BL: Ancelotti szerint a cserék és a Bernabéu varázsa döntöttek

B. J.B. J.
Vágólapra másolva!
2022.04.13. 00:59
null
(Fotó: AFP)
A Real Madrid bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, miután végig izgalmas, fordulatos mérkőzésen az idegenbeli 3–1-es győzelem után hazai pályán – hosszabbításban – 3–2-re kikapott a sorozat címvédőjétől, a Chelsea FC-től. Nézzük, hogyan látta a mérkőzést néhány főszereplő!

 

„Hihetetlen, egy újabb hihetetlen mérkőzés a Bernabéuban – mondta a lefújás után az első nyilatkozó, Nacho, a Real Madrid védője. – Nagyon nehéznek ígérkezett ez a mérkőzés, olyan volt, mint a párizsi találkozó. De libabőrös leszek mindig, ha átélem az ilyen sikereket itt, a Bernabéuban. A legfontosabb az, hogy a következő körbe jutottunk, de az az igazság, hogy sokat kell fejlődnünk, különösképpen abban, ahogyan elkezdjük a mérkőzéseket. De ez a Real, azt tanuljuk gyerekkorunk óta, hogy soha nem szabad feladni! A PSG elleni visszavágó előtt sokan leírtak bennünket, biztos most is voltak, akik kételkedtek már a továbbjutásunkban, de a klub DNS-e az, hogy a lefújásig menni kell előre!”

„Feladni? Az nem opció” – írta a mérkőzés legjobbjának megválasztott Luka Modric a közösségi oldalára.

„Édes vereség ez, újabb fantasztikus mérkőzést játszottunk. Nem adjuk fel soha. A nulla hármas állás ellenére sem játszottunk rosszul ezen a mérkőzésen. Ez a szenvedés éjszakája volt, de az a fontos, hogy továbbmentünk. A harmadik góljuk szerencsés volt, és utána a szakadék szélén táncoltunk. Az edzőnk cseréi jól sültek el, változtattak a csapat játékán az új játékosok. Kellett a sikerhez az is, hogy vezetőedzőnk sok nagy csatát megélt már a BL-ben, és fontos volt az is, hogy nulla háromnál támaszkodhattunk a közönségünkre, mert ilyen állásnál is szurkoltak tovább. Ebből merítettünk erőt, hitet a fordításhoz” – nyilatkozta később.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, tudtuk előre, hogy az lesz, de még annál is nehezebb lett, mint amilyenre számítottunk – filozofált az előbb megdicsért Carlo Ancelotti, a Real Madrid mestere. – Nem érdemeltük meg, hogy kétgólos hátrányba kerüljünk, de szenvedtünk a szögleteknél, szabadrúgásoknál, mert nagyon hiányzott Éder Militao. De az az igazság, hogy az első félidőben nem voltunk eléggé elszántak, nem voltunk eléggé éhesek a gólra, aztán nulla kettőnél a csapatnak erőnléti gondjai támadtak. Ám a stadion varázsa átsegítette ezen a játékosokat, a csapatot, és tényleg soha nem szabad feladni. Soha nem gondoltam arra, hogy kikaphatunk, a Bernabéuban nem gondolhatsz arra, hogy kikapsz. Nehéz megfejteni a stadionunk titkát, de segít neked ez a légkör. Ez segítette Daniel Carvajalt, hogy megállja a helyét középhátvédként, ez töltötte fel az egész csapatot olyan extra energiával, amely az elődöntőbe repített bennünket. Rodrygo jelentette a különbséget, a PSG ellen és most is. Fiatal játékos, fontos játékos, akinek idő kell ahhoz, hogy még jobb legyen, de nagyon elégedett vagyok vele. Eduardo Camavinga kezdhetett volna, de tiszta sor, hogy amikor beszáll, akkor energiát ad a csapatnak. Amikor leül a csapat, és tudsz Camavingával, Rodrygóval és Valverdével frissíteni, akkor meg tudod változtatni a mérkőzést az energiájukkal. A hosszabbításban frissebbek voltunk a Chelsea-nél.”


„Pozitívum: nem adtuk fel. Nem sok csapat jön ide, és dominál a Real ellen, de mi megtettük ezt. A két mérkőzés alapján elmondható, hogy ha olyan hibákat követsz el, mint amilyeneket mi, akkor megkapod érte a büntetést” – filozofált Antonio Rüdiger, a Chelsea FC védője.

„Az volt a tervünk erre a mérkőzésre, hogy megtaláljuk a klasszikus tízesünket: Ruben Loftus-Cheek és Mason Mount Casemiro mellett megtalálja az üres területeket, és gólt lövünk. Mi irányítottuk a mérkőzést, nem pánikoltunk, azt hiszem, nagyon jól futballoztunk. A második félidőben két gólt szereztünk, mindent megtettünk a sikerért. Nem sokan hitték volna a meccs előtt, hogy három góllal vezetünk majd, de ez történt. Mindent vagy semmit-játékot kellett játszanunk… Aztán a klasszisaik, mint Modric és Benzema, megvillantak, és feltámadt a Real” – tett hozzá később.

„Igen, minden vereség vagy kiesés fájdalmas, de ez olyan kudarc, amelyet meg tudunk emészteni, nincs mit megbánnunk, mindent beleadtunk – mondta szomorkásan Thomas Tuchel, a Chelsea FC menedzsere. – Úgy játszottunk, ahogyan azt elterveztük, megmutattuk a tudásunkat és a karakterünket, megérdemeltük volna, hogy továbbjussunk. De ez nem jött ma össze, egyszerűen azért nem, mert pechesek voltunk. A legfontosabb az, ahogyan futballozunk, ahogyan életre keltettük az eltervezett taktikánkat, ahogyan támadtunk, és ahogyan betörtünk az üres területekre. Minden elismerés megilleti a játékosaimat! Nem könnyű eljönni ide, ha gólt kell szerezned, ha győznöd kell. Továbbjutást érdemeltünk volna. Mindkét góljukat a mi hibáink szülték, amikor labdaszerzés után megindult a támadásunk. Ez a legveszélyesebb szituáció, amikor gyorsan elveszíted a megszerzett labdát, és mi kétszer is így jártunk. Nincs miért szégyenkeznük, nagy hátrányba kerültünk az első mérkőzésen, mert nagy hibákat követtünk el, és ezeket az egyéni képességeiknek köszönhetőn gólra váltották a madridiak. És ennyi elég is volt, ebben a párharcban túl nagy hibákat követtünk el.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Real Madrid (spanyol)–Chelsea (angol)
2–3 (0–1) – hosszabbítás után
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 59 839 néző. Vezette: Marciniak (lengyel)
REAL MADRID: Courtois – Carvajal, Nacho (L. Vázquez, 88.), Alaba, F. Mendy (Marcelo, 78.) – Casemiro (Rodrygo, 80.), T. Kroos (Camavinga, 73.), Modric – F. Valverde, Benzema, Vinícius Júnior (Ceballos, 115.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
CHELSEA: É. Mendy – R. James, Thiago Silva, Rüdiger, M. Alonso – Kanté (Zijes, 99.), Loftus-Cheek (Saúl Níguez, 105.), Kovacic (Jorginho, 105.) – Mount, Havertz, Werner (Pulisic, 83.). Menedzser: Thomas Tuchel
Gólszerző: Rodrygo (80.), Benzema (96.), ill. Mount (13.), Rüdiger (51.), Werner (75.)
Továbbjutott:
a Real Madrid, 5–4-es összesítéssel

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik