Bajnokok Ligája: szerződést hosszabbított a Sport Tv

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.06.01. 14:05
null
Marad a Sport Tv-n a Bajnokok Ligája (Fotó: AFP)
A Sport Tv közleményben bejelentette, hogy meghosszabbította a labdarúgó Bajnokok Ligája közvetítésére vonatkozó szerződését az UEFA-val.

 

A közleményből nem derül ki, meddig szól az új szerződés, a megfogalmazás szerint „hosszú távú, többéves együttműködés” született.

A Sport Tv emlékeztetett arra a tavaly bejelentett módosításra, hogy a 2024–2025-ös idénytől 32 helyett 36 csapatos lesz a BL-főtábla, és csoportkör helyett egy összesített tabella lesz, a csapatok nyolc mérkőzést (négy-négy hazait és idegenbelit) játszanak majd egy algoritmus alapján kijelölendő ellenfelekkel szemben.

Az alapszakasz végén az első nyolc bejut a nyolcaddöntőbe, a 9–24. helyezettekre rájátszás vár a 16 közé kerülésért.

A mérkőzéseket továbbra is hétköznapokon játsszák, a tervek szerint az eddiginél több időpontban, így több mérkőzés kerül képernyőre – a Sport Tv-n is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik