A Trabzonspor edzője ismét meglepheti az Intert

Vágólapra másolva!
2011.09.14. 14:29
null
Senol Günes ismét az Inter ellen készül (Fotó: Action Images – archív)
A Bajnokok Ligája B-csoportjában a 2010-es finálét megnyerő Inter a Trabzonsport fogadja. A papíron jóval gyengébb török csapatnak egyszer már sikerült megvernie a milánóiakat európai kupameccsen, és annak az együttesnek éppen a jelenlegi vezetőedző, Senol Günes volt a kapusa, aki örül, hogy ismét megküzdhet a fekete-kékekkel.

Az Internazionale eddig nem nyert tétmérkőzést a nyáron kinevezett Gian Piero Gasperini vezetésével: a Milan ellen elveszített olasz Szuperkupa és a Palermo ellen elbukott bajnoki rajtot követően a török Trabzonspor ellen már nehezen viselnék el a fekete-kékek szurkolói, ha nem nyernének a milánóiak.

„Majd meglátjuk, milyen összeállításban lépünk pályára. Sok múlik a helyzeten és az ellenfelünkön – mondta Gasperini az őt faggató újságíróknak, akik arról kérdezték, igazak-e Massimo Moratti szavai, melyek szerint változtat a taktikán. – Van rá esély, hogy négy védővel játszunk, de minden attól függ, hogy lép pályára az ellenfél. De felesleges arról beszélni, hogy három vagy négy hátvéddel játszunk-e. Nem lehet mindent a formációra fogni. Arra van szükségünk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt."

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik nemzet csapata nyeri meg a 2011–2012-es Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Csak a győzelemmel lennénk elégedettek a Trabzonspor ellen, és szeretnénk jó játékkal elérni ezt. Jó csapat a török, erről meggyőződhettünk a legutóbbi néhány meccsükön, és a BL-ben nincsenek könnyű találkozók. Nem könnyű a jelenlegi időszak, amelyet átélünk, de egyetlen mérkőzést sem veszünk fél vállról" – jelentette ki a fekete-kékek vezetőedzője.

A rutinos Javier Zanetti is bízik benne, hogy az elveszített két tétmérkőzés után végre magára talál az Inter. Az argentin játékos úgy véli, Gian Piero Gasperini megtalálja a módját, hogy a helyes irányba haladjon a milánói együttes.

„A Milan ellen elbukott Szuperkupa-meccs és a Palermo elleni vereség után elmondhatom, nem ilyen kezdésre számítottunk, és az edzőnk is mérges volt. Hinnünk kell magunkban és a munkában. Nyilvánvaló, hogy van, amin javítanunk kell, de ezzel mi is tisztában vagyunk. Gian Piero Gasperininek más elképzelései vannak, mint elődjének, de ez mindegyik edzőre jellemző, és tiszteletben kell tartani. Sok minden változott, az edzőnk új ötletekkel áll elő, időbe telik, míg alkalmazkodunk, de a csapat mindent megtesz ezért" – mondta Javier Zanetti.

„Intelligens edzőnk van, nem az a célja, hogy romba döntse a csapatot. Ha a következő mérkőzéseken sem megy jól a játék, úgy gondolom, változtat valamin. Én biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz. Sokat beszélgetünk, remélhetőleg minél előbb sikerül megvalósítani az ötleteit, hiszen szerdán a Trabzonspor vár ránk a Bajnokok Ligájában, szombaton pedig a Romával játszunk" – tette hozzá a milánóiak csapatkapitánya.

Senol Günes, a Trabzonspor vezetőedzője korábban játékosként is összecsapott az Interrel: az UEFA-kupa 1983–1984-es idényének első körében a milánóiak elleni mindkét meccsen ő védte a török csapat kapuját. Az első meccsen a Trabzonspor 1–0-ra nyert, ám a visszavágón elszenvedett 2–0-s vereséggel kiesett.

„Az Inter számos trófeát nyert, rengeteg sikert ért el. Tiszteljük a milánóiakat, de magunkat is. Játszottam a Trabzonspor színeiben az Inter ellen sok évvel ezelőtt. Most edzőként is összecsaphatok velük, és azt gondolom, nagyon szerencsés vagyok ezért. Az Inter nem a legjobban kezdte a szezont, de ez nem jelent semmit a mi összecsapásunk szempontjából. Új edzője van, és még időre van szüksége a beilleszkedéshez. Nálunk is vannak új futballisták. Érdekes meccs lesz, az eredményt lehetetlen megjósolni. Az Interben sztárok játszanak, de nem lehet tudni, hogyan alakulnak az események a pályán" – mondta Senol Günes.

A B-csoport másik meccsén a Lille a CSZKA Moszkvát fogadja. A francia csapatot irányító Rudi Garcia szerint felkészültek a BL-re, de óva int attól, hogy együttesét biztos továbbjutónak tekintsék.

„Felkészültek és nyugodtak vagyunk, játékosaimat nem kell külön motiválni. Van rá esély, hogy a BL-szereplés okozta izgalom rányomja a bélyegét a játékunkra, de volt alkalmunk megtapasztalni, milyen nagy meccseket játszani: a legutóbbi szezon végén voltak fontos találkozóink, előtte pedig a Liverpoollal és a Valenciával is megküzdöttünk az Európa-ligában. Jobban aggódom azoktól a hangoktól, amelyek szerint könnyedén továbbjuthatunk a csoportból. A CSZKA és a Trabzonspor is veszélyes csapat, messze nem vagyunk favoritok. Hazai pályán fontos lenne győzelemmel kezdeni a sorozatot" – mondta Rudi Garcia.

A CSZKA Moszkva vezetőedzője, Leonyid Szluckij elmondta, számos sérültje van csapatának, de kijelentette, ennek nem lesz hatása a Lille elleni meccs eredményére.

„Felkészültünk, ahogy szoktunk a Dinamo elleni vereség ellenére is. Számos sérültünk van, de valahogy összeszedünk tizenegy embert, és nem hiszem, hogy a hiányzók és az eredményeink között szoros összefüggés lenne, mivel van elég tapasztalt játékosunk, aki képes helyettesíteni a sérülteket. A Lille támadó szellemű csapat, meg kell gondolnunk, hogyan védekezünk ellene" – mondta Szluckij.

BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
INTERNAZIONALE (olasz)–TRABZONSPOR (török)
Milánó, Giuseppe Meazza Stadion, 20.45. Vezeti: Johannesson (svéd)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Inter: Júlio César – Jonathan, Lúcio, Ranocchia, Nagatomo – Sztankovics, Cambiasso, J. Zanetti – D. Milito, Sneijder, Pazzini. Vezetőedző: Gian Piero Gasperini
Trabzonspor: Zengin – Glowacki, Kacar, Celustka, Balci – Zokora, Colman, Alanzinho, Akgun – Brozek, Altintop. Vezetőedző: Senol Günes
LILLE OSC (francia)–CSZKA MOSZKVA (orosz)
Lille, Stade Lille-Metropole, 20.45. Vezeti: Benquerenca (portugál)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Lille: Landreau – Debuchy, Rozenhal, Basa, Béria – Balmont, Mavuba, Pedretti – Payet, Sow, Hazard. Vezetőedző: Rudi Garcia
CSZKA Moszkva: Gabulov – Nababkin, V. Berezuckij, Ignasevics, A. Berezuckij – Dzagojev, Mamajev, Tosics, Aldonyin – Doumbia, Vágner Love. Vezetőedző: Leonyid Szluckij

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik