BL: A Zalgiris nem tudott csodát tenni az FTC ellen – litván lapszemle

Vágólapra másolva!
2021.07.28. 10:00
null
Az FTC idegenben is jobb volt a Zalgirisnél (Fotó: fradi.hu)
Az NB I-ben címvédő FTC idegenben is legyőzte a Zalgiris Vilniust a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában, így 5–1-es összesítéssel búcsúztatta a litván együttest. Íme, a litván lapok miként vélekednek a keddi visszavágóról!

 

Lietuvos rytas: a lap megállapítja, hogy a Zalgiris csupán egy kört ment a Bajnokok Ligája-selejtezőben, s nem tudta felvenni a versenyt a Ferencvárossal. Hozzáteszi, a vilniusiak hiába beszéltek a mérkőzés előtt visszavágásról, az FTC megint két góllal győzött.

15 minuciu Vilnius: „A magyarok ismét erősebbek voltak” – áll a portál cikkének címében. Az újság azt írja, a Zalgiris nem tudott csodát tenni. Hiába szépített a végén a litván csapat, az utolsó szó így is a Fradié volt Róbert Mak gólja révén.

Alfa: „A magyar csapattal ellentétben, a Zalgiris búcsúzott a Bajnokok Ligájától” – szól a cikk címe. A vilniusi játékosok nem tudták megnehezíteni az előző idényben csoportkörös Ferencváros dolgát.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
VISSZAVÁGÓ

FK Zalgiris Vilnius (litván)–Ferencváros 1–3 (0–1)
Vilnius,
LFF Stadion, 2000 néző. Vezette: Lambrechts (belga)
ZALGIRIS: Gertmonas – Mikoliunas, Ljubiszavljevics, E. Diaw, Bopesu – Onazi (T. Kis, 62.), Uzela, Verbickas – Kyeremeh (Jarusevicius, 88.), Sylvestr (Tadic, 62.), Vidémont. Vezetőedző: Vlagyimir Cseburin
FTC: Dibusz – Wingo, Blazic (Vécsei, 77.), S. Mmaee, Csontos – Haratin, Somália (Sigér D., 57.), Zachariassen – Uzuni (Mak, 76.), R. Mmaee, Nguen (Zubkov, 69.). Vezetőedző: Peter Stöger
Gólszerző:
E. Diaw (90+2.), ill. R. Mmaee (43., 72.), Mak (90+4.)
Továbbjutott:
a Ferencváros, 5–1-es összesítéssel

MÉG KÉT LÉPÉS

Továbbjutásával a Ferencváros biztossá tette szereplését valamelyik európai kupasorozat csoportkörében, ezzel egy időben a Bajnokok Ligája-selejtezősorozat harmadik körébe lépett, amelyben a cseh Slavia Praha lesz az ellenfele. A párharc első meccsét Budapesten rendezik meg jövő hét kedden vagy szerdán, míg a visszavágó augusztus 10-én lesz Prágában. Ha a Ferencváros túljut a cseh bajnokon, akkor a Bajnokok Ligája-rájátszásba kerül, az esetleges ellenfelet augusztus 2-án sorsolják ki. Ha a magyar bajnoknak túl nagy falat lesz a cseh együttes, akkor az Európa-liga-rájátszásába esik ki, nyertes párharc esetén az El, vereség esetén pedig az Európa-konferencialiga csoportkörébe jut.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik