BL, A-csoport: kettőből kettő! A Napoli a Rangerst is legyőzte

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.09.14. 23:06
null
Újabb győzelmet aratott a Napoli (Fotó: Getty Images)
Az olasz Napoli idegenben 3–0-ra legyőzte a skót Rangerst a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulójában, az A jelű kvartettben. A nápolyiak így két meccs után csoportjuk élén állnak, hat pontot szerezve.

 

Eredetileg kedden rendezték volna meg ezt a csoportmeccset a BL-ben, de II. Erzsébet királynő múlt heti halála miatt szerdára halasztották az összecsapást. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de az 56. percben emberhátrányba került a Rangers, innentől pedig a nápolyiakról szólt a meccs.

A 60. percben Piotr Zielinski révén még büntetőt hibázott a Napoli, nyolc perccel később azonban már megvolt a vezetés: a meccs második tizenegyesét Matteo Politano értékesítette. A hajrában aztán Giacomo Raspadori és Tanguy Ndombele is eredményes volt, a Napoli pedig behúzta a három pontot, így hat ponttal áll csoportja élén.



BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Rangers (skót)–Napoli (olasz) 0–3
(Politano 68. – 11-esből, Raspadori 85., Ndombele 90+1.)

A csoport másik mérkőzésén kedden
LIVERPOOL (angol)–AJAX (holland) 2–1 (1–1)
Liverpool, Anfield. Vezette: Artur Soares Dias (portugál)
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Cimikasz – Elliott (Firmino, 66.), Fabinho, Thiago (Bajcetic, 90+4.) – Szalah, Diego Jota (Núnez, 66.), L. Díaz (Milner, 90+2.).Vezetőedző: Jürgen Klopp
AJAX: Pasveer – Rensch (J. Sánchez, 68.), Timber, C. Bassey, Blind – Berghuis, E. Álvarez, Taylor (Grillitsch, 80.) – Tadics, Kudus (Brobbey, 86.), Bergwijn.Vezetőedző: Alfred Schreuder
Gólszerző: Szalah (17.), Matip (89.), ill. Kudus (27.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Napoli 2 2 7–1 +6 6
2. Liverpool 2 1 1 3–5 –2 3
3. Ajax 2 1 1 5–2 +3 3
4. Rangers 2 2 0–7 –7 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik