BL: élő hagyomány – a Dinamo Kijev akadémiájának titkaira voltunk kíváncsiak

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2020.12.10. 10:51
null
Nagyszerű játékosokat és remek embereket nevelnek a legendás Valerij Lobanovszkijról elnevezett kijevi futballakadémián (Fotó: Dinamo Kijev)
A Dinamo Kijev a mai napig bátran támaszkodik labdarúgó-akadémiájára, s a számos kiváló futballistát képző boszorkánykonyha titkaira mi is kíváncsiak voltunk kijevi túránk idején. A koronavírus-helyzet miatt az akadémia zárva tartja kapuit a média munkatársai előtt, ám a Dinamo Kijev sajtóosztályának segítségével elértük az akadémia igazgatóját, Olekszandr Iscsenkót. A szakemberrel telefonon, a kárpátaljai származású Rózsa Sándor segítségével beszélgettünk, aki több határon túli magyar játékos – többek között Kusnyír Erik és a Puskás-díjas Zsóri Dániel – útját segítette az NB I-ben.

 

– Milyen szempontok alapján választják ki a játékosokat a Dinamo Kijev akadémiáján?
– Hatéves korban a labdaérzéket és a testalkatot figyeljük a kicsiknél, a kiválasztásban pedig sokat segít, hogy több előkészítő iskolával is kapcsolatban állunk. Ezekbe az intézményekbe az óvoda után és az iskola előtt járnak a gyerekek, a klubunk anyagi támogatást nyújt ezeknek az iskoláknak, és most már olyan szakemberek foglalkoznak a kölykökkel, akik tudják, mire van szükség a Dinamo Kijevnél. Az ő ajánlásukra kerülhet be valaki a klubunk akadémiájára, ám ez még nem garancia semmire, az évek során ki lehet esni, be is lehet kerülni a rendszerbe. A lényeg, hogy lássuk a gyerekeken, szeretnek focizni, és tényleg öröm nekik a játék. Évente két-három alkalommal tartunk felvételt ennek a korosztálynak, az ország többi részéről a játékosmegfigyelőink segítségével választjuk ki a tehetségeket. Ám fontos szempont, hogy a vidéki srácok csak akkor kerülhetnek be az akadémiára, ha betöltötték a tizenkettedik életévüket. Ők a bentlakásos akadémiára jutnak be, ahol összehangoljuk nekik a tanulást és az edzést.

– Milyen az élet az akadémia falain belül?
– A hatvan férőhelyes épületben négy korosztálynak tudunk szállást, étkezést, tanulást és edzést biztosítani, tizenháromtól tizenhat esztendős korig. Tudom, hogy nem mindenki hisz a bentlakásos rendszerben, ám a mi tapasztalataink szerint az évek során remek közösség alakul ki, a gyerekek jobban megismerik és elfogadják a másikat, aminek a pályán is megmutatkozik az eredménye. Az edzést és az étkezést tekintetében is úgy kezeljük őket, mint a profikat. Mindenki egyénre szabott étrendet kap, azt, amire szüksége van.

A legendás Valerij Lobanovszkij nevét viseli a Dinamo Kijev akadémiája (Fotó: Dinamo Kijev)
A legendás Valerij Lobanovszkij nevét viseli a Dinamo Kijev akadémiája (Fotó: Dinamo Kijev)
Olekszandr Iscsenko (Fotó: Dinamo Kijev)
Olekszandr Iscsenko (Fotó: Dinamo Kijev)

– Követelmény, hogy a Dinamo Kijev utánpótláscsapatai ugyanazt a taktikát kövessék, mint az első csapat?
– Inkább abban hiszünk, hogy a lehető legtöbb taktikai variációra tanítsuk meg a srácokat, hogy később, profiként bármelyik szakember keze alatt helytálljanak. A kétezernégyes korosztályunk most éppen három támadóval játszik, az egy évvel fiatalabbak egyetlen csatárral. A lényeg, hogy egy idényt játsszanak végig egy bizonyos taktikával, a következőt meg egy másikkal. Nem mindenki a Dinamo Kijevben lesz profi, és fontos, hogy akár támadó, akár védekező csapatban szerepelnek, tisztában legyenek a feladatukkal.

– Mennyire követi a Dinamo mostani utánpótlásképzése a Valerij Lobanovszkij által teremtett hagyományt és irányelveket?
– A védekezésből támadásba történő gyors átmenetben, illetve az ellenfél agresszív letámadásában még mindig azokat az elveket valljuk, amelyeket a legendás mester honosított meg a klubnál. Lobanovszkij módszerei úttörőnek számítottak a maguk idejében, nincs értelme eltérni a jól bevált recepttől. Ez olyan hagyomány, amelyet nem lehet kiölni a Dinamo akadémiájáról. Bár már évek óta nincs köztünk, öröksége sokáig velünk marad.

– Hogyan jellemezné a fiatal ukrán játékosok mentalitását?
– Az akadémián nagy hangsúlyt fektetünk a pedagógiára. A szemléletünk szerint az edzőnek, a gyereknek és a tanárnak szövetségesként kell tekintenie egymásra. Igyekszünk megértetni a gyerekekkel, hogy minden szabály azért van, hogy egy szép napon profi labdarúgó váljon belőlük. Nem elég annyi, hogy megtiltjuk nekik a kóla fogyasztását, azt is elmagyarázzuk, miért nem ihatnak szénsavas, cukros üdítőt. Fontos megérteniük, hogy a saját érdekükben nem engedjük nekik az üdítőket, és ugyanez a helyzet a tanulással. A tanár nem ellenség, mert a mai labdarúgásban a játékosnak nemcsak képzettnek, hanem okosnak is kell lennie. A tanár abban segít, hogy a szelleme is edzett legyen. Fontos, hogy a gyerekek azt érezzék, minden szabályt értük hoztunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik