BL: De Bruyne és Mahrez a Puskás, Di Stéfano páros nyomdokán

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.05.29. 13:17
null
Alfredo Di Stéfano és Puskás Ferenc bravúrját ismételheti meg Rijad Mahrez és Kevin De Bruyne (Fotó: Getty Images, Nemzeti Sport – NS-montázs)
Kevin De Bruyne és Rijad Mahrez szombat este a Bajnokok Ligája döntőjében megismételheti, amire eddig csak Puskás Ferenc és Alfredo Di Stéfano volt képes, még a BEK 1959–1960-as kiírásában. A Real legendáin kívül eddig senki más nem szerzett gólt ugyanabban az idényben, ugyanazon csapat játékosaként a legrangosabb európai kupasorozat negyeddöntőjében, elődöntőjében és fináléjában – írja a spanyol Marca.

 

1960-ban a Real Madrid két legendája közül Puskás a Nice elleni negyeddöntőben egy, az FC Barcelonával megvívott elődöntőben három gólt szerzett, míg Di Stéfano a nyolc között egyszer, a négy között kétszer volt eredményes. Ezek után a magyar játékos négy, az argentin három találattal vette ki a részét a minden idők egyik legjobbjának számító, a sorozatban ötödik BEK-győzelmét arató spanyol csapat 7:3-as diadalát hozó glasgow-i fináléból (az ellenfél a német Eintracht Frankfurt volt).

A Manchester City klasszisai is fontos szerepet vállaltak csapatuk BL-meneteléséből: az algériai Mahrez a Dortmund elleni negyeddöntős párharc során egy, a PSG elleni elődöntős meccseken három gólt szerzett, míg a belga De Bruyne mindkét szakaszban egyszer talált be.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
2021. május 29., Porto (Portugália), Estádio do Dragao
21.00:
Manchester City (angol)–Chelsea FC (angol) (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik