BL: Guardiola ismét az egekig magasztalta a Nápolyt

Vágólapra másolva!
2017.11.01. 23:50
null
Pep Guardiola nem fukarkodott a dicséretekkel a meccs után (Fotó: AFP)
Továbbjutott a Bajnokok Ligája F-csoportjából a hibátlan mérlegét Nápolyban is megőrző, ott 4–2-re nyerő Manchester City, a Napoli nehéz helyzetbe került. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

 

„Európa legjobb csapatát is majdnem elkalapáltuk, ez az eredmény igazságtalan, nem ezt érdemeltük ilyen teljesítménnyel. Sajnálhatjuk, mert a párharc nagyobb részében mi voltunk a jobbak, mégis kikaptunk. A hétvégi bajnoki mérkőzésen is ezt az arcunkat kell mutatnunk. A Sahtar Doneck győzelme ellenére is hiszünk a továbbjutásunkban, hiszen láthatták, milyen játékra, milyen szemet gyönyörködtető megmozdulásokra vagyunk képesek. Most kettő kettőnél hatalmasat védett a City kapusa, José Callejón lövésénél, rögtön azt követően megkaptuk a döntő találatot. Oda kell figyelnünk a legkisebb részletre is, mert ismét a hibáink okozták a vesztünket” – értékelt a lefújást követően a hazaiak egyik gólszerzője, Lorenzo Insigne.

„Egy nagyon erős csapatnak okoztunk komoly gondokat, talán a City most a világ legjobbja – morfondírozott a nápolyi mester, Maurizio Sarri. – Kiegyensúlyozott mérkőzést vívtunk, ez jó jel a számunkra, az elején valósággal lerohantuk őket. A szabadrúgások és szögletek után most is gondjaink voltak, nem vagyunk olyan erősek ebben a műfajban, mint a legjobb csapatok, ezen még dolgoznunk kell. Gulam kiválása után nem tudtuk jól megszervezni a játékunkat, kaptunk is egy gólt ebben az időszakban. A hajrában úgy döntöttem, hogy négy csatárral támadunk, természetesen tudtam, hogy ez kockázatos. Igaz, úgy kaptuk a kontrákból a gólokat, hogy előtte eladtuk a labdákat, és még ebben az időszakban is gondot okoztunk a Citynek. Vállalom a hajrában történtekért a felelősséget, de mindent meg akartunk tenni a győzelemért.”

Sarri kitért arra is, hogy miért kapott ki ismét a Napoli egy topcsapattól.

„Csapatom nagyon technikás, jól tartja meg a labdát, de nem vagyunk elég magasak vagy erősek a beadások elhárításához.”

„Kétszer is elverni a Napolit két héten belül, hihetetlen teljesítmény. Talán az egyik legjobb csapat, amellyel ellenfélként találkoztam karrierem során – dicsérte ismét az ellenfelet a győztes hadvezér, Pep Guardiola. – Jó húsz percig azt hittem, lemészárolnak minket, megpróbáltuk blokkolni a bal szélen folyó támadásaikat, de egyszerűen túl erősek voltak ott, Marek Hamsíkkal, Fauzi Gulammal és Insignével. Mondtam a játékosaimnak, hogy Jorginho oldalán támadjanak, Dries Mertenstől meg tartsák távol a labdát. Ez hol sikerült, hol nem, az első húsz percben általában nem. Nagyon örülök annak, ahogyan a csapat reagált az egyenlítésre, különösen kettő kettő után, Bernardo Silva jól tartotta meg, majd járatta körbe a labdákat. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert jól tudom, milyen riválist győztünk le. Nagyon szeretem a Napolit, azt, ahogyan rövid passzokkal operál. Az első húsz percben most levegőhöz sem jutottunk. De mi is hasonló stílusban futballozunk, szeretjük tartani a labdát és letámadni az ellenfelet, mert ez a legjobb módja a másik csapat megzavarásának. Ederson védése sorsdöntő volt.”

„Nagyon boldog vagyok, egyetlen ilyen pillanat adódik csak az ember életében. Köszönöm a segítséget az egész csapatnak és az edzői stábnak, no és a szurkolóknak. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek! Ez egy vissza nem térő érzés, a most viselt mezemet a fiamnak adom majd. A Napoli nagyon jó csapat, a BL-ben egyébként sem egyszerű idegenben nyerni. A győzelemnek nagyon örülök, minden meccsen így szeretnénk futballozni" – így a mérkőzés egyik hőse, a Manchester City immáron legtöbb gólt elérő játékosa, Sergio Agüero.

A kisfiú egyébként sem akárki: a nagy Diego Maradona unokája...

Maradona nápolyi gólrekordját megdönthette volna egyetlen hálórezgetéssel Marek Hamsík, aki azonban rosszul futballozott.

„Az első harminc percben olyan jól játszottunk, mint még soha. Rendkívül jól futballoztunk az első fél órában, piciny részletek döntöttek ma a City javára. Amely nagyon jó csapat, és minden egyes hibánk után jött is a büntetés...”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
F-CSOPORT
Napoli–Manchester City 2–4 (Insigne 21., Jorginho 62. – 11-esből, ill. Otamendi 34., Stones 48., Agüero 69., Sterling 92.)
Sahtar Doneck–Feyenoord 3–1 (Ferreyra 14., Marlos 17., 68., ill. N. Jörgensen 12.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 4 4

12– 3 +9 12
2. Sahtar Doneck 4 3
1 7– 5 +2 9
3. Napoli 4 1
3 7– 9 –2 3
4. Feyenoord 4

4 3–12 –9 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik