BL: Gasperini a hosszabbításra tartalékolta Zapatát

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.03.17. 00:11
null
Utólag ittak a gólra (Fotó: AFP)
A Real Madrid hazai pályán is legyőzte az Atalantát a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: a spanyolok idegenben 1–0-ra, otthon 3–1-re nyertek, így magabiztosan és teljesen megérdemelten léptek a legjobb nyolc csapat közé a sorozatban. Nézzük, hogyan látta a mérkőzést néhány főszereplő!

 


„Nem bántam meg, hogy ezt a kezdőcsapatot küldtem a pályára, nem készülhettünk fel a hibáinkra és az ajándékba adott gólokra, sokkal jobban akartunk ennél futballozni. Kár érte – mérgelődött a lefújás után az olaszok mestere, Gian Piero Gasperini. – Fantasztikus tapasztalat volt ez a párharc mindannyiunk számára, az edzőnek, a játékosoknak és a klubnak is. Esélyünk nyílott játszani Európa legjobb csapatai ellen, jó ment nekünk eddig az idényben, de csalódás nekünk az utóbbi két BL-mérkőzésünk.”

„Ha újrakezdhetném a meccset, abszolúte ugyanezeket a döntéseket hoznám. Balszerencsére az első madridi gól és a büntető, és főleg az első meccsen kapott gól nagyon lecsökkentette a továbbjutási esélyeinket. Ha gólokkal ajándékozod meg az ellenfeledet, az sohasem könnyíti meg a helyzetedet… Csakis a mi hibáink miatt kaptunk ki itt is, de mondom, elégedett vagyok, kiütöttük az Ajaxot, továbbmentünk a csoportból a Liverpoollal. Ám azt hittük, hogy sokkal jobbak leszünk most a Real ellen. Duván Zapatának gondjai voltak az erőnlétével az elmúlt hetekben, azért kezdett a kispadon. Azt hittem, több helyzetünk lesz a második félidőben, és tartogattam lehetőségeket egy esetleges hosszabbításra is, de aztán pechünkre az első kapott gól mindent megváltoztatott. Luis Muriel jól teljesített egy szem csatárként, mondom, azt hittem, a végén is szoros lesz a párharc, és nem akartam úgy belemenni a hajrába, hogy ne legyen ott változtatási lehetőségem. Hogy mi döntött ma? A passzjáték egy futballcsapat nyelve, és ha nem teszed-veszed a labdát, akkor nem kommunikálsz. Több helyzetet is elpuskáztunk, de legalább látja minden játékosom, hogy mi az a szint, ahová el kell jutnia.”

Fabio Capello, a Real Madrid korábbi mestere szerint a Real megérdemelten jutott a tovább, nyilvánvalóan a jobb csapat került a legjobb nyolc közé.

„Jól kezdtük a mérkőzést, letámadtuk az ellenfelet, nyomás alá helyeztük őket, de aztán a hibáinkkal nagyon megnehezítettük a saját dolgunkat”– mondta az olaszok gólját szerző Luis Muriel.

„Csalódottak vagyunk, tovább akartunk jutni, de nem tudtuk a saját futballunkat játszani, hiába adtunk bele mindent” – csatlakozott hozzá Duván Zapata.

„Gratulálok a játékosaimnak, a kezdő sípszótól a lefújásig remekül játszottunk egy olyan csapat ellen, amellyel a lehető legnagyobb fizikai megterhelés megküzdeni – dicsérte az ellenfelet Zinédine Zidane, a Real Madrid mestere. – Jól kellett védekeznünk, és a labda nélkül is úgy mozogni, ahogyan azt máskor is tesszük. Zapata helyzetét leszámítva nem volt veszélyes ma az Atalanta, pedig általában nagyon sok helyzetet alakít ki. Most nem volt erre képes, jól játszottunk, és ezt várom el a továbbiakban is a csapattól. Luka Modric és Toni Kroos elképesztően jól futballozott, Luka harmincöt éves, de megmutatta a pályán, hogy mire képes még mindig.”

Mások is így látták, mert Modric lett a mérkőzés embere.

„A célunk a továbbjutás volt, nagyszerű eredményt értünk el, bár néhány helyzetet kihagytunk, így is elégedettek lehetünk azzal, ahogyan játszottunk – mondta a 15. BL-gólját szerző Sergio Ramos, akinél a sorozatban a Real védői közül csak Roberto Carlos lőtt több gólt, ő is csupán eggyel. – Végső soron mindig alkalmazkodnod kell kicsit az ellenfeledhez, nem tudtuk, hogy letámadnak-e bennünket, de végül átvettük a kezdeményezést, köszönhetően annak, hogy hátul három középső védős rendszerre álltunk át.”

„Nagyszerűen védekeztünk, tudtuk, hogyan helyezzük őket nyomás alá, és hogyan álljunk kicsit visszább olykor. Kellett néhányszor védenem Zapata lövéseinél, aztán jött Muriel gólja… Az hittem, Malinovszkij fogja ellőni a labdát arra, amerre helyezkedtem, de aztán elmondta később nekem, hogy eredetileg ez is volt a terve, csakhogy Muriel látta, hová állok, ellőtte előle, és nagyszerűen el is találta a labdát. Elégedett vagyok a teljesítményünkkel és a továbbjutással, sokat dolgoztunk, és voltak helyzeteink. Az Atalanta nagyon sok gólt lő Olaszországban, de ellenünk csak egyszer tudott betalálni, akkor sem akcióból” – vonta meg a mérleget Thibaut Courtois.

Real Madrid (spanyol)–Atalanta (olasz) 3–1 (1–0)
Madrid,
Alfredo Di Stéfano Stadion,zárt kapuk mögött. Vezette: D. Makkelie (holland)
Real Madrid: Courtois – Nacho Fernández, Sergio Ramos (Éder Militao, 64.), Varane (Asensio, 82.) – Valverde, Kroos, Modric, F. Mendy – Lucas Vázquez, Benzema, Vinícius Júnior (Rodrygo, 69.). Vezetőedző: Zinédine Zidane
Atalanta:Sportiello – Rafael Tolói (Palomino, 61.), C. Romero, Djimsiti – Maehle, De Roon, Pessina (Caldara, 84.), Gosens (Ilicic, 57.) – Malinovszkij, Pasalic (D. Zapata, a szünetben) – Muriel (Alekszej Mirancsuk, 84.). Vezetőedző: Gian Piero Gasperini
Gólszerző: Benzema (34.), S. Ramos (60. – 11-esből), Asensio (85.), ill. Muriel (83.)

Továbbjutott: a Real Madrid, két győzelemmel, 4–1-es gólkülönbséggel.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik