Bajnokok Ligája: mindent vagy semmit – a Bayernnek fel van adva a lecke

TÓTH ÁDÁMTÓTH ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.04.13. 10:42
null
Joshua Kimmich (balra) optimista a visszavágót illetően (Fotó: AFP)
A Bayern Münchennek úgy kell eredményesen támadnia a Paris Saint-Germain ellen, hogy hátul nem válik sebezhetővé. Eközben a Chelsea kétgólos előnyben „fogadhatja" a Portót.

 

Nem hibázhat a Bayern München.

A Bajnokok Ligája címvédője múlt héten hazai pályán szenvedett 3–2-es vereséget a Paris
Saint-Germaintől, ezért a visszavágóra jelentősen csökkent a továbbjutási esélye. Természetesen felelőtlenség lenne egy német csapatot leírni – főleg, hogy a Bayern 31-szer próbálkozott kapura lövéssel az első összecsapáson –, de ha a bajor gárda gólt kap, legalább hárommal kell válaszolnia kedd este. Márpedig Hans-Dieter Flick legénysége jószerével képtelen találkozót megúszni kapott gól nélkül...

Manuel Neuer a 2010–2011-es évadot követően hagyta el a Schalkét, majd választotta a német rekordbajnokot, azóta együttese tíz idény alatt sohasem kapott annyi gólt, mint most. Jelenleg 51-et mutat a számláló, a világbajnok kapus 49-szer volt tehetetlen, míg cseréje, Alexander Nübel kétszer. A védelem sebezhetőségét jól tükrözi, hogy meccsenként átlagban 1.2 gólt szerez a Bayern aktuális riválisa, és nem megbántva az Union Berlin labdarúgóit, a Kylian Mbappé, Ángel Di María és Neymar alkotta trió jóval veszélyesebbnek tetszik párizsi oldalon, mint a Bundesliga-listavezető szombati ellenfele...

Joggal vetődik fel a kérdés, mivel készül Flick a visszavágóra? Ki lehet a nyerőember Robert Lewandowski hiányában? Egyáltalán megtagadhatja-e a Bayern az általa képviselt stílust, amivel sikert sikerre halmozott csaknem két éven keresztül?

„Mi voltunk a jobb csapat az első mérkőzésen, ezért szentül hiszem, hogy megfordítjuk a párharc állását  – nyilatkozta Joshua Kimmich,   a Bayern München középpályása klubja hivatalos honlapjának. –  Hasonló helyzetben voltunk három éve Madridban, a hazai találkozón akkor is jobban teljesítettünk, ám nem voltunk elég hatékonyak a visszavágón sem. Azóta érettebbek lettünk, fejlődtünk, így bízom abban, hogy Párizsban továbbjutunk. Nem hazudtoljuk meg magunkat kedden sem, a játékstílusunk révén ülhettünk fel Európa trónjára tavaly, és így akarunk ott is maradni.”

Nyilatkozatával megválaszolta az első és harmadik kérdésünket, ezek szerint a bajorok nem tágítanak a magasra tolt védelmi vonaltól, valamint az ellenfél labdakihozatalát már a tizenhatosánál zavarnák meg. Az első mérkőzésen többnyire működött Hans-Dieter Flick terve, igaz, Robert Lewandowski nélkül nem volt, aki kellő hatékonysággal használja ki a PSG-védők hibáit. Eltekintve attól, hogy a BL-címvédő miért éppen Eric Maxim Choupo-Motingot szánta második számú csatárnak a lengyel világklasszis mögé, a kameruni támadó erősségei csupán akkor érvényesíthetők, ha Kingsley Coman (szombati lecserélését követően hétfőn már részt vett a gyakorláson) és Leroy Sané formája jelentősen javul a múlt hét szerdai ütközethez képest.

Ugyanakkor a „mindent vagy semmit” számos kockázatot rejt, hiszen a müncheni mérkőzésen Kylian Mbappé gyorsaságát kamatoztatva többször a védelem mögé került, két ízben kihasználta David Alabáék ügyetlenkedését. A Bayern Münchennek fel van adva a lecke, mert úgy kell eredményesen támadnia, hogy hátul nem hibázik – erre pedig kevés példát láttunk az idén.

„Münchenben szinte mindent jól csináltunk, ezért nyugodtan várjuk a hazai folytatást   – mondta   Presnel Kimpembe,  a PSG védője az UEFA oldalának. –  A Bayern a világ legjobb csapata, ezért nagy tisztelettel fogadjuk, de a célunk nem lehet más, mint a továbbjutás. Tisztában vagyunk a keddi összecsapás jelentőségével, klubunk történetének egyik legnagyobb sikere lenne a címvédő kiejtése. Marquinhos kihagyta az utolsó edzést, az orvosok döntenek majd a játékáról. Együttesünk fontos láncszeme a csapatkapitány, de hiányában sem esünk kétségbe, megvan a tervünk a németek ellen.”

Chelsea–Porto: mint a vacsora a nővel...

Ha évek múltán visszaemlékezünk Thomas Tuchel (egyik segítője Lőw Zsolt az edzői stábban) londoni szerepvállalására, sikerességét alighanem a német labdarúgók csapatba építése határozza meg. A menedzser januári kinevezésében bizonyára szerepet játszott, hogy „gatyába rázza” honfitársait: a tavaly nyáron szerződtetett Kai Havertz (80 millió euró) és Timo Werner (53 millió euró) ugyanis mélyen tudása alatt teljesített a Chelsea-ben. Nos, a munkamániás szakvezető irányításával előbbi kezd magára találni, a Crystal Palace elleni 4–1-es győzelem alkalmával gólt szerzett és gólpasszt adott.

„Korábban többször bizonyította klasszisát, ám a Porto elleni BL-negyeddöntő első meccsén nem játszott jól – értékelt   Thomas Tuchel   a Chelsea honlapján. –    Kai Havertz tudását mindenki elismeri az együttesnél, egy-egy gyengébb teljesítmény után megadom neki a második esélyt. A Crystal Palace ellen élt a lehetőséggel, megértette, mit várok tőle, és teljesítette is. Hasonlóan eredményes szereplést remélek a Porto elleni visszavágón, s talán azok is játszhatnak, aki kimaradtak szombaton a csapatból.”

Thomas Tuchelnek nagy szüksége lenne a jó formában futballozó Timo Wernerre az idény hajrájában, de a villámléptű támadó szenved az Észak-Macedónia elleni vereség

(1–2) óta. A német válogatott csatáraként került a kritikák kereszttüzébe a vb-selejtezőn kihagyott helyzete miatt, áprilisban még nem szerzett gólt klubjában, mindenesetre neki is adott hasznos tanácsot Thomas Tuchel.

„Az agya és teste tudja, mit tegyen. Nem kell külön gyakorolnia a befejezéseket, olyan ez, mint amikor a nő nem akar elmenni a férfival vacsorázni: nem erőltetjük, inkább hátralépünk egyet, és csendben bizakodunk.”

Az angol szurkolók ellenben joggal reménykedhetnek a továbbjutásban, mert a Chelsea kétgólos előnyből várja a Porto elleni keddi visszavágót.

 

BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
21.00:
Chelsea (angol)–FC Porto (portugál), Sevilla (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Bayern München (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik