BL: az Atalanta elnöke augusztusig izgatott állapotban lesz

Vágólapra másolva!
2020.07.10. 14:19
null
Az Atalanta simán elintézte a Valenciát, de vajon mi lesz a PSG ellen? (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó Bajnokok Ligájában kisorsolták a negyeddöntő és az elődöntő párosítását is. Az Atalanta elnöke, Antonio Percassi úgy fogalmazott, a PSG elleni találkozó lesz a bergamói klub történetének egyik legfontosabb meccse. 

 

Az Atalanta a nyolcaddöntőben nagyon simán – két győzelemmel, 8–4-es összesítéssel – búcsúztatta a Valenciát, s a negyeddöntőben a francia bajnokkal találkozik.

A klub elnöke, Antonio Percassi azt mondta a sorsolás után, hogy egészen augusztusig izgatott lesz, s már alig várja, hogy lássa élete meccsét.

„Augusztusig izgatott állapotban leszek, hiszen ez különleges találkozó lesz, mi a legjobbakat reméljük. Nagyon nehéz dolgunk lesz, de azt gondolom, hogy ebből is tanulhatunk” mondta Percassi.

„Tudva azt, hogy milyen trauma érte Bergamo városát, azt gondolom, hogy a lakosok még motiváltabbak lesznek, mi pedig mosolyt akarunk csalni az arcukra” – folytatta az elnök.

Percassi azt is hozzátette, számukra ez a nagyszerű szereplés már csak „bónusz”, ugyanis a legfőbb céljuk az volt, hogy benn maradjanak a Serie A-ban.

„Mindenképp az olasz élvonalban akartunk maradni, úgy voltunk vele, hogy minden, ami ezen túlmegy, az már csak bónusz. Most arra koncentrálunk, hogy minél jobban fejezzük be az idényt, s készen álljunk életünk egyik legfontosabb meccsére” – mondta Percassi.

Az Atalanta–PSG párharc győztese az RB Leipziggel vagy az Atlético Madriddal nézhet farkasszemet az elődöntőben. Markus Krösche, a német csapat sportigazgatója az Atlético védelmétől fél leginkább.

„Természetesen várjuk az Atlético Madrid elleni összecsapást. Nagyszerű mérkőzés lesz, ugyanakkor igen nehéz is. Rengeteg tapasztalatuk van a Bajnokok Ligájában – a csapatnak is, illetve annak az edzőnek is, aki remekül megszervezte a csapat védekezését.”

A másik ágon a Bayern München már fél lábbal a negyeddöntőben érezheti magát, miután az odavágón 3–0-ra legyőzte a Chelsea-t idegenben. A bajorok mindenesetre meccsről meccsre gondolkoznak, erre Manuel Neuer és Thomas Müller is felhívta a figyelmet.

„Nem számít, hogy ki lehet az ellenfelünk a Bajnokok Ligája-negyeddöntőben, először le kell játszanunk a Chelsea elleni visszavágót. Mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálunk, ezt tettük az egész idényben” – mondta a Bayern kapusa.

„Először a Chelsea-vel fogunk találkozni, szóval nem akarok beszélni a lehetséges ellenfelekről – legyen szó a negyeddöntőről vagy az elődöntőről, nem akarok tiszteletlen lenni a Chelsea-vel szemben. Még nem vagyunk Lisszabonban, nem a Barca vagy a Napoli ellen készülünk” – fejtette ki Thomas Müller.

A NEGYEDDÖNTŐ ÉS AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (Ágrajz szerint)
RB Leipzig (német)–Atlético Madrid (spanyol)
Atalanta (olasz)–Paris Saint-Germain (francia)
Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol)–Lyon (francia)/Juventus (olasz)
Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol)–Chelsea (angol)/Bayern München (német)

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓK
Augusztus 7. és 8.

Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol)
Az első mérkőzésen: 2–1
Juventus (olasz)–Lyon (francia)
Az első mérkőzésen: 0–1
Bayern München (német)–Chelsea (angol)
Az első mérkőzésen: 3–0
FC Barcelona (spanyol)–Napoli (olasz)
Az első mérkőzésen: 1–1
MÁR NEGYEDDÖNTŐS
Atalanta (olasz)
RB Leipzig (német)
Paris Saint-Germain (francia)
Atlético Madrid (spanyol)

KULCSDÁTUMOK
Augusztus 12–15.:
negyeddöntő
Augusztus 18–19.:
elődöntő
Augusztus 23.:
döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik