BL: A Benfica az életéért küzdött – Jürgen Klopp

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.06. 00:17
null
Jürgen Klopp szerint a Benfica úgy játszott, mintha az életéért küzdött volna (Fotó: AFP)
A Liverpool kedd este 3–1-es előnyre tett szert Portugáliában, a Benfica elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén. A találkozó után az angolok menedzsere, Jürgen Klopp többek között azt is elmondta, hogy a második félidőben sokkal nyitottabbá vált a mérkőzés, mint szerették volna.

 

Jürgen Klopp a mérkőzés után a BT Sportnak értékelt: „Nem egyszerű ebben a stadionban meccset nyerni, különösen nem a Bajnokok Ligájában. A Benfica az életéért küzdött, s talán kicsit túl sokat engedtünk neki. Megérdemelték a gólt, amely egyébként elkerülhető lett volna, ha jobban védekezünk. A szépítésük után sokkal nyitottabbá vált a mérkőzés, mint szerettük volna, de a félidőnél járunk, kétgólos előnyben vagyunk, és jövő szerdán folytatjuk.”

A Benfica vezetőedzője, Nélson Veríssimo a találkozót követően arról beszélt a CNN Portugalnak, hogy az ajtó ezzel a vereséggel nem záródott be előttük: „Megpróbáltuk kijátszani a gyenge pontjaikat, s ez bizonyos esetekben sikerült is. A második félidőben jobbak voltunk, mint az elsőben, és közel álltunk ahhoz, hogy kettő kettő legyen az állás. Persze, mindent megnehezít az, hogy a negyedik gólt nem mi, hanem ők szerezték.”

A Liverpool védője, Andrew Robertson így fogalmazott: „Nehéz mérkőzés volt, az első félidőben kiválóan játszottunk, és a különbség kettőnél is nagyobb lehetett volna. A második félidőben aztán betaláltak, ami feldobta a közönséget, a mi játékunk pedig kicsit rendezetlenné vált. Kétgólos előnyben vagyunk, ami jó, remélhetőleg megoldjuk a feladatot Liverpoolban.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BENFICA (portugál)–LIVERPOOL (angol) 1–3 (0–2)
Lisszabon,
Estádio da Luz. Vezette: Jesús Gil Manzano (spanyol)
BENFICA:Vlahodimosz – Gilberto Júnior, Otamendi, Vertonghen, Grimaldo – Rafa Silva, Weigl, Taarabt (Meite, 70.), Everton (Jaremcsuk, 82.) – Goncalo Ramos (Joao Mário, 86.), Darwin Núnez. Vezetőedző: Nélson Veríssimo
LIVERPOOL:
Alisson – Alexander-Arnold (J. Gomez, 89.), Konaté, Van Dijk, A. Robertson – Keita (J. Milner, 89.), Fabinho, Thiago (J. Henderson, 61.) – Szalah (Jota, 61.), Mané (Firmino, 61.), Luis Díaz. Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző: Darwin Núnez (49.), ill. Konaté (17.), Mané (34.), L. Díaz (87.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik