BL: „Együtt tudok élni ezzel az 1–1-gyel" – Nagelsmann

MTI, K. T. I.MTI, K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.02.17. 06:33
null
Nagelsmann állítja, nincs oka a kardjába dőlni amiatt, hogy Salzburgban nem tudott nyerni a Bayern München (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, a Bayern München idegenben 1–1-es döntetlent játszott az FC Salzburggal a Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásának nyolcaddöntőjében. A találkozót követően a két vezetőedző mellett több főszereplő is megszólalt, a salzburgi vezetést összehozó Junior Adamu pedig egyenesen kijelentette: előző este megálmodta a gólját.

 

„Mindent összevetve ez így volt fair idézte a Sky Austria Matthias Jaissle, a Salzburg vezetőedzőjének szavait. – Remek meccs volt, mindent beleadtunk. Az első félidő ráadásul úgy is alakult, ahogyan azt terveztük! A második félidőben már nem tudtuk a legjobb játékunkat nyújtani, kicsit sokszor szórtuk el a labdát, nem voltunk igazán jók az átmenetekben sem... szóval itt már akadtak problémáink. Ezzel együtt bosszantó a 90. percben gólt kapni, de az eredményre nem mondhatom egy percig sem, hogy igazságtalan.”

„Együtt tudok élni ezzel az 1–1-es döntetlennel – értékelt a Bildnek Julian Nagelsmann, a Bayern München szakvezetője. – Mi küszködtünk, a Salzburg pedig remekül játszott – ez tükröződik az eredményen is. Az egyenlítésre viszont abszolút rászolgáltunk. Óriási nyomást gyakoroltunk a Salzburgra a saját térfelén. Persze a győzelemért jöttünk, de amikor a 90. percben még az egyenlítésért próbálkozol, el kell tudnod fogadni a döntetlent is. Abban biztos vagyok, hogy kívülről, belülről átélve egyaránt izgalmas meccs volt."

A vendégcsapat középpályása, Joshua Kimmich szerint együttese az első félidőben nem játszott kellő intenzitással, nem összpontosított eléggé, ennek volt köszönhető, hogy hátrányba került – emelte ki a mondandóból a Magyar Távirati Iroda.

„Túl sok lehetőséget adtunk a Salzburgnak az ellentámadásra. A második játékrészben már jobban kontrolláltuk a labdát, több nyomást tudtuk helyezni rájuk, így végül döntetlent értünk el, ami nem rossz eredmény" – mondta Kimmich.

A hazaiaktól a csatár Karim Adeyemi némileg csalódottan értékelte, hogy az utolsó percben kapott góllal kicsúszott a kezükből a győzelem, ugyanakkor kiemelte: amit elterveztek, azt sikerült megvalósítaniuk, így bizakodva várják a müncheni visszavágót.

„Készen állunk a második meccsre, fiatalok és sikerre éhesek vagyunk, tele energiával" - summázott az MTI által idézett támadó.

A salzburgi vezető találatot jegyző Junior Adamu állítja, megálmodta a gólját.

„Egészen hihetetlen a találat. Sosem fogom elfelejteni. Ráadásul pont ilyenről álmodtam tegnap éjszaka” – mondta a megsérült Noah Okafor helyére már a 12. percben beállt 20 éves csatár.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
SALZBURG (osztrák)–BAYERN MÜNCHEN (német) 1
–1 (1–0)
Salzburg,Salzburg Stadion, 29 520 néző. Vezette:Oliver (angol)
SALZBURG:Köhn – Kristensen, Solet, Wöber, Ulmer – Capaldo, M. Camara, Aaronson, Seiwald (Sucic, 80.) – N. Okafor (Adamu, 12.), Adeyemi (Kjaergaard, 87.).Vezetőedző:Matthias Jaisle
BAYERN:Ulreich – Pavard, Süle, L. Hernandez – Kimmich, Tolisso (Sabitzer, 80.) – Gnabry (Choupo-Moting, 78.), Th. Müller, L. Sané, Coman – Lewandowski.Vezetőedző:Julian Nagelsmann
Gólszerző:Adamu (21.), ill. Coman (90.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik