BL: a Dinamo korábbi magyar sikeredzője üzent Rebrovnak

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.10.27. 09:31
null
Szabó József a Dinamo Kijev vezetőedzőjeként (Fotó: AFP, 2004)
A korábbi szovjet válogatott labdarúgó, később a Dinamo Kijev vezetőedzőjeként nagy sikereket elérő, Andrij Sevcsenkót és Szerhij Rebrovot felfedező Szabó József az Origónak adott interjújában elmondta, mit nem szabad tennie a Ferencvárosnak a szerda esti Bajnokok Ligája-csoportmeccsen, sőt üzent is a Fradi edzőjeként dolgozó korábbi tanítványának, Rebrovnak.

 

„Leírja, amit üzenek Szergejnek? – kérdezett vissza Szabó József, majd az igenlő válasz után valóban üzent: – Nem győzöm hangsúlyozni, ne rontsatok neki a Dinamónak, rúgjatok sok szabadrúgást és szögletet, mert a kijevi védelem összevissza rugdossa a labdát, biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb hibáznak majd. Türelem, türelem, és akkor meglesz az első győzelem.”

A jelenleg ukrajnai televíziós szakkommentátorként dolgozó idős sportember némi kritikát is megfogalmazott az FTC barcelonai BL-nyitányát (1–5) illetően.

„Nagyon tetszett a Ferencváros Barcelona elleni teljesítménye, de Szergej egy hibát elkövetett. Amikor Piquét kiállították és 3–1-re módosult az állás, nem lett volna szabad ennyire kinyílni és nekirontani a falnak, azaz a katalánoknak. Hiszen a Barcelona – még tíz emberrel is – sokkal jobb és rutinosabb együttes annál, hogy egy ilyen lehetőséget ne használjon ki könyörtelenül.”

Szabó Józsefnek mostanában „nagyon nem tetszik a Dinamo”, a Fradi szerdai ellenfele, szerinte Mircea Lucescu vezetőedző „egy szerencsevadász, legalábbis abban az értelemben, hogy minden meccsen behúzódnak a kapujuk elé, és csak arra várnak, hogy mikor hibázik az ellenfél. Erre könyörtelenül lecsapnak”.

Szabó szerint éppen ezért, ha a fradisták nem hibáznak nagyot, biztos, hogy nem kapnak ki.

A teljes interjút – amelyben szó esik a közelmúltban Ungváron megnyitott Szabó József Múzeumról is – ide kattintva olvashatják el!

BAJNOKOK LIGÁJA
A G-CSOPORT PROGRAMJA
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2 (Morata 46., 84.)
Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS 5–1 (Messi 27. – 11-esből, Ansu Fati 42., Coutinho 52., Pedri 82., O. Dembélé 89., ill. Haratin 70. – 11-esből)

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) – élőben az NSO-n!
21.00: FERENCVÁROS–Dinamo Kijev (ukrán) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

3. FORDULÓ
November 4., szerda
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–Juventus (olasz)

4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: FERENCVÁROS–FC Barcelona (spanyol)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FERENCVÁROS

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 1 1 5–1 +4 3
2. Juventus 1 1 2–0 +2 3
3. Dinamo Kijev 1 1 0–2 –2 0
4. FERENCVÁROS 1 1 1–5 –4 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik