BL: Ezzel a győzelemmel tartoztunk Olénak – Carrick

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.11.24. 08:39
null
Cristiano Ronaldo és Michael Carrick (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Manchester United 2–0-ra győzött a Villarreal otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján, azaz a beugró szakvezető, Michael Carrick és csapata biztossá tette továbbjutását az F-csoportból.

 

„Azért jöttünk ide, hogy megnyerjük a meccset. Hittük, hogy sikerülhet, tudtuk, hogy képesek vagyunk rá – értékelt a lefújás után Michael Carrick, a Manchester United beugró menedzsere. – Nem volt könnyű mérkőzés, megdolgoztatott minket az ellenfél, néhányszor a saját kapunk elé szorultunk. Eredménykényszer van rajtunk, sem az egyéni formákat tekintve, sem csapatként nem vagyunk a csúcson, mindezt figyelembe véve aligha számíthatott bárki is szép futballra. Most ilyen út vezetett a győzelemhez, nekem ez is tökéletesen megfelelt.”

Carrick a csapat egységességén túl kiemelte a meccs emberének megválasztott Cristiano Ronaldo első gól előtti szemfülességét, valamint a másik gólszerzőt, Jadon Sanchót, aki értékelése szerint „bár imádja, ha nála van a labda, ezúttal a másik oldalát is megmutatta, sok munkával kivette a részét a hatékony védőmunkából”.

„A klub mögött nehéz napok állnak, és úgy érzem, ezzel a győzelemmel tartoztunk Olénak – folytatta Carrick, utalva Ole Gunnar Solskjaer minapi leváltására. – Adva volt a feladat, a végrehajtásához nagyon körültekintően kellett futballoznunk, szerencsére végül minden a terveknek megfelelően alakult.”

„A második félidő alapján, a helyzetek számát tekintve úgy érzem, megérdemeltük a győzelmet – mondta Harry Maguire, az MU csapatkapitánya. – Az utóbbi hónapokban nem igazán találtuk a helyünket, nagyon kellett ez a győzelem, nagy hatással lehet a folytatásra. Nemcsak nekünk volt szükségünk erre a sikerre, hanem a szurkolóinknak is, hiszen nagyon megszenvedték az utóbbi heteket. Egyértelművé kell tennünk számukra, hogy ez még csak a kezdet.”

„Elkövettünk egy olyan hibát, ami pont az erősségünknek tartott labdabirtoklásra törekvésből fakadt – utalt a Cristiano Ronaldo gólja előtti labdavesztésre Unai Emery, a Villarreal vezetőedzője. – Az ilyen hibákat ki kell küszöbölnünk a játékunkból. Igaz, nem ez volt az egyetlen gólszerzési lehetőségük, emlékezzünk csak Rulli védésére Sancho lövésénél. De igyekszünk a pozitívumokat magunkkal vinni, például azt, hogy hatvan-hetven percig jobbak voltunk a nagyobb nevű, esélyesebbnek tartott ellenfélnél. A végén ők voltak a jobbak, sajnos a döntetlent sem tudtuk kiharcolni, nincs más hátra, az Atalanta ellen kell kicsikarnunk a továbbjutást.”

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
F-CSOPORT
Villarreal (spanyol)–Manchester United (angol) 0–2 (0–0)

Villarreal, Estadio de la Cerámica. Vezette: Brych (német)
VILLARREAL: Rulli – Foyth, Albiol, Pau Torres, Estupinán (Raba, 79.) – Trigueros (A. Moreno, 73.), Capoue, Parejo, Moi Gómez (Dia, 84.) – Pino (Chukwueze, 73.), Danjuma. Vezetőedző: Unai Emery
MAN. UNITED: De Gea – Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, A. Telles – McTominay, Fred – Sancho (Mata, 90+3.), Van de Beek (B. Fernandes, 66.), Martial (Rashford, 66.) – C. Ronaldo (Matics, 90+1.). Mb. edző: Michael Carrick
Gólszerző: C. Ronaldo (78.), Sancho (90.)

A csoport másik mérkőzésén
Young Boys–Atalanta 3–3 (Siebatcheu 39., Sierro 80., Hefti 84., ill. D. Zapata 10., Palomino 51., Muriel 87.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 5 3 1 1 10–7 +3 10
2. Villarreal 5 2 1 2 9–7 +2 7
3. Atalanta 5 1 3 1 10–10 0 6
4. Young Boys 5 1 1 3 6–11 –5 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik