A Barcelona már az első félidőben eldöntötte a Ferencváros elleni meccset

Vágólapra másolva!
2020.12.02. 20:30
A Ferencváros kikapott a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában a Barcelonától. A Puskás Arénában már az első félidőben kialakult a 0–3-as végeredmény. Az újabb vereség ellenére a magyar bajnok még megszerezheti a G-csoport harmadik helyét, amely Európa-ligás folytatást ér.
Csodagóllal nyitott a Barca (Fotó: Török Attila)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Csodagóllal nyitott a Barca (Fotó: Török Attila) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!


BAJNOKOK LIGÁJA

CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ

G-CSOPORT
FERENCVÁROS–BARCELONA 0–3 (0–3)
Budapest, Puskás Aréna, zárt kapuk mögött. V: Kulbakov (fehérorosz)
FERENCVÁROS:
Dibusz – Botka, Blazic, Frimpong, Dvali, Heister (Lovrencsics G., 64.) – Sigér D. (Laidouni, 64.), Somália (Haratin, 81.) – Isael, Nguen (Mak, 71.), Uzuni (Baturina, 71.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
BARCELONA: Neto – Dest, Mingueza, Lenglet (Alená, 65.) Jordi Alba (Junior Firpo, a szünetben) – Pjanic, Busquets ( F. de Jong, a szünetben) – Trincao, Griezmann (Riqui Puig, 65.), O. Dembélé – Braithwaite (De la Fuente, 80.). Vezetőedző: Ronald Koeman
Gólszerző: Griezmann (14.), Braithwaite (20.), O. Dembélé (28. – 11-esből)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Ezt a hangulatot, helyesebben fogalmazva hangulattalanságot sosem lehet megszokni. Szerda este a Barcelonát fogadta a Ferencváros, mintegy húszezren lehettek volna a Puskás Arénában – ehelyett a bemelegítésnél a labdák puffanását is hallani lehetett. A nagy csendet egy spanyol kolléga törte meg, felállt a helyéről, magához ragadta a mikrofonját, és latinos stílusban kezdett ordibálni, mintha maga Lionel Messi szerzett volna gólt.

Ez két okból is lehetetlen volt. Egyrészt a kezdésig még több mint fél óra hátravolt, másrészt az argentin klasszis kihagyta a találkozót. Míg társai Budapesten végezték a bemelegítő gyakorlatokat, ő odahaza a televízió előtt várta a meccset. Nem kellett azzal foglalkoznia, hogy a Ferencváros ezen az estén újra három belső védővel kezdett. Szerhij Rebrov vezetőedző alighanem úgy gondolta, ami múlt kedden a Juventus otthonában (1–2) működött, talán a katalánok ellen is bejöhet. Csakhogy eleinte nem sok minden valósult meg az elképzelésből.

Sebesség, különbség (Fotó: Szabó Miklós)
Sebesség, különbség (Fotó: Szabó Miklós)

A vendégek magukhoz ragadták a kezdeményezést, és kevesebb mint fél óra alatt hármat is berámoltak a magyar bajnok kapujába. Ha múlt kedden az utolsó pillanatokban kapott torinói gól miatt bosszankodtunk, a mostaniakon kár lett volna, a Barcelona szemet gyönyörködtető akciók végén lőtte a góljait.

Antoine Griezmann csodagólja videón itt!

Dibusz Dénes úgy kapott hármat, hogy szinte csak akkor kellett a labdához érnie, amikor kivette a hálóból. A Fradit láthatóan alaposan megfogta a gyenge kezdés – titkon ugyanis sokan abban reménykedtek, ha legyőzni nem is lehet a spanyolokat, bravúrral az egy pont megcsíphető.

Nos, ez az álom hamar szertefoszlott.

Martin Braithwaite gólja videón itt!

Nem is az eredmény volt bántó, hiszen a Barcelona – tetszik, nem tetszik – klasszisokkal jobb csapat. Sokkal inkább a ferencvárosiak bizonytalanságáért volt kár. Míg a legutóbbi BL-találkozón éppen Abraham Frimpongot dicsértük, a ghánai védő ezúttal elemi hibákat követett el, a második Barca-gólnál tisztáznia kellett volna, a harmadik előtt pedig büntetőt érően buktatott. A dán Martin Braithwaite alapesetben kiegészítő ember a Barcelonánál, szerda este viszont ide-oda cikázott a Fradi-védők között. A második félidőre csupán egyvalamiben bízhatott a magyar bajnok, abban, hogy sikerül összekapnia magát és nem szalad bele egy megrendítő pofonba.

Dibusznak esélye sem volt, Ousmane Dembélé bevarrta. VIDEÓ

A Ferencváros – a körülményekhez képest – összeszedetten kezdett a szünet után, játékosai néhányszor eljutottak a katalánok tizenhatosáig, ám ami ennél fontosabb volt, nem zuhantak össze, és a Barcelona nem ütötte ki őket. Félő volt, hogy ha a második félidő elején gyorsan kap (még) egy-két gólt az FTC, csúfos vereség lesz a vége, ám amikor a zöld-fehérek megszerezték a labdát, próbálták türelmesen járatni.

Somália nagyot harcolt (Fotó: Szabó Miklós)
Somália nagyot harcolt (Fotó: Szabó Miklós)

A találkozó hajrájában mindkét vezetőedző sorra cserélte a játékosokat, érződött, hogy ekkor már a vendégek sem szakadnak meg, nem akarták mindenáron kiütni ellenfelüket. A Fradi próbálkozott, a legközelebb a csereként beszálló Roko Baturina járt a gólszerzéshez, ám fejese a kapus kezében kötött ki. De zárjuk valami pozitívummal: a vereség ellenére a Ferencvárosnak továbbra is van esélye a csoport harmadik helyének megszerzésére, jövő héten Kijevben élet-halál harcot vívhat az Európa-liga kieséses szakaszába jutásért.

Márpedig ha valaki tudja, hogyan lehet kihúzni a Dinamo méregfogát, az Szerhij Rebrov.

Botka: Mindenki nagyon szomorú

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán) 3–0 (Chiesa 21., C. Ronaldo 57., Morata 66.)

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 5 5 16–2 +14 15
2. Juventus 5 4 1 11–4 +7 12
3. Dinamo Kijev 5 1 4 3–13 –10 1
4. FERENCVÁROS 5 1 4 5–16 –11 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik