BL: elképesztő gól; a 93. perc döntött – finn balsors?

Vágólapra másolva!
2015.08.05. 18:17
Egy 93. percben szerzett góllal az FK Asztana 4–3-ra nyert hazai pályán a finn HJK ellen, ezzel továbbjutott a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőköréből – 4–3-as összesítéssel.

Az első mérkőzésen játszott gól nélküli döntetlen után a visszavágó 42. percében a HJK 2–0-ra vezetett, az 56. percben viszont 3–2-es hazai előnynél már az Asztana állt továbbjutásra – többek között Dmitrij Somko alább látható nem mindennapi góljával. A helsinki csapat a 86. percben tizenegyesből egyenlített, a számára kedvező 3–3-as döntetlent azonban nem tudta megtartani. A 93. percben ugyanis Jevgenyij Posztnyikov a következő fordulóba fejelte a hazaiakat, az Asztana ráadásul emberhátrányban harcolta ki a továbbjutást, hiszen a 71. percben a ghánai Patrick Twumasi piros lapot kapott.


BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, HARMADIK FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
BAJNOKI ÁG

19.30: BATE Boriszov (fehérorosz)–VIDEOTON (magyar) (Tv: M4)
Az első mérkőzésen: 1–1

FK Asztana (kazah)–HJK (finn) 4–3
Továbbjutott: az FK Asztana, 4–3-as összesítéssel
18.30: Qarabag (azeri)–Celtic (skót)
Az első mérkőzésen: 0–1
20.15: FC Basel (svájci)–Lech Poznan (lengyel)
Az első mérkőzésen: 3–1
20.30: Partizan Beograd (szerb)–Steaua Bucuresti (román)
Az első mérkőzésen: 1–1
20.30: Malmö FF (svéd)–Red Bull Salzburg (osztrák)
Az első mérkőzésen: 0–2
20.45: Viktoria Plzen (cseh)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Az első mérkőzésen: 2–1
20.45: Skënderbeu (albán)–Milsami Orhei (moldovai)
Az első mérkőzésen: 2–0

NEM BAJNOKI ÁG
18.45: Sparta Praha (cseh)–CSZKA Moszkva (orosz)
Az első mérkőzésen: 2–2
20.30: FC Bruges (belga)–Panathinaikosz (görög)
Az első mérkőzésen: 1–2
20.45: Sahtar Doneck (ukrán)–Fenerbahce (török)
Az első mérkőzésen: 0–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik