Petrjak (balra) fél órát kapott a Celtic ellen (Fotó: AFP)

 

Az első fordulóban a Real Madridtól 3–0-s vereséget szenvedő Celtic kezdte jobban a Leipziget 4–1-re verő Sahtar elleni mérkőzést, Hatate Reo jó elfutás utáni lapos centerezése a menteni igyekvő Artem Bondarenkóról a kapuba gurult a találkozó 10. percében. A „hazaiak” az első fél óra végéhez közeledve aztán szép kontra végén Mihajlo Mudrik révén egyenlíteni tudtak, s a szünetig még egy lesgólt is fel tudtak mutatni.

A fordulás után a Celtic magasabb sebességfokozatra kapcsolt, ám hiába lőtt fordulás után tízszer is kapura, Anatolij Trubin kapusnak csak egyszer kellett védenie – az eredmény már nem változott a második félidőben, a skótok tehát megszerezték első pontjukat a mostani sorozatban.

A Sahtarnál a Ferencvárostól igazolt Olekszandr Zubkov kezdőként a 61. percig volt a pályán, míg a Fehérvártól megszerzett Ivan Petrjak ekkor lépett pályára csereként.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
F-CSOPORT
Sahtar Doneck (ukrán)–Celtic (skót) 1–1 (Mudrik 29., ill. Bondarenko 10. – öngól)

KÉSŐBB
Real Madrid (spanyol)–RB Leipzig (német) 2–0 (Valverde 80., Asensio 90+1.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 2 2 0 0 5–0 +5  6
2. Sahtar Doneck 2 1 1 0 5–2 +3  4
3. Celtic 2 0 1 1 1–4 –3  1
4. RB Leipzig 2 0 0 2 1–6 –5  0