BL, El: öt angol csapat várja a mai sorsolásokat, és csak egy olasz

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.03.19. 07:56
null
12 órától tartják Nyonban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének és elődöntőjének sorsolását (Fotó: AFP)
A héten befejeződtek a nyolcaddöntők a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában. Mindkét sorozatban pénteken tartják a negyeddöntő és az elődöntő sorsolását a svájci Nyonban.

 

A Bajnokok Ligája sorsolását három angol csapat várja, az Európa-ligáét további kettő, tehát öt klubbal az angolok képviseltetik magukat a legnagyobb számban a két sorozat legjobb nyolc-nyolc csapata között (Chelsea, Liverpool, Man. City – BL; Arsenal, Manchester United – El). Az angolok után a spanyolok jönnek három csapattal (Real Madrid – BL; Villarreal, Granada – El) . A németek csak a BL-ben érdekeltek két együttessel (Bayern München, Borussia Dortmund), viszont meglepőnek mondható, hogy a másik két európai topligából csak egy-egy gárda maradt állva: a franciáktól a PSG a BL-ben, az olaszoktól csak a Roma az El-ben.

Portugáliának és Hollandiának is egy-egy csapata van még versenyben (a Porto a BL-ben, az Ajax az El-ben), két együttes maradt Kelet-Közép-Európából az El-ben (a cseh Slavia Praha és a BL-től a Ferencvárossal szemben búcsúzó, horvát Dinamo Zagreb), viszont sem a Bajnokok Ligájában, sem az Európa-ligában nem találhatunk már orosz, ukrán, török és görög csapatot. Tavaly a két sorozat negyeddöntőiben együttvéve három-három angol és spanyol klub szerepelt, olaszból és franciából kettő-kettő, ukránból egy, de akkor például nem volt portugál, holland és kelet-közép-európai csapat sem a nyolcban.

A Bajnokok Ligája 1992 óta íródó történetében először fordul elő, hogy a negyeddöntőbe négy azonos nemzetiségű edző bejutott a csapatával: Edin Terzic (Dortmund), Jürgen Klopp (Liverpool), Thomas Tuchel (Chelsea), Hansi Flick (Bayern München) – mindannyian németek. A 2015–2016-os idény óta először nem lesz olasz csapat a legjobb nyolc között.

A negyeddöntő nyolc csapata közül hét megnyerte a csoportját az ősszel (az FC Porto a kivétel). Az őszi csoportgyőztesek közül csak a Juventus bukott el a legjobb 16 között (ami azt is jelenti, hogy a G-csoport – Juventus, FC Barcelona, valamint Dinamo Kijev, Ferencváros – az egyetlen, amelyből nem jutott tovább a BL legjobb nyolc csapata közé egyik együttes sem – a szerk.). Legutóbb a 2013–2014-es évadban fordult elő, hogy mind a nyolc csoportgyőztes negyeddöntős volt.

Érdekesség, hogy míg az El negyeddöntőjében ott találjuk a Ferencváros által a BL selejtezőjében búcsúztatott, csütörtökön viszont a Tottenhamet 3–0-ra megverő Dinamo Zagrebet (és nem sokon múlt a Molde továbbjutása sem – a norvég csapatnak a BL- és az El-menetlése is Budapesten ért véget, utóbbiban a spanyol Garanada ellen), a Bajnokok Ligájában a Ferencváros csoportjából továbbjutó Juventus, Barcelona olasz, spanyol kettős egyaránt kiesett a nyolcaddöntőben.

A negyeddöntő sorsolásánál semmilyen megkötés nincs (azonos országbeliek és korábbi csoportelsők is találkozhatnak), a negyeddöntő párosításával együtt elkészítik az ágakat is, vagyis az elődöntők sorsolását is mindkét sorozatban.

TOVÁBBI MENETREND

BAJNOKOK LIGÁJA
Negyeddöntő

Sorsolás időpontja: március 19. (kialakítják az ágrajzot is, így több sorsolás nem lesz)
Játéknapok: április 6. és 7.; április 13. és 14.

Elődöntő

Játéknapok:
április 27. és 28.; május 4. és 5.

Döntő

2021. május 29., Isztambul (Törökország), Atatürk-stadion

EURÓPA-LIGA
Negyeddöntő

Sorsolás időpontja: 2021. március 19. (kialakítják az ágrajzot is, így több sorsolás nem lesz)
Játéknapok: 2021. április 8.; április 15.

Elődöntő
Sorsolás időpontja:
2021. március 19.
Játéknapok:
2021. április 29.; május 6.

Döntő
2021. május 26., Gdansk (Lengyelország),Stadion Energa Gdansk

A SORSOLÁSRA VÁRNAK

BAJNOKOK LIGÁJA
Bayern München (német)
Borussia Dortmund (német)
Chelsea (angol)
Liverpool (angol)
Manchester City (angol)
Paris Saint-Germain (francia)
Porto (portugál)
Real Madrid (spanyol)

EURÓPA-LIGA
Ajax
(holland)
Arsenal (angol)
Dinamo Zagreb (horvát)
Granada (spanyol)
Manchester United (angol)
Roma (olasz)
Slavia Praha (cseh)
Villarreal (spanyol)

BAJNOKOK LIGÁJA
12.00:
A negyeddöntő és az elődöntő sorsolása, Nyon (Tv: M4 Sport, Eurosport1)

EURÓPA-LIGA
13.00:
A negyeddöntő és az elődöntő sorsolása, Nyon (Tv: Sport1, Eurosport1, Digi Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik