BL: az orosz–ukrán háború a Fradi sorsolását is befolyásolja

Vágólapra másolva!
2022.05.03. 10:11
null
A Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában a Ferencváros ismét érdekelt lesz (Fotó: AFP, archív)
A labdarúgó Bajnokok Ligája 2022–2023-as idénye több okból is rendhagyó lehet. Egyrészt a téli labdarúgó-világbajnokság miatt (november 21. – december 18., Katar) a megszokotthoz képest kissé módosultak egyes fordulók időpontjai, másrészt pedig az orosz–ukrán háború miatt még kérdéses a BL-ben és a nemzetközi kupákban induló országok száma is. Az orosz klubokat hétfői döntésével kizárta az európai szövetség (UEFA) a következő idényből is, a Zenit helyét a skót bajnok veszi majd át a főtáblán. Ez a döntés pedig több változtatást is hoz majd a korábbi körök sorsolásánál. Ráadásul jelen helyzetben az ukrán csapatok játéka is minimum kérdéses...

 

A 2022–2023-as BL-idény, illetve a selejtezők tudnivalóinak összegzését érdemes a hétfőn bejelentett, az orosz klubokat érintő szankciókkal kezdeni. Az UEFA ugyanis kizárta az orosz klubokat, ami a BL-re nézve azt jelenti, hogy a Zenit helyett a skót bajnok lesz biztosan csoportkörös – jelen állás szerint a Celtic, amelynek hat pont az előnye a Rangersszel szemben a bajnokságban, három fordulóval a vége előtt. A 3. selejtezőkörben pedig a skót ezüstérmes indulhat majd az orosz 2. helyett a nem bajnoki ágon – a képlet akkor változhat, ha a Rangers megnyeri az Európa-ligát, mert akkor alanyi jogon BL-főtáblás lesz.

A változások azt is jelentik, hogy a török bajnok Trabzonspor a 3. selejtezőkör helyett rögtön a rájátszásban szerepelhet majd a skót bajnok helyén, az ukrán Sahtar mellett. A török bajnok helyét a 3. körben a ciprusi aranyérmes veszi át, a ciprusi helyére pedig felkerül a 2. körbe a svájci bajnok FC Zürich, amely az eredeti menetrend szerint csak az 1. fordulóban, a nem kiemelt csapatok között kapcsolódott volna be a BL-be. Így a Ferencvárost is kaphatta volna, aminek biztosan nem örültek volna a Fradinál, azok után, hogy tavaly éppen az akkori svájci aranyérmes Young Boys ütötte el a magyar bajnokot a főtáblától. A svájci mellett a horvát bajnok is ugrott egy kört, és csak a selejtező 2. fordulójában csatlakozik a sorozathoz.

A menetrendet illetően jelenlegi terv az, hogy az első sorsolást június 7-én tartják, itt már biztos kiemeltként az észt bajnok Levadia, valamint az izlandi Vikingur Reyjkjavík, továbbá az andorrai és a San Marinó-i bajnok lesz érdekelt. Az egyetlen továbbjutóról négycsapatos tornarendszerben döntenek június 21–24. között.

A selejtező első fordulójának sorsolását június 14-én tartják, a párharcok első felvonását július 5–6-án, a visszavágókat július 12–13-án, 16 párharcban küzdenek a csapatok a továbbjutásért, a kiesők az Európa-konferencialigában folytathatják. Ebben a körben csatlakozik a magyar bajnok Ferencváros is a BL-sorozatba, amelynek négy párharcot kell megnyernie a BL-főtáblához. Ha az 1. fordulóból nem jut tovább, akkor az Európa-konferencialigában, ha a selejtező későbbi szakaszában búcsúzik, akkor pedig az Európa-ligában folytathatja.Az már kotábban eldőlt, hogy a Ferencváros a selejtező 1. fordulójában kiemelt lesz, köszönhetően az elmúlt három év csoportkörös szerepléseivel (kétszer az El-ben, egyszer a BL-ben jutott főtáblára a Fradi) elért 15.500-es UEFA-együtthatójának.

Ez például azt is jelenti, hogy a szomszédos országok bajnokai közül csak a szlovén bajnokkal találkozhat az első körben, de várhatóan erre is csak akkor kerülhet sor, ha a 2. helyen álló Koper megelőzi a hátralévő három fordulóban a listavezető Maribort, mert utóbbi kiemelt lenne. A többi, a selejtező 1. fordulójában érdekelt szomszéd bajnoka az FTC-hez hasonlóan kiemelt lesz a selejtező első körében. Viszont például a leendő lengyel bajnokot kaphatja a Ferencváros (bármelyik csapat is fut be a végén, hiszen a KS Raków Czestochowa, Lech Poznan, Pogon Szczecin trióból, nem lesz kiemelt). Jelenleg pedig, a már ismert bajnokok közül a bosnyák Zrinjskinek a legmagasabb az UEFA-együtthatója a biztosan nem kiemelt csapatok között. A koefficiensek alapján legalacsonyabban rangsorolt, lehetséges ellenfél a leendő koszovói bajnok lehet.

Azzal, hogy az UEFA hétfői döntése után a ciprusi bajnok nem a 2., hanem a 3. körben kezd majd és a Fradinál kisebb együtthatóval rendelkező Zürich a 2. körben kezd, az is eldőlt, hogy a 2. selejtezőkörben (amelyet július 19. és 27. között rendeznek) – melyben már lesz nem bajnoki ág – is kiemelt lesz-e a Ferencváros, ha továbbjut az 1. fordulóból.

Ráadásul nem kizárt, hogy lesznek még változások. Az ukrán bajnokságot nem fejezték be, de a terv az, hogy a lezáráskor 1. helyen álló Sahtar indul a BL-selejtező rájátszásában, a Dinamo Kijev pedig a selejtező 2. fordulójában. Nagy kérdés azonban, vállalni tudják-e egyáltalán az indulást, ez még akkor is kérdéses, ha a mérkőzéseket nem Ukrajnában rendeznék, hiszen a háború kezdete óta a klubok Ukrajna területén kívül lejátszott felkészülési meccseket játszottak, de nem teljes kerettel, sokan elhagyták a csapatokat. Az UEFA jövő héten Bécsben előbb végrehajtó bizottsági ülést tart, majd május 11-én az éves, rendes közgyűlésre kerül sor az osztrák fővárosban, ott is téma lehet a nemzetközi kupák lebonyolítása az orosz–ukrán háború alatt.

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023, KULCSDÁTUMOK
Sorsolás Játéknapok
Előselejtező június 7. június 21. és június 24.
Selejtező, 1. forduló június 14. július 5–6. és 12–13.
Selejtező, 2. forduló június 15. július 19–20. és 26–27.
Selejtező, 3. forduló július 18. augusztus 2–3. és 9.
Selejtező, rájátszás augusztus 1. augusztus 16–17. és 23–24.
Csoportkör augusztus 25. szeptember 6. és november 2. között
Nyolcaddöntő november 7. 2023. február 14. és március 15. között
Negyeddöntő 2023. március 17. április 11–12. és 18–19.
Elődöntő március 17. május 9–10. és 16–17.
Döntő június 10. (Isztambul)

A SELEJTEZŐ RÉSZTVEVŐI

A BL-SELEJTEZŐ 1. FORDULÓJÁBAN ÉRDEKELT CSAPATOK

Biztosan kiemeltek lesznek
görög bajnok Olympiakosz vagy PAOK 41 vagy 25 koefficiens pont)
Malmö (svéd, 25.5)
Ludogorec (bolgár, 23)
Sheriff (moldovai, 22.5)
Bodö/Glimt (norvég, 17)
Ferencváros (15.5)
Slovan (szlovák, 13)
HJK Helsinki (finn, 8.5)
Zalgiris Vilnius (litván)
román bajnok (vezet a CFR, 5 ponttal az FCSB, hattal az Universitatea Craiova előtt, 7.5–19.5)
The New Saints (walesi, 8.5)
Lincoln Red Imps (gibraltári, 7.25)
Kérdéses a kiemelésük
izraeli bajnok (a Maccabi Haifa vezet a Hapoel Beer Seva előtt, 7–14)
azeri bajnok (várhatóan a Qarabag lesz a bajnok – 25)
ír bajnok (Shamrock Rovers, 7)
Linfield (északír, 7)
szlovén (a Maribor 1 ponttal vezet a Koper előtt – 3–14)
luxemburgi (négy csapat is bajnok lehet, vezet a Dudelange, 1.75–8.5)
előselejtezőből érkező csapat
Biztosan nem lesz kiemelt – az FTC ellenfelei lehetnek
Zrinjski Mostar (bosnyák, 7)
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz, 6.25)
Szutjeszka Niksics (montenegrói, 6.25)
KÍ (feröeri, 6.25)
Hibernians (máltai, 5.5)
Tobol Kosztanaj (kazah, 4.5)
Skupi (észak-macedón, 4.5)
örmény bajnok (Pjunik vagy Ararat-Armenia, 4.25)
RFS Riga (lett, 4)
Dinamo Batumi (grúz, 3.25)
lengyel bajnok (a KS Raków Czestochowa és a Lech Poznan ugyanannyi ponttal áll, három pont a lemaradása a Pogon Szczecinnek 3 fordulóval a vége előtt, 3.175–6)
albán bajnok (várhatóan a KF Tirana lesz a bajnok – 2.75)
koszovói bajnok (várhatóan a KF Ballkani – 1.633)

A BL-SELEJTEZŐ 2. FORDULÓJÁBAN BEKAPCSOLÓDÓ CSAPATOK
Bajnoki ág

szerb bajnok (három fordulóval a vége előtt 2 pont a Crvena zvezda előnye a Partizan Bograd előtt, 24.5–46 )
horvát bajnok (a Dinamo Zagreb vezeti a bajnokságot négy ponttal a Hajduk, öttel az NK Osijek előtt, 8–49.5 között)
cseh bajnok (három fordulóval a vége előtt két ponttal vezet a Viktoria Plzen a Slavia, hattal a Sparta Praha előtt, 13.5–52)
FC Zürich (svájci, 7)
Nem bajnoki ág
Dinamo Kijev (ukrán, (44), török 2., dán 2., ciprusi 2.

A BL-SELEJTEZŐ 3. FORDULÓJÁBAN BEKAPCSOLÓDÓ CSAPATOK
Bajnoki ág
dán bajnok (négy fordulóval a vége előtt 3 ponttal vezet a Köbenhavn a Midtjylland előtt, 5.435–45)
ciprusi bajnok (két forduló van vissza, egy ponttal vezet az Apollon az APOEL előtt, 5.275–18)
Nem bajnoki ág
Benfica (portugál 61), Sturm Graz (osztrák, 7.7), francia 3., holland 2., belga 2., skót 2.

A BL-SELEJTEZŐ RÁJÁTSZÁSÁBA KAPCSOLÓDNAK BE
Bajnoki ág
Sahtar (ukrán)
Trabzonspor (török)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik