BL: Boateng élete egyik legnagyobb gólját ünnepli

Vágólapra másolva!
2014.09.17. 23:29
null
Boateng számára alighanem örökre emlékezetes marad a hajrában szerzett győztes gólja (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája első fordulójában, az E-csoportban a Bayern München 1–0-ra megverte a Manchester Cityt. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

„Mindenki nagyon örül első három pontunknak, hiszen igen erős csoportban vagyunk. Sok helyzetet tudtunk kialakítani egy nem akármilyen ellenféllel szemben, bár a kezdés után akadtak gondjaink a labdabirtoklással. Aztán a háromról átálltunk négyvédős rendszerre, és mindjárt jobban ment a játék. Azt azért látni kell, hogy Rafinha és Mehdi Benatia keveset játszott az utóbbi időben, de most jól és nagy szívvel futballoztak mind a ketten" – így a hazaiak mestere, Josep Guardiola.

„Nagyon-nagyon sok helyzetet hagytunk ki, de végig hittünk magunkban, hittük, hogy ha mindent beleadunk, nyerni fogunk – így a győztes gól szerzője, a korábban a Cityben is futballozó Jérome Boateng. – Életem egyik legnagyobb gólját lőttem, főleg, hogy a végén sikerült a kapuba találnom. Tökéletesen érkezett elém a labda, és csakis arra gondoltam, hogy a hálóba juttassam. Ha nem hagyjuk ki a helyzeteket korábban, nem lett volna ilyen drámai ez a gól. Sokkal nehezebb volt ez a találkozó, mint egy gálameccs, nagyon keményen megdolgoztunk a pontokért. Hatalmas élvezet volt győzni, de keményen meg kellett érte küzdeni. Meg akartuk nyerni ezt a mérkőzést, és meg is tettük ezt."

„Nincs arra garancia, hogy megnyered az ilyen meccseket, de az biztos, hogy nagyon sokat tettünk a gólért a második félidőben. Végig mi irányítottuk a mérkőzést egy kiváló csapat ellen, sok ziccert teremtettünk, de Joe Hart jó napot fogott ki. Mindig fontos az első meccset megnyerni, nagy ilyenkor az emberen a nyomás, pláne, hogy most a csoport legnehezebb ellenfelével akadtunk össze" – értékelt a lefújást követően Thomas Müller.

„Egész este keményen harcoltunk egy erős csapat ellen, és megvoltak a helyzeteink nekünk is. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű ellenük futballozni. Boateng gólja megpattant lövésből esett, azt hiszem, megérdemeltük volna a döntetlent" – így a különösen az első félidőben parádézó angol kapus, Joe Hart.

„Borzalmasan kiábrándító és fájdalmas a kilencvenedik percben gólt kapni. A gólig egészen jól védekeztünk, és helyzetekig is eljutottunk a másik kapu előtt. Pontot, pontokat szerezhettünk volna Münchenben, azért is vagyunk most csalódottak. Tovább kell dolgoznunk, hiszen van hová fejlődnünk, no és van még hátra öt csoportmeccs" – mondta a kamerák előtt a City jobbhátvédje, Bacary Sagna.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ,
E-CSOPORT

Bayern München–Manchester City 1–0 (Boateng 90.)
AS Roma–CSZKA Moszkva 5–1 (Iturbe 6., Gervinho 10., 31., Maicon 20., Ignasevics 50. – öngól, ill. Musa 82.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik