BL: a trió, amelyben bízhat Zidane a Manchester City ellen

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.03. 10:53
null
Marco Asensio és Eden Hazard is teljes értékűvé vált az elmúlt hetekben – ez pedig még döntő tényező lehet (Fotó: AFP)
A Real Madrid nem várja könnyű helyzetből a Manchester City elleni BL-visszavágót, hiszen a hazai 2–1-es vereség után a spanyol bajnoknak mindenképpen legalább két gólt kell szereznie az angliai visszavágón – a Marca viszont úgy véli, megvan az a támadótrió, amelyben bízhat Zinédine Zidane.

 

A királyi gárda az újrakezdés után, ha nem is szárnyalt, de sorra gyűjtötte a bajnoki győzelmeket, és végül a nagy rivális Barcelonát megelőzve aranyérmes lett a La Ligában. Míg Zidane első bajnokcsapatára a lehengerlő támadósor, addig a mostanira a betonvédelem jellemző, ám önmagában egy kapott gól nélküli mérkőzés mit sem érne a spanyoloknak ezúttal. A megoldást a Marco Asensio, Karim Benzema, Eden Hazard trió szállíthatja.

Az újrakezdés óta Zidane igyekezett folyamatosan forgatni az együttesét, csupánBenzema kapott teljes terhelést. A francia csatár ezt remek teljesítménnyel hálálta meg, csak a bajnokságban 21-szer volt eredményes, összességében pedig 26 gólnál és 11 gólpassznál jár az idényben.

Hazard az idény nagy részében sérüléssel küzdött, mostanra azonban maga mögött tudta a nehéz időszakát, és a spanyol lap szerint jó formában, motiváltan várja a BL-folytatást, hogy bebizonyítsa: megérte az érte tavaly kifizetett 115 millió eurót. A belga szélső értéke drasztikus esésen ment keresztül a transfermarkt.de-nél, de még így is 80 millióra taksálják a piaci árát. A statisztikákat tekintve valóban itt az ideje bizonyítania, hiszen 21 tétmérkőzésen hét gólpassz mellett csupán egy gól szerepel a neve mellett.

Szintén nagy erősítés, hogy Asensio a térdszalagszakadásából felépülve a koronavírus-járvány miatti szünetet követően visszatérhetett a pályára, és bár a francia tréner szép lassan szoktatta vissza a játékhoz (az első hat fordulóban csak négyszer állt be, s egyszer sem jutott neki fél óra sem), a hajrában egyre több lehetőséget kapott, s 334 játékperc alatt három gól és egy gólpassz volt a mérlege.

Utóbbi két futballista felépülésével, játékba lendülésével és teljes értékűvé válásával azt remélik Madridban, hogy a remek védelem mellé ezúttal már a támadók is fel tudnak lépni, amire óriási szükség lesz Manchesterben.

BAJNOKOK LIGÁJA 2019–2020
NYOLCADDÖNTŐ
, VISSZAVÁGÓK
Augusztus 7., péntek
21.00:
Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–1
21.00:Juventus (olasz)–Lyon (francia) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen:
0–1
Augusztus 8., szombat
21.00:
Bayern München (német)–Chelsea (angol) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 3–0
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Napoli (olasz) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 1–1

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Március 10., kedd
Valencia (spanyol)–Atalanta (olasz) 3–4(Gameiro 21., 51., Ferran Torres 67., ill. Ilicic 3., 43. – mindkettőt 11-esből, 71., 82.)
Tj:azAtalanta,kettős győzelemmel,8–4-esösszesítéssel
RB Leipzig (német)–Tottenham Hotspur (angol) 3–0(Sabitzer 10., 21., Forsberg 87.)
Tj:
azRB Lepzig,kettős győzelemmel,4–0-sösszesítéssel
Március 11., szerda
Paris Saint-Germain (francia)–Borussia Dortmund (német) 2–0(Neymar 28., Bernat 45+1.)
Tj:
aParis Saint-Germain,3–2-es összesítéssel
Liverpool FC (angol)–Atlético Madrid (spanyol) 2–3 – h. u.(Wijnaldum 43., Firmino 94., ill. M. Llorente 97., 105+1., Morata 121.)
Tj:azAtlético Madrid,4–2-es összesítéssel

A NYOLCCSAPATOS TORNA (LISSZABON) PÁROSÍTÁSA
NEGYEDDÖNTŐ
Augusztus 12. (helyszín: Estádio da Luz)

21.00:Atalanta (olasz)–Paris Saint-Germain (francia)

Augusztus 13. (Estádio José Alvalade)
21.00:RB Leipzig (német)–Atlético Madrid (spanyol)

Augusztus 14. (Estádio da Luz)
21.00:Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol)–Chelsea (angol)/Bayern München (német)

Augusztus 15. (Estádio José Alvalade)
21.00:Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol)–Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz)

ELŐDÖNTŐ
Augusztus 18. (Estádio da Luz)

21.00:RB Leipzig (német)/Atlético Madrid (spanyol)–Atalanta (olasz)/Paris Saint-Germain (francia)

Augusztus 19. (Estádio José Alvalade)
21.00:Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol) vagy Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz)–Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol) vagy Chelsea (angol)/Bayern München (német)

DÖNTŐ
Augusztus 23., 21.00 (Estádio da Luz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik