Ancelotti: Ibrahimovic kiállítását nem értettem

Vágólapra másolva!
2013.02.13. 10:54
null
Ibrahimovic piros lapja befolyásolhatja a<br />párharc végkimenetelét? (fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Paris Saint-Germain 2–1-re nyert Valenciában. A meccs után a hazaiak reményeit a hajrában szerzett gól és Zlatan Ibrahimovic kiállítása éltette, a vendégek mestere, Carlo Ancelotti mégis elégedettebbnek tűnt, a számára érthetetlen Ibra-kiállítás ellenére is.

„Mesteri meccset játszottunk. A Valencia megmutatta képességeit a labdabirtoklás terén, de nagyon jól védekeztünk. A fiúk közösen dolgoztak a sikerért. Sok labdát szereztünk, és gyors ellentámadásokba lendültünk. Jó teljesítménnyel kontroll alatt tartottuk a meccset. Ugyanakkor nincs még vége a párharcnak, ugyanilyen mentalitásra lesz szükségünk Párizsban is, de ez nem lesz könnyű. A Valencia is jól dolgozott, megérdemelten szépített” – nyilatkozta a spanyol csapat idegenbeli legyőzését követően a PSG olasz vezetőedzője, Carlo Ancelotti, aki kérdésekre válaszolva egyes játékosokra is kitért.

„Lucas kapott egy rúgást az első félidőben, megpróbálta folytatni, de fájt a bokája” – mondta az első játékrészben remeklő, az 53. percben azonban lecserélt Lucas Mouráról.

„Beckham? Minden rendben van vele. Megérkezett, szerdától edz, aztán meglátjuk, milyen erőben van, játszhat-e a következő mérkőzésen” – vélekedett Ancelotti a Valencia elleni meccset a helyszínen megtekintő középpályásról, aki február 17-én a Sochaux ellen mutatkozhatna be a PSG-ben.

„Ibrahimovic kiállítását nem értettem, kemény belépő volt, de ez a futball része. Több olyan játékosunk van, például Gameiro vagy Ménez, aki pótolhatja őt. Most még nehéz megmondani, melyik opciót választjuk, de meg fogjuk találni a legjobb megoldást” – mondta Ancelotti.

A PSG védője, Mamadou Sakho a végén kapott gól miatt bosszankodott: „Csalódottak vagyunk a kapott gól miatt, különösen, hogy a meccs végén kaptuk. Összességében azonban jó eredményt értünk el.”


„A PSG nagyon erős, mindegyik kontrája veszélyt jelentett számunkra. Az az igazság, hogy túlságosan naivak voltunk, túl sokszor elveszítettük a labdát, ami kiegyensúlyozatlanná tette a játékot. Kicsit megkönnyítettük ezzel a PSG dolgát, de a meccs végén gólt szereztünk, és voltak más helyzeteink is, ez pedig reményt ad a visszavágóra” – reagált a találkozó után Ernesto Valverde, a Valencia vezetőedzője.

KÉT PÁRIZSI RÁCS MÖGÖTT
Garázdaság miatt két PSG-drukkert tartóztattak le Valenciában – számolt be rendőrségi forrásokra hivatkozva az Efe spanyol hírügynökség. Az előállított két PSG-drukker bűne az volt, hogy Valencia-szimpatizánsokat bántalmaztak. Ügyükben gyorsított eljárással vélhetően még ma döntés születik.

Az As spanyol lap internetes kiadása arról is beszámolt, hogy a stadion környékén több spanyol, illetve francia szurkoló keveredett egymással szóváltásba, de azoknál a csetepatéknál nem volt szükség rendőri beavatkozásra.

„Az első félidőben túl szűken játszottunk. Tudtuk, hogy a lendületben van az erejük, és figyelembe kell vennünk azt is, hogy kivételes játékosaik vannak. A mai teljesítményük alapján nagyon keménynek tűnik a visszavágó. Gólt kell szereznünk valahogy, meg kell próbálni, mert ugyan a jelenlegi eredmény nem kedvező számunkra, a párharc még nem ért véget” – nyilatkozta a szakember.

„Természetesen örülök, hogy a hajrában betaláltam, de ez továbbra is csapatsport, és mi ma veszítettünk. Bosszantó, hogy két gólt is kaptunk, ami megnehezíti a dolgunkat, ugyanakkor azzal a góllal, amit szereztem, plusz Ibra kiállításával megváltozhat sok minden” – jelentette ki a lefújás után Adil Rami, a hazaiak csalódott franciája.

„Az az igazság azonban, hogy a PSG nagyon erős hazai pályán. Kitűnő mutatója van a Parc des Princes-ben – Ibra nélkül is. Sok olyan játékosa van még, akiket jól ismerek és sokra tartok, mint Kevin Gameiro és a többiek. És ha ők nincsenek is azon a szinten, mint Ibra, gyorsak, ügyesek és jók a kapu előtt. Figyelnünk kell, és jottányit sem pihenhetünk, csak mert hiányzik majd Zlatan” – tekintett előre a visszavágóra a védő.

A valenciaiak kicsit elkeseredettnek tűntek, de a szünetben beállt Sergio Canales szavai szerint még bíznak benne, hogy megfordítható a párharc. „Ez rossz eredmény számunkra, de még reménykedünk. Tisztában voltunk a párizsiak képességeivel, amit meg is mutattak. A párharc azonban még nyitott, habár tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. A visszavágón korán gólt kell szereznünk, és akkor van esélyünk” – tette hozzá a spanyol csapat futballistája.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA – EMLÉKEZTETŐ
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

VALENCIA (spanyol)–PSG (francia) 1–2 (0–2)

Valencia, Mestalla Stadion, 36 000 néző. Vezette: Tagliavento (olasz)
VALENCIA: Guaita – J. Pereira, Rami, R. Costa, Guardado – Parejo, T. Costa – Feguli (Viera, 84.), Banega (Canales, a szünetben), Jonas (N. Valdéz, a szünetben) – Soldado. Vezetőedző: Ernesto Valverde
PSG: Sirigu – Jallet, Alex, M. Sakho, Maxwell – Verratti, Matuidi – Lucas Moura (Chantome, 53.), Pastore (Armand, 88.), Lavezzi (Ménez, 76.) – Ibrahimovic. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Rami (90.), ill. Lavezzi (10.), Pastore (43.)
Kiállítva: Ibrahimovic (92.)

A visszavágót három hét múlva, március 6-án rendezik Párizsban.

CELTIC–JUVENTUS 0–3

Gianluigi Buffon, a Juventus világklasszis kapusa szerint a 3–0-s végeredmény nem tükrözi hűen, mennyire nehéz volt az olasz csapat dolga a Celtic elleni glasgow-i Bajnokok Ligája nyolcaddöntőn.

„Ha valaki nem látta a mérkőzést, az eredmény alapján azt hiheti, simán nyertünk – kezdte az olasz válogatott kapuvédő. – Néhány meghatározó pillanaton múlt, hogy végül így alakul. Az ugyanakkor pozitív jel, hogy a dolgok nekünk kedvezően alakultak, és éltünk a lehetőségeinkkel.”

Alessandro Matri már a harmadik percben betalált, ezután azonban végigtámadta a mérkőzést a skót csapat. A találkozó végén két Juve-kontra, Claudio Marchisio és Mirko Vucsinics gólja nagyon kényelmes helyzetbe hozta az olasz bajnokot.

„A Celtic kiváló csapat, és ezt be is bizonyította. Megpróbáltuk letámadni őket, de nem találtuk a ritmusunkat, aztán alkalmazkodnunk kellett ahhoz, amire lehetőségünk volt, jó védekezésből kontrázni. Nagyszerű végeztük el ezt a munkát, pontosak és könyörtelenek voltunk” – tette hozzá Buffon.

„Hogy máris továbbjutottunk volna? Nem szabad túlságosan megnyugodnunk, a visszavágón is összpontosítanunk kell, és megadni a Celticnek a csapatot megillető tiszteletet” – zárta mondandóját a klasszis.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

CELTIC (skót)–JUVENTUS (olasz) 0–3 (0–1)

Glasgow, Celtic Park, 57 917 néző. Vezette: Alberto Undiano
CELTIC:
Forster – Lustig (A. Matthews, 58.), Ambrose, K. Wilson, Izaguirre – Mulgrew – Brown (Kayal, 80.), Wanyama, Forrest, Commons (Watt, 73.) – Hooper. Menedzser: Neil Lennon
JUVENTUS: Buffon – Barzagli, Bonucci, M. Cáceres – Lichtsteiner, Vidal, Pirlo, Marchisio, Peluso (Padoin, 69.) – Vucsinics (Anelka, 86.), Matri (Pogba, 81.). Vezetőedző: Antonio Conte
Gólszerző: Matri (3.), Marchisio (77.), Vucsinics (83.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik