BL: eldőlt, hogy játszhat-e Sergio Ramos az elődöntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.13. 17:18
Emilio Butragueno, a Real Madrid elöljárója elmondta, a korábbi találgatásokkal ellentétben az UEFA nem tiltja el Sergio Ramost, amiért szabályt szegett a Juventus elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján.

Mint ismert, a Real egy 97. percben lőtt tizenegyessel biztosította be a továbbjutását a torinóiak elleni párharc visszavágóján. Az utolsó percek izgalmait már az eltiltott Ramos sem bírta a lelátón nézni, a pálya széléről szurkolta ki a hajrát. A spanyol sajtó szerint a játékvezető beírta a mérkőzés jegyzőkönyvébe, hogy védő a játéktér mellett álldogált, ami nem megengedett eltiltás esetén. egy 97. percben lőtt tizenegyessel biztosította be a továbbjutását a torinóiak elleni párharc visszavágóján. Az utolsó percek izgalmait már az eltiltott Ramos sem bírta a lelátón nézni, a pálya széléről szurkolta ki a hajrát. A spanyol sajtó szerint a játékvezető beírta a mérkőzés jegyzőkönyvébe, hogy védő a játéktér mellett álldogált, ami nem megengedett eltiltás esetén.

A nemzetközi sajtóban megindult a találgatás a futballista esetleges eltiltásáról, ugyanis hasonló eset történt a 2014-es BL-döntőn, amikor Sergio Ramos 93. percbeli góljánál az eltiltás miatt a lelátón ülő Xabi Alonso örömében lerohant a pályára, hogy csapattársaival ünnepeljen. A középpályásnak akkor egy meccset kellett kihagynia.

Emilio Butragueno, a királyi gárda nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, az UEFA arról tájékoztatta őket, hogy Ramos a Bayern München elleni párharc első mérkőzésén is pályára léphet, nem büntetik meg.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS

Április 25.

Bayern München (német)–Real Madrid (spanyol)

VISSZAVÁGÓ
Május 1.

Real Madrid–Bayern München

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik