccset számlál –, a Dortmund pedig az első fordulóbeli vereségét feledtette azzal, hogy fél távnál az élre állt (F-csoport). Érdekesség, hogy a bajor klub szerezte a legtöbb gólt (12) eddig a csoportkörben, a képzeletbeli dobogó második fokára a Mönchengladbach fér fel (10), őket követi a Manchester City és Barcelona (9-9).

Minek köszönhető a német csapatok eredményes támadójátéka?

Alighanem szerepet játszhat, hogy a koronavírus-járvány után a topligák közül a német élvonalban indult újra először a bajnoki versenyfutás, a folyamatos terhelést bírják a játékosok. A Bayern München a Salzburg elleni 6–2-es diadal alkalmával a hajrában kapcsolt magasabb sebességi fokozatba, és szerzett négy gólt negyedóra leforgása alatt.

Szembetűnő ugyanakkor a francia alakulatok gyengélkedése, amelyeknél idő előtt – április végén – véget ért a Ligue 1. A Marseille pont nélkül áll (C-csoport), a Rennes eggyel (E-csoport), de a PSG három pontja is kevésnek tetszik (H-csoport). Az igazsághoz tartozik, hogy az előző évad BL-döntőse sérülés miatt nélkülözi Mauro Icardit, Kylian Mbappét és Neymart, de a „visszavágók” során igencsak kapaszkodnia kell a Manchester United, a Leipzig és Basaksehir ellen, ha nem akar szégyenszemre búcsúzni a további küzdelmektől.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Lokomotiv Moszkva (orosz)–Atlético Madrid (spanyol) 1–1
(Anton Mirancsuk 25. – 11-esből, ill. Giménez 18.)
FC Salzburg (osztrák)–Bayern München (német) 2–6 (M. Berisha 4., Okugava 66., ill. Lewandowski 21., 88. – az elsőt 11-esből, Kristensen 44. – öngól, J. Boateng 79., L. Sané 83., L. Hernández 90+2.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 3 3 12–3 +9 9
2. Atlético Madrid 3 1 1 1 4–7 –3 4
3. Lokomotiv Moszkva 3 2 1 4–5 –1 2
4. Salzburg 3 1 2 6–11 –5 1

B-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Internazionale (olasz) 3–2
(Benzema 25., S. Ramos 33., Rodrygo 80., ill. Lautaro Martínez 35., Perisic 68.)
Sahtar Doneck (ukrán)–Borussia Mönchengladbach (német) 0–6 (Pléa 8., 26., 79., Bondar 17. – öngól, Benszebaini 44., Stindl 65.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Mönchengladbach 3 1 2
10–4 +6 5
2. Sahtar Doneck 3 1 1 1 3–8 –5 4
3. Real Madrid 3 1 1 1 7–7 0 4
4. Internazionale 3 2 1 4–5 –1 2

C-CSOPORT
Manchester City (angol)–Olympiakosz Pireusz (görög) 3–0
(Ferran Torres 12., Gabriel Jesus 81., Cancelo 90.)
FC Porto (portugál)–Marseille (francia) 3–0 (Marega 4., Sérgio Oliveira 28. – 11-esből, Luis Díaz 69.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 3 3
9–1 +8 9
2. FC Porto 3 2 1 6–3 +3 6
3. Olympiakosz Pireusz 3 1 2 1–5 –4 3
4. Marseille 3 3 0–7 –7 0
D-CSOPORT

Midtjylland (dán)–Ajax (holland) 1–2 (Dreyer 18., ill. Antony 1., Tadics 13.)
Atalanta (olasz)–Liverpool (angol) 0–5 (Diogo Jota 16., 33., 54., Szalah 47., Mané 49.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 3 3 8–0 +8 9
2. Ajax 3 1 1 1 4–4 0 4
3. Atalanta 3 1 1 1 6–7 –1 4
4. Midtjylland 3 3 1–8 –7 0

E-CSOPORT
Sevilla (spanyol)–FK Krasznodar (orosz) 3–2 (Rakitic 42., en-Nesziri 69., 72., ill. Szulejmanov 17., M. Berg 21. – 11-esből)
Chelsea (angol)–Rennes (francia) 3–0 (Werner 10., 41. – mindkettőt 11-esből, T. Abraham 50.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 3 2 1 7–0 +7 7
2. Sevilla 3 2 1 4–2 +2 7
3. FK Krasznodar 3 1 2 3–8 –5 1
4. Rennes 3 1 2 1–5 –4 1

F-CSOPORT
Zenit (orosz)–Lazio (olasz) 1–1
(Jerohin 32., ill. Caicedo 82.)
FC Bruges (belga)–Borussia Dortmund (német) 0–3 (T. Hazard 14., Haaland 18., 32.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 3 2 1 6–3 +3 6
2. Lazio 3 1 2 5–3 +2 5
3. FC Bruges 3 1 1 1 3–5 –2 4
4. Zenit 3 1 2 2–5 –3 1

G-CSOPORT
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–1
(Messi 5. – 11-esből, Piqué 65., ill. Cihankov 75.)
FERENCVÁROS–Juventus (olasz) 1–4
(F. Boli 90., ill. Morata 7., 61., Dybala 73., Dvali 81. – öngól)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 3 3 9–2 +7 9
2. Juventus 3 2 1 6–3 +3 6
3. Dinamo Kijev 3 1 2 3–6 –3 1
4. FERENCVÁROS 3 1 2 4–11 –7 1

H-CSOPORT
IstanbulBasaksehir (török)–Manchester United (angol)2–1
(Demba Ba 13., Visca 40., ill. Martial 43.)
RB Leipzig (német)–PSG (francia) 2–1
(Nkunku 42., Forsberg 57. – 11-esből, ill. Di María 6.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 3 2 1 8–3 +5 6
2. RB Leipzig 3 2 1 4–6 –2 6
3. Paris SG 3 1 2 4–4 0 3
4. Basaksehir 3 1 2 2–5 –3 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik