BL: hiába Holman pazar passza, jött a 95. perc...

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.07.10. 22:33
null
A végén bukta el a győzelmet a Slovan Bratislava (Fotó: pravda.sk)
Folytatódtak a Bajnokok Ligája-selejtező első körének első találkozói. A Slovan Bratislava meglepetésre nem bírt montenegrói ellenfelével, de nem tudott nyerni a BATE és a Qarabag sem.

A Partizani Tirana és a Qarabag döntetlenjével indult a játéknap: az azeriek hiába futballoztak mezőnyfölényben, az albánok alakítottak ki több helyzetet, ám ezek közül egyet sem sikerült kihasználni, így a hazaiak sorozatban a negyedik európai kupameccsükön sem tudtak a kapuba találni – arról nem is beszélve, hogy egymás utáni 16. (!) nemzetközi mérkőzésükön maradtak nyeretlenek (hat döntetlen, tíz vereség).

A hajrában emberhátrányba került a BATE a Piast Gliwice ellen, ekkorra azonban már kialakult az 1–1-es végeredmény. A sokáig vezető lengyel együttes továbbra is nyeretlen az európai kupaporondon (három döntetlen, két vereség), de így is kedvező helyzetből várhatja a hazai visszavágót.

Meglepő – már-már sokkoló – győzelemmel mutatkozott be a Bajnokok Ligájában (egyúttal Európában) a grúz bajnok Szaburtalo Tbiliszi, amely meglepetésre 3–0-ra kiütötte idegenben a Sheriff Tiraspolt, s minden bizonnyal tbiliszi együttes lesz a Dinamo Zagreb ellenfele a következő körben.

Sohasem szerepelt még a Bajnokok Ligája csoportkörében a Slovan Bratislava, s bár a pozsonyi együttes toronymagas esélyese volt a Szutjeszka Niksics elleni párharcnak, hazai pályán nem sikerült előnyt szereznie a montenegrói visszavágóra. Pedig a hazaiak a 82. percben megszerezték a vezetést, a csereként beálló Holman Dávid (Guzmics Richárd ezúttal nem volt keretben) pazar passzal ugratta ki a jobb szélen megiramodó Erik Danielt, akinek centerezését Andraz Sporar váltotta gólra. Az összesen 26 kapura lövés kísérlettel záró pozsonyi gárda nem úszta meg kapott gól nélkül, a 95. percben egy óriási lövéssel egyenlített a Szutjeszka.

A SLOVAN BRATISLAVA VEZETŐ GÓLJA

AZ EGYENLÍTŐ TALÁLAT

A Rosenborg megnyugtatónak tűnő kétgólos előnyt szerzett a Linfield ellen, melyet harmadszor búcsúztathat a legrangosabb európai kupasorozattól, míg a Dundalk és a Riga találkozóján nem esett gól.

A szerdai utolsó mérkőzésen az NK Maribor gyakorlatilag eldöntötte a Valur Reykjavík elleni párharcot. S hogy miért érdekes ez? Az itt búcsúzó gárda lesz a Ferencváros vagy a Ludogorec ellenfele az Európa-liga második selejtezőkörében.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Partizani Tirana(albán)–Qarabag(azeri) 0–0

BATE(fehérorosz)–Piast Gliwice(lengyel) 1–1 (Dragun 64., ill. Parzyszek 36.)
Sheriff Tiraspol(moldovai)–Szaburtalo Tbiliszi(grúz) 0–3 (Rolovics 30., Kohreidze 67., Kakubava 71.)
Slovan Bratislava(szlovák)–Szutjeszka Niksics(montenegrói) 1–1 (Sporar 82., ill. Kojasevics 95.)
Linfield FC(északír)–Rosenborg BK (norvég) 0–2 (M. Jensen 22., Söderlund 69.)
Dundalk FC (ír)–Riga FC(lett) 0–0
Valur Reykjavík(izlandi)–NK Maribor(szlovén) 0–3 (Pericic 43., Hotic 60., Kronaveter 86. – 11-esből)

Ferencváros–Ludogorec (bolgár) 2–1 (Nguen 6., Zubkov 65., ill. Swierczok 31.)
Budapest, Groupama Aréna, 18 115 néző. Vezette: Smulevics (izraeli)

A Ferencváros mérkőzéséről itt olvashat bővebben!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik