A nagyok játszótere – Deák Zsigmond publicisztikája

Vágólapra másolva!
2023.03.19. 23:02

Három nemzetközi kupában összesen 24 csapat jut a negyeddöntőbe: ennek kiszámolásához nem kell matematikusnak lenni. S ha ránézünk az idei konkrét névsorra, akkor sem kapunk a szívünkhöz meglepetésünkben, hiszen hat olasz, négy angol, három belga, két-két német, spanyol, holland és portugál, valamint egy-egy francia, lengyel és svájci gárda alkotja a 2023-as európai klubfutball aktuális krémjét. Tíz országból érkeztek, s ha azt vesszük, hogy a kontinentális szövetség, az UEFA taglétszáma 55, akkor reformok bevezetése, „kicsik” felzárkóztatása, harmadik sorozat (Európa-konferencialiga 2021-től) kiírása ide vagy oda, nem fordult ki sarkaiból a föld(rész), maradt a nemzetközi porond a nagyok játszótere.

Persze a játszótéren belül évről évre némileg változnak az erőviszonyok, most éppen Itália felől fúj a szél, a mezőny negyede innen kerül ki, a hatodrésze meg Angliából, ez a két ország képviselteti magát mindhárom sorozatban. A meglepetés természetesen nem a Premier League markáns megjelenése – gazdasági és szakmai szempontból évek óta érzékelhető a fölénye a többiekkel szemben –, hanem a Serie A-é. S ha hozzátesszük, hogy a sors(olás) kegyének köszönhetően bizonyosan lesz olasz elődöntős a legmagasabban jegyzett sorozatban, a Bajnokok Ligájában, sőt, van esély a tisztán itáliai mérkőzésre a négy között (ebben az esetben a finalista is tuti), akkor jelentős változásról beszélhetünk.

Kérdés, mennyire lesz tartós ez a tendencia, mert ha őszinték akarunk lenni, akkor csak az otthon listavezető, a BL-negyeddöntőben újoncnak számító Napoli mutat igazán jó formát, a többiek a korábban megszokott, kevésbé látványos, mégis hatékony olaszos stílussal jutottak idáig. Sőt, még tovább, hiszen a BL-ben elkerülték a fő esélyeseket, a címvédő Real Madridot, a két angol óriást, a Chelsea-t és a legutóbb erődemonstrációt tartó, a serleget eddig hiába hajszoló Manchester Cityt, valamint a Paris Saint-Germain ellen Messitől, Mbappétól függetlenül játszi könnyedséggel továbbjutó Bayern Münchent. Tavaly a spanyol királyi gárda menetelt végig a legnehezebb ágon, most is van egy olyan érzésem, hogy ebből a kvartettből kerül ki a végső győztes, hacsak a tetszhalott állapotukból feléledő olaszok (legutóbb 2010-ben nyertek a José Mourinho-féle Inter révén BL-t) másképp nem gondolják. Esetleg a Benfica, s akkor vége a Guttmann-átoknak… Ebben a mi kezünk is benne lenne, hiszen 2020 nyarán Radnóti Zoltán budapesti főrabbi írásba foglalt áldást írt, amit lapunk főszerkesztője, Szöllősi György vitt Lisszabonba, s adott át a klub alelnökének, Joao Varandas Fernandesnek, hogy „semlegesítse” a legendás zsidó származású magyar edző, az akkori vezetőkkel a fizetése kapcsán összekülönböző Guttmann Béla Benficára kimondott 1962-es átkát: száz évig nem nyernek semmit! S még „csak” hatvanegy esztendő telt el, igaz, többek szerint a tavalyi ifjúsági BL elsősége óta már nincs is mit megtörni.

Amíg ez eldől, nézzük inkább az Európa-liga (El) nyolcasát. A Manchester United–Sevilla és a Juventus–Sporting szereposztás a BL-ben is elmenne, a Feyenoord–Roma találkozó szintén patinás párosításnak számít, a Ferencvárost búcsúztató Leverkusen pedig a belga meglepetéscsapatot, az Union Saint-Gilloise-t kapta. Ha jósolni kellene, itt is az MU- és Juve-féle felső ágról várjuk a végső győztest. A Bajnokok Ligájával ellentétben az El-ben már megjelennek a Benelux-államok legjobbjai, egyébként a szokásos angol, spanyol, olasz, portugál, német vonal dívik. Fáj kissé a szívünk, de valljuk be, ez már/még nem a Fradi szintje, idáig eljutni azonban nyilvánvalóan bravúrnak számított, jár érte a gratuláció. Hogy aztán Sztanyiszlav Csercseszov mester bátor (vagy inkább vakmerő) célja, a jövő évi BL-nyolcaddöntő mennyire reális, azon vitatkozhatunk, én a szinten tartással bőven megelégednék, esetleg a BL-csoportkörrel. Sőt, e kettő akár még együtt is véghez vihető, ha a BL-csoport harmadikjaként az El-folytatás során a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc megvan… További álmodozás helyett szögezzük le, a Ferencváros keretének aktuális értéke 43.75 millió euró, a negyeddöntő szereplőié pedig sorrendben 795.7 millió (Manchester United), 442.9 millió (Juventus), 416.35 millió (Leverkusen), 338.75 millió (AS Roma), 240 millió (Sevilla), 233 millió (Sporting), 182 millió (Feyenoord), 43.05 millió (Union SG). Nagyságrendileg egyedül utóbbi az FTC szintje, s nála megvolt az a két fontos komponens, ami ahhoz kell, hogy egy papíron gyengébb csapat kiejtse az erősebbet: a szerencse és a hatékonyság. A Fradinál ez most hiányzott, nem baj, majd legközelebb.

Ami a harmadik számú sorozatot, az Európa-konferencialigát (Ekl) illeti, itt a már megszokott olasz (Fiorentina), angol (West Ham), belga (Anderlecht, Gent) és holland (Az Alkmaar) résztvevőhöz csatlakozott három további nemzeté, a francia Nice, a svájci FC Basel és a lengyel Lech Poznan.

Amikor arról beszélünk, hogy négy vagy öt elitliga működik-e a kontinensen, akkor a francia Ligue 1 reprezentánsainak momentán harmatgyenge európai szereplése a négy felé billenti a mérleg nyelvét. Tegyük hozzá, meg kell majd nézni az olaszok váratlan tündökléséhez hasonlóan, hogy mennyire állandósul ez a helyzet. Mindenesetre, ha megvizsgáljuk az „igazi” elitligák jelenlegi dobogósait, tehát akik otthon a legjobb formát mutatják, akkor vegyes a kép. Angliából a listavezető Arsenal épp most esett ki az El-ből a Sporting ellenében, a Man. City a BL-ben, a Man. United az El-ben áll. A német Bundesliga második helyezettje, a Bayern pozíciója biztos a BL-ben, ugyanitt a Dortmund és az RB Leipzig a nyolcaddöntőben könnyűnek találtatott. A spanyol bajnokságot vezető Barcelona az Európa-ligában nem jutott el idáig, a Real Madrid BL-specialistaként folytathatja, az Atléticóra már szinte nem is emlékszünk (egyébként kiesett a BL-csoportjából). Az olasz Serie A élcsoportjából a Napoli és az Inter ott van a BL-negyeddöntőben, a Lazio kettős vereséggel elvérzett az Alkmaarral szemben az Ekl-ben. Mi ebből a tanulság? Előfordul, hogy Európában nem az tündököl, aki otthon, és fordítva.

Visszatérve a kisebb nemzetekre, a svájci részvétel talán nem meglepetés, a lengyel kapcsán pedig érdemes megjegyezni, hogy a kelet-közép-európai régió (benne Magyarországgal) szinte teljesen kikopott ebből a szakaszból. Pedig azért a horvátok, a szerbek, a csehek, az osztrákok, az ukránok, a jelenleg háborús okokból eltiltott oroszok, a fehéroroszok, korábban a románok egy-egy kiemelkedő klubja azért eljutott idáig. Mondjuk a skandinávok sincsenek sehol, a görögök és a törökök szintén hiányoznak, ez azért nincs mindig így. Ha már hiány, lassan, de biztosan a magyar érdekeltségű csapatok is eltűntek a kontinentális porondról, csak az Ekl-ben maradt két hírmondó: Kerkez Milos az AZ Alkmaar bal oldali futója, Hegyi Krisztián pedig a West Ham harmadik számú kapusa. Mindkét ifjú titán szerepel a magyar válogatott legfrissebb keretében, előbbi itt is kulcsemberként, utóbbi pedig csereként, amolyan megelőlegezett bizalomból. Marco Rossi szövetségi kapitány tehát enyhén szólva sem érett gyümölcsként tépegeti le a fáról az európai kupákban (is) helytálló légiósainkat, sokat kell keresnie külföldön és az NB I-ben egyaránt a megfelelő embereket. Eddig megtalálta, csak tartsa meg a jó szokását. Kerkez kivételével mindenesetre már csupán bajnokikon figyelheti majd meg a jelöltjeit.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik