BL: a Napoli elnöke aggódik a spanyol járványhelyzet miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 17:02
null
Aurelio De Laurentiis aggódik a spanyol járványhelyzet miatt (Fotó: AFP)
Aurelio De Laurentiis, a Napoli labdarúgócsapatának elnöke szerint a jelenlegi spanyolországi járványhelyzet miatt nem szabadna az FC Barcelona otthonában rendezni együttese Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjének visszavágóját.

 

„Azt hallom, hogy sokan tanácstalanok és félnek Spanyolországban, mégis úgy tesznek, mintha nem lenne semmi baj – nyilatkozta a dél-olasz gárda vezetője. – Mennyibe telne azt mondani, hogy »ne menjetek Barcelonába, játsszatok inkább Portugáliában, Németországban, vagy Genfben?«”

Az 1–1-ről induló, zárt kapus visszavágó jövő szombaton esedékes a katalán fővárosban, De Laurentiis viszont úgy látja, ha a BL-nek a negyeddöntőtől kezdődő végjátékát Portugáliában, az Európa-ligáét pedig Németországban tartják meg, akkor az lenne a logikus, ha – tekintettel a spanyol helyzetre – már az ő meccsüknek is a két ország egyike adna otthont.

„Érthetetlen, miért kell egy olyan városban játszani, ahol kritikus a helyzet” – mondta az elnök.

Spanyolországban az utóbbi napokban új erőre kapott a koronavírus-járvány, mely már a labdarúgást is érintette, mivel a Real Madridnál és a Sevillánál is van fertőzött játékos.

A Real Madrid jövő pénteken a Manchester City vendége lesz a BL nyolcaddöntőjének második meccsén, míg a Sevilla Németországban csap majd össze az El nyolcaddöntőjében az AS Romával (itt egyetlen mérkőzés dönt).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik