BL, G-csoport: négyből csak két értékesített 11-es, piros lap és iksz Sevillában

Vágólapra másolva!
2021.09.14. 20:42
null
A Salzburg akár háromgólos előnyre is szert tehetett volna az első félidőben (Fotó: AFP)
A Sevilla sokáig emlékezetes mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Salzburggal a Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásának G-csoportjában.Az osztrák együttes három góllal is vezethetett volna 37 perc után, ám az Adeyemi által kiharcolt büntetőkből csak egy ment be... Bezzeg a spanyoloknak egyetlen tizenegyes is elég volt a gólhoz.

A Salzburg jó tíz éve híres a fiatal átlagéletkorú csapatairól, s az osztrák együttes ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: Sevillában mindössze 22 év és 220 nap volt a kezdő tizenegy átlagéletkora. Ilyen „fiatal” csapattal pedig még sosem állt fel a Red Bull-csapat. Hasonlót legutóbb még 2009-ben láttunk a BL-ben, akkor a görög Olympiakosz volt az „elkövető”. Az osztrák kezdőből is kilógott a szlovén csatárígéret, Benjamin Sesko, aki a Salzburg valaha volt legfiatalabb kezdőjátékosa lett a Bajnokok Ligájában (18 év, 106 nap).

S ami még szintén nem volt – legalábbis amióta az Opta gyűjti az adatokat – az az, hogy egyetlen félidő alatt egyetlen játékos három tizenegyest is kiharcoljon. Ezúttal viszont – a szintén nem túl öreg, 19 éves, de már német felnőttválogatott – Karim Adeyemi megtette. Az már nem rajta – vagyis csak részben rajta – múlt, hogy a három kiharcolt büntetőből csupán egyet tudott értékesíteni az osztrák csapat. Hogy Adeyemi teljesítménye mennyire különleges, jól mutatja az is, hogy a BL-rekordot Arjen Robben tartja, ő négy tizenegyest harcolt ki – a 2013–2014-es idényben összesen.

Történt, hogy a 13. percben Adeyemi maga végezte el a tizenegyest, majd puskázta el azt. A 21. percben a horvát Luka Sucicon volt a sor – ő belőtte a magáét (0–1). Hogy aztán a 37. percben a 19 éves középpályás is elhibázzon egyet – ezúttal a bal kapualumínium akadályozta meg a labdát abban, hogy a gólvonalon túlra kerüljön.

br />

Lehetett volna 0–3 is, de nem lett…

Hanem inkább 1–1.

A 42. percben Ivan Rakitic egyenlített – igen, büntetőből. Míg Philipp Köhn kapus balra vetődött, addig a rutinos horvát a kapu jobb oldalába lőtt (1–1).

Alig négy perc telt el a második félidőből, amikor néhány pillanat erejéig úgy tűnt, jön az ötödik tizenegyes. Az első félidőben több helyzetet is kialakító Jusszef en-Nesziri került a földre a tizenhatoson belül, Alekszej Kulbakov pedig határozott mozdulatok közepette fújt a sípjába. Csakhogy nem tizenegyest mutatott, hanem szabadrúgást kifelé. A döntéssel együtt műesés címén felmutatta a marokkói támadó második sárga lapját a mérkőzésen. Megfogyatkozott a Sevilla!

Rakitic (jobbra) az első félidő végén egyenlített tizenegyesből (Fotó: AFP)
Rakitic (jobbra) az első félidő végén egyenlített tizenegyesből (Fotó: AFP)

A Salzburg emberelőnyben egyértelmű mezőnyfölénybe került, míg az első félidőben többnyire a kontratámadások ültek, a másodikban már jóval többet birtokolta a labdát Matthias Jaissle csapata. Furcsa mód az osztrákok ebben a helyzetben voltak kevésbé veszélyesek – többet lőttek ugyan, de ezek valahogy kevésbé voltak kecsegtető lehetőségek.

Összességében a Sevilla lehet elégedettebb a nyitányon megszerzett egy ponttal. A döntetlen, két kihagyott tizenegyes, s jó 40 percnyi emberelőny után aligha ez az eredmény, amire jó ideig büszkék maradnak az osztrákok (1–1).

(...)

A csoport 21 órakor kezdődő mérkőzésén a Lille a Wolfsburgot fogadta. A gólhoz a franciák jártak közelebb – sőt, a második félidő elején szereztek is egyet. Csakhogy Jonathan David találata után középkezdés helyett bedobás következett: a videobíró jelzése után a játékvezető visszavonta a gólt, ugyanis a labda a gólig vezető akció során az oldalvonalon túlra került egyszer…

Érdekesség, hogy a Wolfsburg szabályos körülmények között a kaput sem találta el – Mark van Bommel együttesének összesen két gólszerzési kísérlete volt a mérkőzésen. A németek mentségére szóljon: John Brooks a 63. percben megkapta a második sárga lapját, így hosszabbítással együtt több mint fél órát tíz emberrel kényszerült lejátszani a Wolfsburg (0–0).

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
G-CSOPORT
Sevilla (spanyol)–Salzburg (osztrák) 1–1
(Rakitic 42. – 11-esből, ill. Sucic 21. – 11-esből)
Lille (francia)–Wolfsburg (német) 0–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik