BL, D-csoport: gálázott a Liverpool, megvan a 700. Ajax-gól

Vágólapra másolva!
2020.11.03. 22:52
A labdarúgó Bajnokok Ligája D-csoportjának 3. fordulójában a Liverpool a triplázó Diogo Jota vezérletével 5–0-ra nyert az Atalanta vendégeként, az Ajax pedig a meccs elején bekezdve múlta felül idegenben a Midtjyllandot.

A LIVERPOOL MECCSÉRŐL BŐVEBBEN ITT!

Az Ajaxnak a hétfői hírekkel ellentétben mégsem rettentő tartalékosan kellett pályára lépnie a Midtjylland otthonában, s ezt villámgyors góllal ünnepelte: Tadics előkészítése után Antony már az 1. percben betalált (0–1).

Az első negyedóra végéhez közeledve megduplázta előnyét az amszterdami csapat: közvetett szabadrúgás után Tadics 6 méterről a 11 hazai játékos mellett megtalálta az utat a kapuba (0–2).

A Real Madrid, az FC Barcelona, a Bayern München, a Juventus és a Liverpool után hatodik csapatként érte el az Ajax a 700 gólt a BL-ben.

Még mindig csak a 18. percben jártunk, amikor egy kontra végén Dreyer lövésével szépített a házigazda, ekkor pedig kevesen gondolhatták, hogy egyben a végeredményt is beállította (1–2).

A második félidő krónikájához tartozik, hogy Antony ugyancsak betalált, de ezt a gólt videózás után les miatt elvette a játékvezető.

BAJNOKOK LIGÁJA,CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
D-CSOPORT
FC Midtjylland (dán)–Ajax (holland) 1–2 (Dreyer 18., ill. Antony 1., Tadics 13.)
Atalanta (olasz)–Liverpool (angol) 0–5 (Diogo Jota 16., 33., 54., Szalah 47., Mané 49.) A LIVERPOOL MECCSÉRŐL BŐVEBBEN ITT!

Az Ajaxnak a hétfői hírekkel ellentétben mégsem rettentő tartalékosan kellett pályára lépnie a Midtjylland otthonában, s ezt villámgyors góllal ünnepelte: Tadics előkészítése után Antony már az 1. percben betalált (0–1).

Az első negyedóra végéhez közeledve megduplázta előnyét az amszterdami csapat: közvetett szabadrúgás után Tadics 6 méterről a 11 hazai játékos mellett megtalálta az utat a kapuba (0–2).

A Real Madrid, az FC Barcelona, a Bayern München, a Juventus és a Liverpool után hatodik csapatként érte el az Ajax a 700 gólt a BL-ben.

Még mindig csak a 18. percben jártunk, amikor egy kontra végén Dreyer lövésével szépített a házigazda, ekkor pedig kevesen gondolhatták, hogy egyben a végeredményt is beállította (1–2).

A második félidő krónikájához tartozik, hogy Antony ugyancsak betalált, de ezt a gólt videózás után les miatt elvette a játékvezető.

BAJNOKOK LIGÁJA,CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
D-CSOPORT
FC Midtjylland (dán)–Ajax (holland) 1–2 (Dreyer 18., ill. Antony 1., Tadics 13.)
Atalanta (olasz)–Liverpool (angol) 0–5 (Diogo Jota 16., 33., 54., Szalah 47., Mané 49.)

 

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 3 3 8–0 +8 9
2. Ajax 3 1 1 1 4–4 0 4
3. Atalanta 3 1 1 1 6–7 –1 4
4. Midtjylland 3 3 1–8 –7 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik