BL: Buffon és a tátott száj, Allegri és a rémálom

Vágólapra másolva!
2017.06.03. 23:50
null
Ismét elmentek egymás mellett... (Fotó: AFP)
A címvédő Real Madrid megtörte a Bajnokok Ligája-győztesek átkát, a sorozat történelme során először megvédte ugyanis elsőségét az előző aranyérmes. A Juventus ugyan kiegyenlítette az első félidőben Cristiano Ronaldo gólját, de a második félidőben föléje kerekedtek a sebességet váltó spanyolok. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

 

„Nagy csalódás ez számomra, mert mindent megtettünk a győzelemért – így a BL-aranyérmet most sem nyerő veterán kapus, Gianluigi Buffon. – Az első félidőben kiválóan futballoztunk, problémákat okoztunk a Real Madridnak, aztán meg tátott szájjal nézhette mindenki, hogy a második félidőben minden a Real kedve szerint történik. Ez nagyon elszomorító. Nyilvánvaló azonban, hogy ha ilyen nagy trófeát meg akarsz nyerni, akkor állni kell a csapásokat. Az első félidőben nem adtunk teret a Realnak a kibontakozáshoz, igazán keményen futballoztunk. Talán egy kicsit túl sokat is futottunk az első játékrészben, és nem használtuk ki a lehetőségeinket, ezért lehetünk csalódottak. A szünet után a Madrid megmutatta klasszisát, és azt, hogy hogyan is kell megnyerni az ilyen meccseket, megérdemelten győzött. Sokan sajnálnak azért minket is, mert egyértelműen mi voltunk a balszerencsésebb fél. Nem tudom megmondani, mi történt velünk a második félidőben.”

„Először is engedjék meg, hogy gratuláljak játékosaimnak ezért az idényért – kezdte értékelését Massimiliano Allegri, a Juventus mestere. – Rendkívüli ez a szezonunk, megnyertük a bajnokságot, a hazai kupát, és elértünk a BL döntőjéig, ezért köszönet illeti legénységemet. Ma az első félidőben gyönyörűen játszottunk, a másodikban a Real sebességet váltott, és erre nem volt válaszunk. A futball néha olyan, mint a rémálom, a mi lövésünk kifelé pattant, az övék meg befelé. A Real Madridnak nem volt több helyzete, csak éppen mérkőzéseket eldöntő sztárjai vannak. Csak amiatt kritizálhatom játékosaimat, hogy a második kapott gól után mentálisan erősnek kellett volna maradnunk, és akkor biztosan lettek volna még helyzeteink.”

„A Real nagyon jól védekezett, nem volt könnyű dolga támadóinknak. Az első félidőben gyönyörűen játszottunk, minden játékosom remekelt, de a második gól után a mérkőzésben kellett volna maradnunk. Ha kettő egyre vezet az ellenfél mostanában, rendszerint sok gólhelyzetet alakítunk ki, ám ez ezúttal elmaradt. Sokat kell még fejlődnünk a passzjáték terén, meg kell tanulnunk, mikor kell lassítani és mikor gyorsítani a játékot. Nem hiszem, hogy a Juventus elérte egy korszak végét, Buffon és Andrea Barzagli velünk marad a következő idényre is, és sokat segítenek nekünk. De az egyértelmű, hogy meg kell erősíteni a csapatot, csak így érhetünk el még nagyobb eredményeket, és technikailag is fejlődnünk kell. Most elmegyünk pihenni, de új impulzusokkal kezdjük el majd a közös munkát, a futball mindig esélyt ad az új idényben a javításra.”

Cristano Ronaldo újabb csodás történet főszereplője lett (Fotó: AFP)
Cristano Ronaldo újabb csodás történet főszereplője lett (Fotó: AFP)

 

„Nagyszerű ez az idény, minden játékosomnak csak gratulálhatok. A sok jó játékos és a sok munka a siker kulcsa. Lehet, hogy nem látszik rajtam, de belül nagyon-nagyon elégedett vagyok, le vagyok nyűgözve ettől a győzelemtől. Hogy én lennék a világ legjobb edzője? Ugyan már... Hogy maradok-e a klubnál. Egyértelmű, hogy igen” – adta első nyilatkozatait a nagy siker után Zinédine Zidane, akiről a spanyol lapok megemlítik, hogy elpirult arra a kérdésre, miszerint ő lenne-e a legjobb edző, és elárulta azt is, hogy a bajnoki aranynak kicsit jobban örült, elvégre azért 38 fordulón át kellett harcolniuk.

„Nem is álmodhatnánk ennél jobb idényről, az utolsó fordulóban nyertük meg a bajnokságot, és nagyon nehéz egymás után két évben is eljutni a BL döntőjébe, de ezt is megtettük. Most az első félidőben sokat szenvedtünk, de a másodikban parádéztunk. Növeltük a nyomást az ellenfélen, ezt a mérkőzést a fizikai állóképességünkkel nyertük meg.”

„Hihetetlen. újabb elképesztő idényen vagyunk túl! Elsőként megvédeni az elsőséget a BL-ben, és ezzel rekordot felállítani... Nagyon boldog vagyok. Én lettem a gólkirály, mi hiányzik még?” – tette fel a költői kérdést az ünneplés közben Cristiano Ronaldo.

„Egy újabb Aranylabda? Meglátjuk. Ki kell élveznem karrierem egyik legkülönlegesebb pillanatát, aztán készülök a válogatottban rám váró mérkőzésekre. Felkészültünk a sikerekre, megnyerheted a legnagyobb trófeákat is, ha tudod, mit kell tenned a szezon végén. Zidane fellelkesített bennünket a szünetben, elmondta, hogy abszolúte hisz bennünk. Hihetetlen idény ért véget, mi lettünk az elsők, akik egymás után kétszer nyernek a BL-ben, én meg kétszer is betaláltam. Újabb rekordot állítottunk fel, társaim megérdemelték a sikereket, no és én is, hiszen gólkirály lettem a sorozatban.”

„Nem hittem a címvédésben, mert annyira nehéz volt megnyerni elsőre is – vallotta meg őszintén Toni Kroos. – Ahhoz, hogy háromszor is diadalmaskodjunk négy év alatt, az is szükséges, hogy ne csak a pályán legyen jó a csapat, hanem azon kívül is. Örülök, hogy a részese lehetek. Mindenki tudja, hogy Ronaldo milyen nagyon fontos számunkra. A csapat jól játszott a nyolcaddöntőben, az elődöntőben és ma is, de egy olyan játékosra is szükségünk van, aki sorra rúgja a gólokat. Ronaldo megtette ezt, ismét. A Juventus remekül védekezik, de megmutattuk, mire vagyunk képesek.”

„Micsoda elképesztő történet! A város tökéletes házigazdája ennek a nagy eseménynek, és győzni odahaza: ez nagyszerű érzés. Remek idényt futottunk, én személy szerint fáradhatatlanul edzettem, hogy elérjem ezeket a sikereket. Történelmet írtunk, élveznünk kell ezeket a pillanatokat. Egy kicsit össze kellett kapnunk magunkat most a szünetben, de aztán értékesítettük a helyzeteinket, és ez döntött” – mondta a lefújást követően a szülővárosában BL-aranyat nyerő Gareth Bale.

„Találkozónk volt magával a történelemmel, abszolúte büszke lehet magára ez a csapat. Igazán akartuk a győzelmet, el is értük, így megtettük, amit előttünk senki: kétszer is BL-aranyosak lettünk két év alatt. Négy év alatt ez már a harmadik siker, ez nem lehet véletlen. Keveset hibáztunk, ez dönti el az ilyen meccseket. Tudtuk, hogy mi a dolgunk, és ezt tökéletesen végre is hajtottuk” – így a történelmet író Sergio Ramos.

„Az első félidőben nagyon megszenvedtünk, erős csapat a Juventus. A második félidőben aztán a Real Madrid a legszebb arcát mutatta, ebben az idényben nem játszottunk még ilyen jól – adta meg a győzelem receptjét Isco. – Még álmomban sem gondoltam korábban, hogy ilyen sikerek részese lehetek. A három BL-győzelem közül ez volt a legkönnyebb, mert a csapat szinte családdá kovácsolódott az évek során. Ha tudom, hogy ilyen lesz a szezon vége, előre aláírnám, hogy minden idényem ilyen legyen. Remélem, hamarosan szerződést hosszabbíthatok, nincs jobb hely a Realnál egy futballista számára.”

Az El-győztes Manchester United a Twitteren üzent a Realnak: „Találkozunk az európai Szuperkupa-meccsen!”



BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Juventus (olasz)–Real Madrid (spanyol) 1–4 (1–1)
Cardiff, Walesi Nemzeti Stadion, 55 700 néző. Vezette: Brych (német)
Juventus: Buffon – Barzagli (Cuadrado, 66.), Bonucci, Chiellini – D. Alves, Pjanic (Marchisio, 71.), Khedira, A. Sandro – Dybala (Lemina, 78.), Mandzukic – Higuaín. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
Real Madrid: K. Navas – Carvajal, Varane, S. Ramos, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos (Morata, 89.) – Isco (Asensio, 82.) – Benzema (Bale, 77.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
Gólszerző: Mandzukic (27.), ill. C. Ronaldo (20., 64.), Casemiro (61.), Asensio (90.)
Kiállítva:
Cuadrado (84.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik