Ismét legyőzte a Barcát a Bayern (Fotó: Getty Images)

 

A Real Madrid hasonló szériát 2012 és 2017 között produkált a BL-ben. A Bayern München legutóbb 2017. szeptember 27-én kapott ki csoportmérkőzésen, amikor a francia fővárosban 3–0-ra alulmaradt a Paris Saint-Germainnel szemben – írta a keddi játéknap történéseit összegezve a labdarúgás históriájával és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS). A bajorok szuperalakulata a 2–0-s sikerrel egyúttal az első olyan csapattá lépett elő, amely megszakítás nélkül ötször egymás után le tudta győzni az FC Barcelonát nagy európai klubsorozatban.

A keddi játéknap további érdekessége, hogy Edin Dzeko, az Internazionale bosnyák csatára, mivel bevette a cseh Viktoria Plzen kapuját (2–0), a negyedik olyan játékossá avanzsált, aki ugyanazzal az ellenféllel szemben három különböző klubcsapat színeiben is képes volt gólt szerezni Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Antonio Nusa, a belga FC Bruges támadója 17 évesen és 149 naposan vállalt részt az FC Porto otthonában aratott 4–0-s diadalból, ezzel ő lett a második legfiatalabb gólszerző a Bajnokok Ligája történetében. Nálánál csak a spanyol Ansu Fati volt fiatalabb (17 év és 40 nap), amikor 2019. december 10-én betalált az FC Barcelona–Internazionale (2–1) meccsen.

Stefan Bajcetic 17 évesen és 326 naposan lépett pályára az Ajax ellen (2–1) a Liverpool FC futballistájaként, s vált ezáltal az angol elitgárda eddigi legfiatalabb BL-debütánsává.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Liverpool (angol)–Ajax (holland) 2–1
(Mohamed Szalah 17., Matip 89., ill. Kudus 27.)

B-CSOPORT
FC Porto (portugál)–FC Bruges (belga) 0–4
(Jutgla 15. – 11-esből, Sowah 47., Skov Olsen 52., Nusa 89.)
Bayer Leverkusen (német)–Atlético Madrid (spanyol) 2–0 (Andrich 84., M. Diaby 87.) 

C-CSOPORT
Bayern München (német)–FC Barcelona (spanyol) 2–0 (L. Hernandez 50., L. Sané 54.) 
Viktoria Plzen (cseh)–Internazionale (olasz) 0–2 
(Dzeko 20., Dumfries 70.)

D-CSOPORT
Sporting CP (portugál)–Tottenham Hotspur (angol) 2–0
(Paulinho 90., Arthur Gomes 90+3.)
Olympique Marseille (francia)–Eintracht Frankfurt (német) 0–1
(Lindström 43.)

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
A-CSOPORT
21.00:
Rangers FC (skót)–Napoli (olasz)
E-CSOPORT

18.45: Milan (olasz)–Dinamo Zagreb (horvát) (Tv: Sport2)
21.00: Chelsea (angol)–Salzburg (osztrák)
F-CSOPORT
18.45: Sahtar Doneck (ukrán)–Celtic (skót), Varsó
21.00: Real Madrid (spanyol)–RB Leipzig (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
G-CSOPORT
21.00: Manchester City (angol)–Borussia Dortmund (német) (Tv: Sport2)
21.00: FC Köbenhavn (dán)–Sevilla (spanyol)
H-CSOPORT

21.00: Juventus (olasz)–Benfica (portugál)
21.00: Maccabi Haifa (izraeli)–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: Sport1)