BL: Rummenigge szerint Lewandowski játszik Madridban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.13. 15:29
Karl-Heinz Rummenigge biztos abban, hogy a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első felvonását kihagyó Robert Lewandowski pályára lép a Real Madrid elleni idegenbeli visszavágón.

„Az orvosi stáb nagyszerű munkát végzett annak érdekében, hogy ismét játékra alkalmas állapotba kerüljön, de a pályára küldésében még így is túl nagy lett volna a kockázat” – mondta a csapatot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója.


A madridi visszavágóra utalva hozzátette: „száz százalék, hogy Lewandowski bevethető lesz”.

A lengyel csatár szombaton szenvedett vállsérülést a Dortmund ellen 4–1-re megnyert bajnokin, amelyen két gólt is szerzett.

Szerdán társai 2–1-es vereséget szenvedtek hazai pályán a Real Madridtól.
A müncheni vezetőedző, Carlo Ancelotti óvatosabban fogalmazott a sérültek visszatéréséről, mint Rummenigge.

„Lehetséges, hogy mindketten bevethetők lesznek Madridban” – utalt az olasz szakember Lewandowskira, illetve a bokasérülés miatt szerdán szintén hiányzó Mats Hummelsre, a védelem oszlopára.

Lewandowski 40 tétmeccsen már 38 gólt szerzett a 2016–2017-es idényben, ebből hét alkalommal a BL-ben volt eredményes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik