BL: a pontos passzokban a PSG-t és az MU-t is megelőzi az FTC

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.24. 15:05
null
A Ferencváros Torinóban, a Juventus ellen folytathatja BL-szereplését, hétfőn már a meccs helyszínén edzett a csapat (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében ma kezdődik a „második félidő”, hiszen eddig három meccset játszottak a csapatok, és még ugyanennyi van hátra. A Juventus–Ferencváros találkozó előtt az FTC és a BL összesített statisztikái között böngészgetünk.

Az európai szövetség hivatalos oldalán, az uefa.com-on megtalálható összesített statisztikák jól mutatják, hogy a Ferencváros az FC Barcelonától, a Dinamo Kijevtől és a Juventustól eddig összesen kapott 11 gólja ellenére is próbálja a saját játékát játszani, nem a kapuja elé húzódva próbálja „túlélni” a Bajnokok Ligája-meccseket, hanem igyekszik gólt, gólokat szerezni, és eddig mind a három találkozóján sikerült is a kapuba találnia, összesen négyszer.

Az egyik mutató, amiben a legközelebb van a 32-es mezőny elitjéhez a Ferencváros, az a pontos passzok száma (1410), ebben 11. az FTC, közvetlenül az Inter (1419) mögött. Megelőzve olyan klubokat, mint az előző kiírásban döntős PSG (1360), a H-csoportot vezető Manchester United (1360), de említhetjük az Atlético Madridot (1260) vagy az RB Leipziget (1204) is. Az első három helyezett a vonatkozó rangsorban – nem meglepetésre – az évek óta és továbbra is a labdatartásra építő FC Barcelona (2062), Borussia Dortmund (2004), Manchester City (1966) trió. Továbbá érdemes kiemelni, hogy a Ferencváros a passzok százalékos mutatójában is a jobbak közé tartozik 88 százalékkal (1599 passzból jött össze az 1410 jó átadás), amelynél csak a Barca (91%), a Manchester City (89%) és a Juventus (89%) játékosai passzoltak pontosabban.

Passzstatisztikák, top 25 – a Ferencváros a 11. a pontos passzok számában (passzok száma, pontos passzok száma, százalékos passzmutató, százalékos labdabirtoklás, labdabiroklás percben, forrás: uefa.com)  – NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
Passzstatisztikák, top 25 – a Ferencváros a 11. a pontos passzok számában (passzok száma, pontos passzok száma, százalékos passzmutató, százalékos labdabirtoklás, labdabiroklás percben, forrás: uefa.com)  – NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!

 

Persze hiába a jó százalék, amikor Budapesten két rossz ferencvárosi átadásból két gólt szerzett a Juventus, de a statisztikák azért mutatják az FTC hozzáállását, játékfelfogását. Ráadásul úgy áll a 11. helyen a pontos passzok számában a csapat, hogy a labdabirtoklása „csak” 47 százalék, tehát mérkőzésenként kevesebbet van nála a labda, mégis jobban passzol, mint sok más, az említett rangsorban mögötte álló csapat.

A kapura lövések meccsenkénti, átlagos számában a 21. helyen áll a Ferencváros (meccsenként 11 lövés, összesen 33), míg a listát a csoportellenfél FC Barcelona vezeti (19, összesen 57). A keddi ellenfél, a Juventus a 14. (12.33, 37). A harmadik helyért folyó küzdelem szempontjából közvetlen riválisnak számító Dinamo Kijevet (8.67, 26) ebben is megelőzi az FTC. Amiben viszont egyértelműen visszaestek a zöld-fehérek a selejtezőkhöz képest, az a pontosság a befejezéseknél, ugyanis a 33 lövésükből összesen csak kilenc találta el a kaput (27%), ennél kevesebb kaput eltaláló lövése a 32 csapatból csak a Sahtarnak (8), az Olympiakosz Pireusznak (7), a Zenitnek (5) és a Marseille-nek (4) van.

A kapura lövések számában a mezőny második felében található a Ferencváros (lövések száma, meccsenkénti átlaga, a kaput eltaláló lövések, a kaput elkerülő lövések, blokkolt lövések, kapufák – top 25 csapat, forrás: uefa.com ) – NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
A kapura lövések számában a mezőny második felében található a Ferencváros (lövések száma, meccsenkénti átlaga, a kaput eltaláló lövések, a kaput elkerülő lövések, blokkolt lövések, kapufák – top 25 csapat, forrás: uefa.com ) – NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!

 

A Ferencváros meccsein kevés a szöglet, a magyar csapat csak hét szögletet végezhetett el, ugyanannyit, mint a Juventus, ennél kevesebb szögletet az eddigi három fordulóban csak a Rennes és a Sahtar rúghatott (6). Viszont az FTC ellen az ellenfelek sem jutottak sokszor szöglethez, csak kilencszer, amivel a 6. helyen áll az együttes a Manchester City (4), a Real Madrid (4), a Sevilla (6), az RB Leipzig (7) és a Juventus mögött (9).

A Ferencváros gyengéi – főleg a Barca és a Juve ellen – az ellenfelek támadásainál mutatkoznak leginkább. A WhoScored.com számaiból kiderül, csak az FK Krasznodar (19.3), a Lokomotiv Moszkva (16) és a Dinamo Kijev (15.7) ellen próbálkoztak meccsenként több lövéssel: Dibusz Dénes kapuját mérkőzésenként 15-ször célozták meg. Az viszont meglepő, hogy a WhoScored szerint meccsenkénti 17.7 labdaszerzéssel (ez az úgymond szabad labdákra vonatkozik, a szerelések nincsenek benne) a 3. a BL-rangsorban a Ferencváros, a Juventus (18.3) és a Salzburg (18.3) mögött, igaz, a konkrét szerelések (abból következő labdaszerzések) átlagos számában „csak” a 17. (14.7 meccsenként).

Védekezéssel összefüggő adatok (átlagos lövésszám adott csapat ellen, szerelések, szabad labdák megszerzése meccsenként, szabálytalanságok és lesállások száma meccsenként, forrás: whoscored.com) – NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE
Védekezéssel összefüggő adatok (átlagos lövésszám adott csapat ellen, szerelések, szabad labdák megszerzése meccsenként, szabálytalanságok és lesállások száma meccsenként, forrás: whoscored.com) – NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE

 

A védekezéssel összefüggő adat, hogy a Ferencváros játékosai 10 sárga lapot kaptak a három csoportmeccsen, ennél többször csak a Lazio futballistáit figyelmeztették (12-szer). Viszont ez nem azt jelenti, hogy kirívóan sokat szabálytalankodtak volna Blazicék, ugyanis 12 olyan csapat is van, amelyet többször kellett emiatt megállítania a játékvezetőknek (az FTC-t 37-szer).

A Nemzeti Sportot a Juventus–Ferencváros mérkőzésről, a helyszínről tudósítja: Csillag Péter, Határ Dávid (szöveg), Pusztai Viola (videó) és Árvai Károly (fotó)

BAJNOKOK LIGÁJA
A G-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz) 0–2 (Álvaro Morata 46., 84.)
FC Barcelona (spanyol)–Ferencváros 5–1 (Messi 27. – 11-esből, Fati 42., Coutinho 52., Pedri 82., O. Dembélé 89., ill. Haratin 70. – 11-esből)

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 0–2 (O. Dembélé 14., Messi 90+1. – 11-esből)
Ferencváros–Dinamo Kijev (ukrán) 2–2 (Nguen 59., F. Boli 90., ill. Cihankov 28. – 11-esből, De Pena 41.)

3. FORDULÓ
November 4., szerda
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–1 (Messi 5. – 11-esből, Piqué 65., ill. Cihankov 75.)
Ferencváros–
Juventus (olasz) 1–4
(F. Boli 90., ill. Álvaro Morata 7., 61., Dybala 73., Dvali 81. – öngól)

4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–Ferencváros
21.00: Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00: Ferencváros–FC Barcelona (spanyol)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00:Dinamo Kijev (ukrán)–Ferencváros

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 3 3 9– 2 +7 9
2. Juventus 3 2 1 6– 3 +3 6
3. Dinamo Kijev 3 1 2 3– 6 –3 1
4. FERENCVÁROS 3 1 2 4–11 –7 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik