Apróság? Dehogy – Malonyai Péter jegyzete

Vágólapra másolva!
2020.11.24. 23:50

Tizenhét percre visszatért a múlt, a Ferencváros Torinóban 1–0-ra vezetett a Juventus ellen, éppen úgy, mint ötvenöt esztendővel ezelőtt a 74. perctől.

Akkor a Vásárvárosok Kupája döntőjében volt előnyben a Fradi, s lett végül kupagyőztes, most persze már más a világ természetesen, lévén több mint fél évszázaddal később. De az 1–0 akkor is 1–0, s miközben nem szeretem, ha a múlthoz mérik a jelent vagy a jelenhez a múltat, nem tudok szabadulni a gondolattól, a mostani van akkora fegyvertény.

Számtalan oka van, legyen elegendő csak arra utalni, hogy ma magyar csapatként nagyobb tett a Bajnokok Ligája csoportkörében vitézkedni, mint akkoriban kupadöntőt játszani, még úgy is, hogy a Ferencváros akkor a George Best, Bobby Charlton, Dennis Law által (is) fémjelzett Manchester Unitedet verte ki az elődöntőben.

Most sem akárkik álltak szemben a zöld-fehér futballistákkal Torinóban, és mégis... Nem érdemtelenül szerzett vezetést a csapat, a saját taktikájának megfelelően egy gyors ellencsapás után talált be, ám a lényeg az volt, hogy bátran futballozott. Hogy Cristiano Ronaldo egyenlített, betudható a papírformának, az viszont nem, hogy előtte és utána egyaránt hiányzott a félsz a Fradi futballistáiból, látszott, hogy nem csupán tudják, teszik is a dolgukat. Amit az eredmény is mutatott, a csapat a csoportkörben először nem állt vesztésre a szünetben. Apróság? Dehogy. Elvégre a Barcelonáról, a Dinamo Kijevről és (most már másodszor) a Juventusról beszélünk.

Nem akármilyen dolog, nálam mindenképpen. Mert ugyan mondogathatják napestig, hogy mekkora élmény egy magyarországi bajnokságban edződő futballistának világsztárok ellen pályára lépni, Marco Rossival értek egyet, a válogatott szövetségi kapitánya is azt vallja, hogy nyugdíjasként már lehet szép emlék, ám szemtől szembe már nem mindig.

Erre cáfolt rá bátorságával a Fradi az első félidőben egyértelműen, s szünet után is csak percekig érződött némi zavar, de az a hozzáértő vesse a játékosokra az első követ, aki nem látta jó néhányszor, hogy milyen, amikor nyom a Juve. Mert nyomott rendületlenül annak rendje és módja szerint, no meg a várakozásnak megfelelően. A Fradinak – ahogy telt-múlt az idő s fogyott az erő – egyre inkább az elszántság volt a leghatásosabb fegyvere, ám a műfajban maradandót alkottak a játékosok, sőt a vége felé újra őrizni is tudták a labdát.

Aztán a legeslegvégén jött Morata, és...

Újra a földön, de legalább két lábon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik