BL: Ez nem Guardioláról és rólam szól, nem teniszmeccset játszunk – Tuchel

B. Á., N. ZS.B. Á., N. ZS.
Vágólapra másolva!
2021.05.28. 20:19
null
Thomas Tuchel és Pep Guardiola: egyetlen lépésnyire a BL-győzelemtől (Fotó: AFP)
Szombaton 21 órától a portói Estadio do Dragaóban mérkőzik meg a Bajnokok Ligája-trófeáért a Chelsea és a Manchester City. Az angol házidöntőt megelőző sajtótájékoztatón többek között Pep Guardiola és Thomas Tuchel beszélt a felkészülésről, az ellenfélről és természetesen magáról a fináléról.

 

ERRŐL ÁLMODTAK

Raheem Sterling, a Manchester City támadója:
„Gyerekként mindig arról álmodtam, hogy a Bajnokok Ligája döntőjében játszhatok, de sosem gondoltam volna, hogy valóban lesz esélyem rá. Amióta a klubhoz tartozom, ezért a célért küzdünk, nem szeretnénk semmit jobban, mint hazavinni a trófeát.”

Ederson, a Manchester City kapusa:
„Biztos voltam benne, hogy a kemény munka egyszer kifizetődik. Pályafutásom legfontosabb mérkőzése következik, de ez szerintem igaz a csapattársaimra is. Úgy kell futballoznunk, ahogy az idény nagy részében, és akkor nem lehet baj.”

Thiago Silva, a Chelsea védője:
„Nehéz szavakba önteni, mit jelent ismét részt venni a Bajnokok Ligája döntőjében. Pályafutásom során nem volt sok lehetőségem rá, a tavalyi év után azonban ismét megadatik. Bízom az edzői stábban, hogy kidolgozza a nyerő taktikát.”

Mason Mount, a Chelsea középpályása:
„Tudom, hogy különleges alkalom vár ránk, én mégis próbálom úgy kezelni, mint egy átlagos mérkőzést. Ha azon a szinten teljesítünk, amelyet a mérkőzés megkíván, és amelyre képesek vagyunk, akkor a miénk lesz az este.”

„A lehető legjobb játékunkkal szeretnénk kirukkolni – kezdte Pep Guardiola a szombati mérkőzést megelőző sajtótájékoztatót. – Sok éve együtt van a keret. A Bajnokok Ligája-döntőbe jutással egy négy-öt évvel ezelőtt megkezdett folyamatot zárunk le. Az a csapat fog nyerni, amelyik megérdemli a győzelmet.”

„Készülhetünk a tizenegyesekre, de nem tudod megidézni azt a feszültséget, ami az éles helyzetet jellemzi. Beszélek majd a játékosokkal, pontosan tudom, mit fogok nekik mondani. Sok dologra kell figyelnem, nem csupán a tizenegyespárbajra.”

A spanyol tréner felidézte a legutóbbi BL-döntőjét: 2011-ben még a Barcelona vezetőedzőjeként a Manchester United 3–1-es legyőzésével ült fel a katalánokkal Európa trónjára.

„Természetesen szép emlékeim vannak róla, de ez régen történt, tíz évvel ezelőtt. A fináléban tökéletesen megmutattuk, min dolgoztunk a Barcelonával abban a négy évben.”

Guardiola elárulta, pontosan tudja, milyen taktikát és csapatot akar látni a pályán.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy itt lehetünk, több mint hálásak vagyunk érte, szerencsésnek vallhatjuk magunkat. Biztos vagyok benne, hogy meg kell szenvednünk a győzelemért. Azt mondod a játékosoknak, hogy élvezzék, de ez néha nem lehetséges. Szenvedned kell, alkalmazkodni a rossz pillanatokhoz, ez biztosan meg fog történni. A lényeg, hogy a saját játékunkra figyeljünk, és hogy jó meccset játsszunk.”

A Manchester City menedzsere kitért a Chelsea-re is.

„Amikor labdát birtokolnak, nehéz nyomást gyakorolni rájuk, olyan közel állnak egymáshoz a játékosaik. A középső középpályásaik összehangoltan mozognak, a szélsőik remekül nyitják meg a területet, és felesleges passzjáték helyett céltudatosan, okosan mennek előre. Láttam az idényzáró, Aston Villa elleni mérkőzésüket, és bár vereséget szenvedtek, parádésan futballoztak. Az igazat megvallva, az ő játékuk helyett sokkal jobban foglalkoztat, hogy mi hogyan támadjunk, ha nálunk van a labda. A felkészülésünk nagy részében erre helyezzük a hangsúlyt. Egy dolgot viszont már most szeretnék leszögezni: maradok a Citynél. Akár győzünk, akár vesztünk, nem lesz befolyással a jövőmre.”

A Bajnokok Ligája döntőjében újonc Manchester Cityvel ellentétben a Chelsea harmadik fináléjára készül. Az elsőt, 2008-ban elveszítette a Manchester United ellen, a másodikat 2012-ben megnyerte a Bayern Münchennel szemben. A trófeáról mindkét esetben tizenegyesrúgások döntöttek. A győztes és a mostani döntőbe jutó csapat között az átfedést Frank Lampard jelenthette volna, a játékosként klublegenda státuszba emelkedett középpályás azonban menedzserként nem tudott jelentősebb sikert elérni. A Bajnokok Ligája csoportkörét még az ő irányításával játszotta végig az együttes, ám januárban a csoportelsőség ellenére is távozni kényszerült, így a kieséses szakasz szereplése már az új edzői stáb munkáját dicséri. A City kapcsán érdemes megjegyezni, hogy idénybeli 60 mérkőzéséből csak hetet vesztett el, de mielőtt nagyon elbízná magát, kettőt éppen a Thomas Tuchel – és segédedzője, Lőw Zsolt – által felkészített Chelsea ellen.

„Ez nem Guardioláról és rólam szól – nem teniszmeccset játszunk. Holnap teljesen más felállást láthatunk a Citytől, de már van tapasztalatunk abban, hogy milyen bátornak kell lennünk bizonyos pillanatokban. Mindig nehéz Pep ellen szerepelni, elképesztő önbizalom és győztes mentalitás jellemző a csapataira. Jelenleg talán a Manchester City Európa és a világ legerősebb együttese. Hatalmas szakadék volt a bajnokságban közöttünk, de ezen sikerült faragni a Wembleyben és Manchesterben” – kezdte a német vezetőedző.

Thomas Tuchel vezényli a pénteki edzést (Fotó: AFP)
Thomas Tuchel vezényli a pénteki edzést (Fotó: AFP)

A Chelsea menetelésében a fiatal angol játékosok kulcsszerepet játszottak, és ez Tuchel figyelmét sem kerülte el.

„A futball megváltozott, s ez nincs másként a játékosokkal sem. Rengeteg tehetséges angol fiatal található a Bundesligában, tisztában voltunk a kvalitásaikkal. Büszke vagyok arra, hogy ilyen játékosaink vannak, a világ legkeményebb bajnokságában szerepelnek, s ez megedzi a mentalitásukat. Rájuk támaszkodunk, megbízunk bennük, a keret fontos részét alkotják.”

A londoniak magabiztos teljesítménnyel jutottak el a döntőig.

„Hat meccsen irányítottam a csapatot, előtte Frank Lampard nagyszerűen lehozta a csoportkört. Sokat dolgoztunk, éhesek vagyunk a sikerre. Boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk, de az igazi örömöt a mérkőzés után szeretnénk átélni. A City kicsivel esélyesebb, de remélhetőleg el tudjuk hódítani a trófeát.”

Tuchel sorozatban a második idényében vívhat BL-döntőt Portugáliában, az előző kiírásban a PSG-vel csak az ezüstérem lett meg a Bayern München ellen.

„Boldoggá tesz, hogy visszatérhetek Portugáliába, rengeteg szép emlék köt ide. Nem egy átlagos hét ez, mindenki érzi ezt, ahogy visszaszámolunk a nagy meccsig. Sokat követel ez tőlünk, fizikai és mentális szempontból is. A pénteki nyugodt nap volt, minőségi időt töltöttünk el a szállodában. Erős csoportot alkotunk, hiszünk magunkban, és abban, amit megpróbálunk elérni.”

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
2021. május 29., Porto (Portugália), Estádio do Dragao

21.00: Manchester City (angol)–Chelsea (angol) (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik