BL, H-csoport: Jorginho duplázott, a Chelsea kiütéssel győzött

Vágólapra másolva!
2021.10.20. 22:57
null
A Chelsea hengerelt (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjának 3. fordulójában a Chelsea esélyeshez méltóan 4–0-ra legyőzte a Malmőt. A Juventus a hajrában szerzett góllal gyűrte le idegenben a Zenitet.

 

Chelsea–Malmö

A Chelsea tökéletesen igazolta a papírformát. A címvédő már a 9. percben megszerezte a vezetést Andreas Christensen fejes góljával. A dánnak ez volt az első találata az angol klubban, erre 137 mérkőzést kellett várnia.

A címvédő nem állt le, Jorginho két büntetőt is kihasznált. A kettő között Kai Havertz is gólt szerzett, az előző kiírás döntőjének egyetlen találatát jegyző német éles szögből szép gólt lőtt a szakadó esőben. További érdekesség, hogy Havertznek ez volt a hatodik gólja, amióta Thomas Tuchel irányítja a Chelsea-t, ezzel holtversenyben Mason Mounttal a legeredményesebb.

A végén maradt a 4–0.

Zenit–Juventus

Sokáig nem bírt egymással az orosz és az olasz csapat. A Juve többet birtokolta a labdát, és több helyzetet is dolgozott ki, mint a hazaiak, de a lényegi részben, vagyis a gólok számában nem tudott többet mutatni.

Aztán elérkezett a 86. perc, amikor Dejan Kulusevski felugrott a hazai tizenhatoson belül, és gyönyörűen fejelt a kapu jobb oldalába Mattia De Sciglio beadása után.

Ezzel a győzelemmel a Juventus megerősítette az első helyét a H-csoportban. A Chelsea a három ponttal megelőzte a Zenitet, és feljött a második helyre.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
H-CSOPORT
Chelsea (angol)–Malmö FF (svéd) 4–0
(Christensen 9., Jorginho 21., 57. – mind a kettőt 11-esből, Havertz 48.)
Zenit (orosz)–Juventus (olasz) 0–1 (Kulusevski 86.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Juventus 3 3 5– 0 +5 9
2. Chelsea 3 2 1 5– 1 +4 6
3. Zenit 3 1 2 4– 2 +2 3
4. Malmö 3 3 0–11 –11 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik