Szoboszlai egyenlített a PSG ellen, 2–2 lett a vége

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.11.03. 20:50
null
Fontos gólt szerzett Szoboszlai! (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjában az RB Leipzig 2–2-t játszott a PSG-vel úgy, hogy Szoboszlai Dominik a 92. percben büntetőből szerzett góljával mentett meg egy pontot, míg a Manchester City hazai pályán 4–1-re legyőzte az FC Bruges-t. A csoport 4. fordulójában kiderült az is, hogy az első pontját szerző Lipcse már nem juthat tovább.



BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR

4. FORDULÓ
A-CSOPORT

RB Leipzig (német)–Paris Saint-Germain (francia) 2–2 (1–2)
Lipcse,
RB Aréna, 39 794 néző. Vezette: Ekberg (svéd)
RBL:
Gulácsi – Simakan, Orbán (Haidara, a szünetben), Gvardiol – Mukiele, Laimer (Henrichs, 85.), Tyler Adams (Olmo, 75.), Angelino – Nkunku, Forsberg (Szoboszlai, 59.) – André Silva (Poulsen, 59.). Vezetőedző: Jesse Marsch
PSG:
G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Kimpembe, Nuno Mendes – Wijnaldum (A. Herrera, 85.), Danilo Pereira, I. Gueye – Di María (Kehrer, 85.), Neymar, Mbappé (Icardi, 90+3.). Vezetőedző: Mauricio Pochettino
Gólszerző: Nkunku (8.), Szoboszlai (90+2. – 11-esből), ill. Wijnaldum (21., 39.)

A csoport másik mérkőzésén
Manchester City (angol)–FC Bruges (belga)
4–1 (Foden 15., Mahrez 54., Sterling 72., G. Jesus 90+2., ill. J. Stones 17. – öngól)

ÖSSZEFOGLALÓ

Győzelmi kényszerben lépett pályára a Lipcse a Lionel Messi és Sergio Ramos nélkül érkező PSG ellen, Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal a fedélzeten. A németek remekül kezdtek, a PSG-nevelésChristopher Nkunkufejelt szép gólt, majd kihagyott egy helyzetet, a kettő közöttAndré Silvakiharcolt egy büntetőt... de lövését védteGianluigi Donnarumma!Ez fordulópontnak bizonyult, mert a szünetre már a PSG vezetett, bár kevesen várták, hogy éppenGeorginio Wijnaldumfog duplázni az első félidőben.

Sokkal jobban futballoztak a franciák, Gulácsinak hatalmas bravúrral kellett védenie Kylian Mbappé közeli lövését, Orbán pedig hatalmasat mentett Ángel Di María ziccerénél.

Orbánt a szünetben lecserélte mestere, mivel a válogatottunk erőssége jól futballozott, és kimagasló pontossággal passzolt, alighanem egy kisebb sérülés lehet ennek a hátterében.

Beállt ellenben a második félidőben Szoboszlai Dominik, és mivel mindkét csapat bátran játszott, több gólhelyzetet is kialakítottak a felek. Nem sokkal a vége előtt Presnel Kimpembe összehozott fölöslegesen egy 11-est, amelyetSzoboszlai Dominikmagabiztosan értékesített: döntetlen lett a vége, de biztossá vált, nem juthat már tovább a csoportból a Lipcse.2–2

VIDEÓS ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

Manchester City (angol)–FC Bruges (belga)

A Manchester City a második helyen állt az A-csoportban a játéknap előtt hat ponttal, a PSG mögött eggyel. A Bruges elleni győzelemmel matematikailag még nem, de gyakorlati szempontból biztosíthatta továbbjutását a csoportból.

Pep Guardiola, az angolok menedzsere a hét legfontosabb mérkőzésének nevezte a belgák elleni találkozót. A két csapat októberi első összecsapásán a Bruges otthonában a City 5–1-re győzött, de Guardiola kijelentette, hogy ez most teljesen más meccs lesz.

Csak negyedórát kellett várni a manchesteriek vezető góljára, Phil Fodennek nem volt nehéz két méterről az üres kapuba helyeznie a labdát. De nem indult be a henger, mert, bár jött az újabb gól, John Stones a saját kapujába talált a 17. percben.

A második félidő elején újra megszerezte a vezetést a City. Rijad Mahrez – Fodenhez hasonlóan, és ugyancsak Joao Cancelo passza után – szintén néhány méterről vette be az üres kaput, csak éppen fejjel. Mahreznek jó ügyfele a Bruges, mivel a 14 BL-góljából hatot is a belgák ellen szerzett.

A 72. percben jött az újabb hazai találat, ezúttal Raheem Sterling rúgta az üres kapuba a labdát három méterről. A 4–1-es végeredményt Gabriel Jesus állította be, a győzelemmel a Manchester City az élre állt a kvartettben.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City43115–7+89
2. Paris SG4228–5+38
3. FC Bruges41125–11–64
4. RB Leipzig4138–13–51

PERCRŐL PERCRE

PECH. Egy lengyel újságíró szerint Orbán két hétre kidőlt. Reméljük, nem ilyen súlyos a védő sérülése...


90+6. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+5. perc Ander Herrera
kap Simakantól és Haidarától, de a spanyolé a sárga lap, kirúgta a labdát Gulácsi kezéből.

90+5. perc Yussuf Poulsen kap sárga lapot reklamálásért.

90+3. perc Mauro Icardi be, Mbappé le.


90+2. PERC SZOBOSZLAI DOMINIK jobbal nagy erővel és pontosan a jobb alsóba lő, Donnarumma nem érte el. A magyar középpályás első gólja a BL-ben a lipcsei színekben. 2–2!

Neymar poénkodik egy sort Szoboszlaival.

90+1. Gianluigi Donnarumma kap sárga lapot reklamálásért.

90. perc Igen, az!

Kimegy Ekberg TV-zni! Ebből alighanem 11-es lesz!

88. perc Olmo beadása után elesik Nkunku, tovább. Kimpembe lökött rajta nagyot. Rá is ült félig a hátára. VAR?

87. perc Szabadrúgás 25-ről, Nkunku a labda mögött, Hakimi fekszik a sorfal mögött. Nkunku jobbal a sorfalba lő.

85. perc Benjamin Henrichs meg az elfáradt Laimert váltja.

Öt védővel immáron a PSG.

85. perc Thilo Kehrer váltja Di Maríát, Ander Herrera meg Wijnaldum helyére kocog be a pályára.

82. perc Nkunku megveri most Marquinhost, de hatról a kapushoz fejeli Angelino beadását.

79. perc Poulsen passzol a 16-osról Olmo elé, aki lőne az ötösről ballal, de Nkunku valamiért elsarkazza előle a labdát! Passznak szánta, nagy mentés lett...

A Paris Saint-Germain csak 1-et bukott el előző 9 idegenbeli BL-csoportmeccséből, 5-ször nyert is. De az azelőtti vereséget éppen Lipcsében szenvedte el!

Telt ház lett


75. perc Haidara a léc fölé lő 16-ról, Simakan jól leszidja. Dani Olmo be, Adams le. Szűrő helyett karmester.

74. perc Neymar megrúgja Mukielét, sárga lap. Gúnyosan tapsol... de nincs második sárga lap.

VIDEÓ ITT!

72. perc MELLÉ, Nkunku jobb oldali beadását Szoboszlai középről, tízről, nagy helyzetből jobbal a jobb alsó mellé rúgja!

69. perc Szoboszlai beadását kiüti az ötösről Donnarumma, kontra, Wijnaldumot ellöki Mohamed Simakan. Sárga lap, megérte...

Az RB Leipzig előző két hazai BL-meccsét elbukta, az első 10 hazai meccséből pedig csak kétszer kapott ki Lipcsében a sorozatban.

65. perc HELYZET ez is,
Nkunku jobb oldali beadását rossz helyre üti Donnarumma Poulsen elől, Angelino az ötös bal sarka elől jobbal kapura lő, de blokkol az előtte álló Marquinhos!

64. perc Mbappé elfut a balon Mendes passzával, ballal ötről, éles szögből a remek ütemben kilépő Gulácsiba lő.

63. perc Neymar az ötös előtt Di María passzával, de közbelép Simakan és Gvardiol.

62. perc Nuno Mendes elrúgja a labdát sípszó után, villan a sárga lap. A háttérben egy magyar zászló, Péter Gulácsinak címezve, tehát aligha egy magyar drukkertől. Nagy kedvenc itt a kapus.

60. perc Gueye üdvözli Szoboszlait, de Neymar felsegíti. A magyar középpályás beadását Simakan kissé balról, tízről a bal felső mellé fejeli, Pereira mellől. Donnarumma biztosított.

59. perc Szoboszlai Dominik és Yussuf Poulsen be, Forsberg és Silva le. Silva nagyon mérges magára.

55. perc Laimer két csel után az ötös előtt jár már, de közbelép Marquinhos.

Nem szárnyal ma


52. perc Nkunku passza rossz, kontra, Hakimi és Wijnaldum összehoz egy ziccert Mbappének, aki az ötös bal sarka elől jobbal a túlsó felső fölé lő.

50. perc Mukiele rosszul lép, csere lesz?

48. perc Wijnaldum passzát Di María ballal kapura teszi az ötös bal sarkától, ballal, de véd lábbal Gulácsi. Ballal, de les.

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc Amadou Haidara be, Orbán le a hazaiaknál. Ajjaj, sérülés?

Az RB Leipzig csak egyet nyert meg a francia csapatok elleni legutóbbi 7 meccséből, egy iksz mellett.

Orbán 24-et passzolt, 96 százalékos pontossággal. Az egész mezőny legjobbja.

Wijnaldum legutóbb a Barcelona ellen duplázott, a BL-ben. Az jó ómennek bizonyult akkor a Liverpool számára...



BL: élő eredménykövető a 4. forduló szerdai mérkőzéseiről!

E párharc legjobb góllövői:
Lionel Messi 2
Ángel Di María 2
Wijnaldum 2


45+4. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45+3. perc Neymar jobbal nagy erővel középre küldött kornere Gulácsié.

45+2. perc GULÁCSI! Di María indítja Mbappét, Simakan nem éri utol, a támadó kissé jobbról, nyolcról kapura lő, de Gulácsi kitolja a léc alól a labdát!

Három perc a ráadás.


A Paris Saint-Germain sorozatban másodszor nyerhet Németországban a sorozatban, legutóbb Münchenben nyert három kettőre. Korábban soha nem jutott el zsinórban két sikerig itt.


Laimer és Adams is nagyot hibázott most.

39. perc Di María bal oldali szöglete és Marquinhos 12 méteres fejese után GIORGINIO WIJNALDUM kissé balról, öt méterről a bal alsóba fejel. 1–2!


38. perc DE NAGY MENTÉS, ORBÁN!
Wijnaldum jobbról középre ad, Di María az ötös bal sarka elől ballal kapásból lő, de közbelép a magyar védő. Orbán éppen 29 évvel ezelőtt született.

37. perc Mukiele jobb oldali beadását lekezeli a 16-oson belül Pereira, de nem kézzel, kontra, Di María indítását Gulácsi elrúgja Wijnaldum elől, messze a 16-os előtt.

34. perc Kimpembe menti Nkunku jobb oldali beadását, Pereira saját emberét találja el aztán, Forsberg 17-ről ballal Silvába lő.

32. perc Presnel Kimpembe kap sárga lapot Laimer felrúgásáért.

30. perc Jesse Marsch kap sárga lapot reklamálásért. Még egy labdát is majdnem elhajintott mérgében. Előtte.

Ismét mezőnyharc, kevés érdekességgel, de imponáló irammal.

24. perc Tyler Adams miatt kitör a tolongás. Lökdösődés... sárga vagy piros? Megússza végül Di María ellökését, de eltiltás.

21. PERC EGYENLŐ, a Neymar okos és lapos passzával meginduló Mbappé ad be balról ballal remekül, hat méterről középről GIORGINIO WIJNALDUM ballal a jobb alsó sarokba lő. 1–1!

Sőt egyet a Lipcsének is bevarrt.

André Silva: 25 belőtt és 6 kihagyott büntető a karrierje során. Nemhogy a Lipcse, német csapat színeiben sem hagyott még ki 11-est. Sőt, mind a 11 bement (Lipcse: 1, Frankfurt: 10)

Nem sokáig vezetett a City.

17. perc FÖLÉ, Silva szép passzát Nkunku az ötös jobb sarka elől tízről a léc fölé vágja.

A City közben megszerezte a vezetést.

BL: élő eredménykövető a 4. forduló szerdai mérkőzéseiről!

13. perc Laimer lő jobbal 16-ról a jobb alsó sarok mellé, Nkunku fejes passza után.

(Fotó: AFP)

11. perc André Silva jobbal a jobb alsó felé lő, nem túl pontosan, GIANLUIGI DONNARUMMA vetődve kiüti a labdát!

10. perc DaniloPereira kap egy sárga lapot a VAR-ozás közben.

10. perc BÜNTETŐ! Nkunku lőne 15-ről, de összefut Hakimivel, elesik, a neki passzoló Silva fut tovább a labdával, az ötös előtt hátulról ellöki őt Pereira.

(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)

Nkunku: 15 meccs az idényben, 10 góllal és 5 gólpasszal. Anno 75 meccset játszott a PSG első csapatában.

A szélső nem tombol örömében, ő ugyebár a PSG neveltje, onnan vették a németek, lásd lentebb.

8. PERC ITT A GÓL, Silva bal oldali, ballábas beadását kissé balról, négy méterről a bal alsó sarokba fejeli szép mozdulattal CHRISTOPHER NKUNKU, Kimpembe és Pereira közül. 1–0!

6. perc Ápolás, Kimpembe kapott a szemöldökére Silvától, könyökkel.

6. perc Kemény mezőnyharc, majd Silva passzát Forsberg 21-ről, jobbal gyengén teszi kapura, Donnarumma jobbra legördülve fogja a labdát.

1. perc Helyzettel,
Silva lő jobbról jobbal éles szögből kapura, tízről, Donnarumma bal lábbal véd, Marquinhosról majdnem a kapuba pattan a labda, ment azonban üggyel-bajjal a brazil-olasz koprodukció, végül Angelino lő balról az oldalhálóba. De lesen volt már Silva.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hazaiak piros-fehér mezben és piros nadrágban, a vendégek tiszta sötétkékben.

A stadionban szinte telt ház.

Fontos lehet: olasz kezekben a VAR-masina.


Szoboszlai kispados ma.

BL: élő eredménykövető a 4. forduló szerdai mérkőzéseiről!


A két együttes közül egyértelműen a hazai csapatnak van nagyobb szüksége a három pontra,
az RB Leipzig az első három forduló után az utolsó helyen áll a csoportban. A továbbjutásra
még van esélye, de a hátralévő párharcokon szinte hibátlan játékra lesz szüksége. A Paris SG
ezzel szemben veretlenül vezeti a tabellát. A nyitókörös belgiumi döntetlenje után az előző két BL-meccsét megnyerte, legutóbb épp a lipcseieket fektette két vállra Párizsban. Az októberi „odavágót” ráadásul hátrányból felállva sikerült megnyernie.
RB Leipzig–Paris SG 2019–2020 (BL, elődöntő): 0–3, 2020–2021 (BL-csoportkör): 2–1, 0–1, 2021–2022 (BL-csoportkör): 2–3

Biztos továbbjutó ebben a négyesben még nem lehet – legfeljebb a Paris Saint-Germain kerülhet hozzá nagyon közel –, de ha a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot foglalkoztató RB Leipzig kikap otthon a francia gárdától, vagy ha csak döntetlent ér el, és a Manchester City legyőzi az FC Bruges-t, akkor a német együttes nem juthat már be a legjobb 16 közé.


AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Paris SG321 6– 3+37
2. Manchester City32111– 6+56
3. FC Bruges3111 4– 7–34
4. RB Leipzig33 6–11–50


Egy kis örökmérleg:
4 találkozó, 1 német és 3 francia sikerrel, 3, ill. 4 rúgott góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
A PSG-től a Lipcséhez:

2019, Christopher Nkunku, 13 000 000 euró
2017, Jean-Kévin Augustin, 16 000 000

Eltiltott nincs.

A hazaiaktól Marcel Halstenberg, Brian Brobbey, Lukas Klostermann, Lazar Samardzic és Marcelo Saracchi sérült, a vendégektől Sergio Ramos, Lionel Messi, Leandro Paredes és Marco Verratti maródi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik