BL: egy gól is elég volt – az idei El-döntős kiejtette a PSV-t, így főtáblás

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.24. 23:02
null
Főtáblás a Rangers (Fotó: Getty Images)
A Rangers és az FC Köbenhavn jutott tovább a 2022–2023-as Bajnokok Ligája-idény selejtezőjének utolsó, negyedik köréből szerdán, de ezzel még nem vált teljessé a főtábla mezőnye, mert a Dinamo Zagreb és a Bodö/Glimt párharcra két meccs után eldöntetlen maradt, így jöhetett a hosszabbítás...


Dinamo Zagreb–Bodö/Glimt

Az első meccset 1–0-ra megnyerték az általában sokgólos meccset játszó norvégok, így szoros visszavágóra számíthattunk. A zágrábiak nem tétlenkedtek, a horvát válogatott Mislav Orsic gólja révén már a 4. percben kiegyenlítettek összesítésben, a szünetre pedig már előnnyel fordulhattak – a második találatot Bruno Petkovic szerezte, szenzációs ollózós mozdulattal.

Az Európa-konferencialiga előző évadának legüdébb színfoltja, a Bodö azonban nem nyugodott bele az eredménybe, a második félidőre ritmust váltott, Albert Grönbaek góljával pedig összesítésben kiegyenlített. Ezzel hosszabbításra állt a párharc, és az is lett belőle...A ráadást aztán a zágrábiak bírták jobban, Josip Drmic és Petar Bockaj is betalált, ezzel továbbjuttatva a Dinamót.

PSV Eindhoven–Rangers

A 2–2-es odavágó után folytatódhatott a két korábbi holland válogatott futballista (jelenlegi vezetőedző) taktikai párharca: Ruud van Nistelrooy és Giovanni van Bronckhorst újra farkasszemet nézett egymással. Az első félidő nagy részét a PSV irányította, de gólt nem tudott szerezni, nem úgy, mint a Rangers...

Az előző idényben El-döntős glasgow-iak a második játékrészben egy hazai hibát (és a saját letámadási taktikájukat) kihasználva Antonio Colak révén megszerezték a vezetést, majd megtartották az előnyt, s bejutottak a BL-csoportkörbe.

Trabzonspor–FC Köbenhavn

A török bajnok Dániából szűkös vereséggel távozott (1–2), de játéka alapján nem is panaszkodhatott az eredményre. Nem úgy, mint hazai pályán, hazai drukkerek előtt: a Trabzonspor végig irányította a Köbenhavn elleni visszavágót, többet próbálkozott, többet birtokolta a labdát, ám gólt nem tudott szerezni, így csak az Európa-ligában folytathatja...ellenben a Köbenhavn a Bajnokok Ligájában.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ (PLAYOFF), VISSZAVÁGÓK
Dinamo Zagreb (horvát)
–Bodö/Glimt (norvég) 4–1 (Orsic 4., Petkovic 35., Drmic 117., Bockaj 120., ill. Grönbaek 70.) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Dinamo Zagreb, 4–2-es összesítéssel.
Trabzonspor (török)–FC Köbenhavn (dán) 0–0
Továbbjutott: az FC Köbenhavn, 2–1-es összesítéssel
PSV (holland)–Rangers FC (skót) 0–1 (Colak 60.)
Továbbjutott: a Rangers, 3–2-es összesítéssel

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023
A FŐTÁBLA SORSOLÁSA ELŐTTI HELYZETKÉP
(a csapatok neve után az európai kupaszereplése alapján számított UEFA-együttható)

1. KALAP
Real Madrid (spanyol, BL-címvédő, 124.000)
Eintracht Frankfurt (német, El-címvédő, 61.000)
Manchester City (angol, 134.000)
AC Milan (olasz, 38.000)
Bayern München (német, 138.000)
Paris Saint-Germain (francia, 112.000)
FC Porto (portugál, 80.000)
Ajax (holland, 82.500)

2. KALAP
Liverpool (angol, 134.000)
Chelsea (angol, 123.000)
FC Barcelona (spanyol, 114.000)
Juventus (olasz, 107.000)
Atlético Madrid (spanyol, 105.000)
Sevilla (spanyol, 91.000)
RB Leipzig (német, 83.000)
Tottenham Hotspur (angol, 83.000)

3. KALAP
Borussia Dortmund (német, 78.000)
FC Salzburg (osztrák, 71.000)
Sahtar Doneck (ukrán, 71.000)
Internazionale (olasz, 67.000)
Napoli (olasz, 66.000)
Benfica (portugál, 61.000)
Sporting CP (portugál, 55.500)
Bayer Leverkusen (német, 53.000)

4. KALAP
Rangers FC (skót, 50.250)
Dinamo Zagreb (horvát, 49.500)
Marseille (francia, 44.000)
FC Köbenhavn (dán, 40.500)
FC Bruges (belga, 38.500)
Celtic (skót, 33.000)
Viktoria Plzen (cseh, 31.000)
Maccabi Haifa (izraeli, 7.000)

A SORSOLÁS IDŐPONTJA ÉS HELYSZÍNE: csütörtök, 18 óra, Isztambul (Tv: M4 Sport, Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik