A Man. United átlépné a százas határt

Vágólapra másolva!
2012.10.23. 12:49
null
Ferguson már a Chelsea elleni bajnoki rangadóra is gondol: Rio Ferdinand és Patrice Evra nem kapott helyet a Man. United keretében (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában a BL-ben eddig száz mérkőzésen győzedelmeskedő Manchester United a – Sir Alex Ferguson szerint – idegenben veszélyesebb Bragával találkozik, míg a tétmérkőzésen már négy meccs óta nyeretlen Galatasaray a Vass Ádám nélkül felálló CFR-t fogadja.

 

Manchester United–Braga

A Manchester United ha nem is meggyőzően, de eredményesen kezdte a Bajnokok Ligája csoportkörét. Sir Alex Ferguson csapata előbb hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Galatasarayt, majd Romániában, hátrányból diadalmaskodott 2–1-re a CFR Cluj ellen.

A két nehézkes győzelemnek köszönhetően a „vörös ördögök" hat ponttal magabiztosan vezetik a H jelű kvartettet, ám a csoportelső csapatok közül a leggyengébb gólkülönbséggel rendelkeznek, így helyzetkihasználásban és eredményességben mindenképp javulnia kell az angol bajnokságban egyre inkább magára találó együttesnek. Rooneyék nyolc fordulót követően 18 pontot gyűjtve a Premier League táblázatának második helyén állnak, a Bajnokok Ligájában pedig 101. győzelmükre készülnek.

Sir Alex Ferguson a találkozót felvezető sajtótájékoztatóján elmondta, csapata nehéz feladat elé néz, hiszen megítélése szerint a Braga veszélyesebb csapat idegenben, mint hazai pályán. Szavait alátámasztja, hogy a portugál csapat legutóbbi hét, idegenben megvívott nemzetközi kupamérkőzésén nem talált legyőzőre.

„Számomra a Braga idegenben veszélyesebbnek tűnik, mint otthon. Ezt a Galatasaray elleni 2–0-s győzelem alkalmával is bebizonyította – vélekedett Ferguson. – Valószínűleg ugyanazt a kontrajátékot fogják játszani, mint amit a törökök választottak ellenünk. Sok gondot okoztak nekünk, de sikerült megőriznünk a mérkőzés elején megszerzett előnyünket."

A MU keretében nem kapott helyet a már a Chelsea elleni vasárnapi rangadóra pihentetett Rio Ferdinand és Patrice Evra, valamint a térdsérüléssel bajlódó Nemanja Vidics, ugyanakkor Ashley Young már pályára léphet.

„Nem mondanám, hogy lebecsülnénk a Bragát. Angliában és Európában olyan magas a színvonal, hogy kiszámíthatatlan tud lenni az ellenfél erőssége" – nyilatkozta Ferguson, aki hozzátette, Sindzsi Kagava, Tom Cleverley és Ryan Giggs rugalmasságot biztosít csapata számára, ám mai játékuk nem garantált.

A portugál bajnokságban harmadik helyen álló, de hat mérkőzésen már tíz gólt kapó Braga vezetőedzője, José Peseiro szerint a világ egyik legjobb csapata ellen mérkőznek.

„Ferguson dicsérte a Bragát, és azt mondta, nem becsülnek le minket. Kiváló csapatuk van sok tehetséges játékossal, akik kipihenten várják ezt a mérkőzést. A Manchester United a világ egyik legjobb együttese, amelynek játékosai nem jönnek zavarba, ha edzőjük új taktikai felállásban küldi őket pályára. Nagyon nehéz dolga van annak a csapatnak, amelyik meg akarja állítani őket" – méltatta az angolokat Peseiro.

„Megpróbálunk nyerni, de számunkra már a döntetlen is jó eredmény lenne. Birtokolnunk kell a labdát, és végig hinnünk kell a győzelemben. Nincs olyan játékoskeretünk, mint a MU-nak, de a futballisták már számtalanszor bizonyították képességeiket. Nem kell motiválni őket, ha olyan stadionban léphetnek pályára, mint az Old Trafford" – szögezte le a portugál szakember, aki nem számíthat a sérüléssel küszködő Mahamat Djamal és Paulo César játékára. Ismaily és Ruben Amorim pályára lépésének nincs akadálya, míg a sérülését maga mögött hagyó Alan játéka kérdéses.

Galatasaray–CFR Cluj

A tétmérkőzésen már négy mérkőzés óta nyeretlen, de a török bajnokságban így is éllovas Galatasaray a román bajnokságban bukdácsoló CFR Clujt látja vendégül. A törökök két vereséggel, rúgott gól nélkül kezdték a Bajnokok Ligája csoportkörét, így a Vass Ádámot nélkülöző román csapatot már mindenképpen le kell győzniük ahhoz, hogy életben tartsák reális továbbjutási reményeiket.

Fatih Terim, a Galatasaray vezetőedzője azonban nem gondolja, hogy sorsdöntő összecsapás lenne a mai.

„Ez a mérkőzés nem dönti el a sorsunkat. Saját játékstílusunk van, amelytől sohasem térünk el. Kisebb változtatásokat lehet, hogy végrehajtunk, de a filozófia ugyanaz marad. Támadóan kell fellépnünk, és nyomás alá kell helyeznünk őket. Sokat jelenthet számunkra a szurkolótáborunk. A támogatás egészen az utolsó percig növeli a játékosok motivációját és koncentráltságát. A legutóbbi szezonban zsinórban öt meccsen maradtunk nyeretlenek. Ha pontokat veszítünk, nyomás alá helyeznek bennünket, így az olyan pillanatokban, mint a mostani, győzelemmel kell feledtetnünk a problémákat" – nyilatkozta Terim.

A törököknél Tomás Ujfalusi biztosan nem léphet pályára, Burak Yilmaz és Semih Kaya játéka kérdéses, míg a sérüléséből felépülő Selcuk Inan és Hamit Altintop zöld utat kapott a játékra.

Ioan Andone, a CFR vezetőedzője úgy véli, csapatának négy pontot kell szereznie a Galatasaray elleni mérkőzéseken.

„Ez egy nagyon fontos meccs lesz számunkra. Úgy tekintünk rá, mint egy kieséses párharcra, ha négy pontot szereznénk, az döntő lenne a továbbjutás szempontjából. Tisztában vagyunk vele, hogy egy hazai pályán különösen erős csapattal találkozunk. A Galatasaray erőt meríthet szurkolói biztatásából, nagy kihívás elé nézünk" – fejtette ki Andone.

„Hiszek a csapatomban, nagyon jól felkészültünk az összecsapásra. Semmi kétségem afelől, hogy szórakoztató meccset fogunk vívni" – mondta az 52 esztendős szakember, akinek csapatában biztosan nem kap helyet a Bajnokok Ligájára sérülése miatt nem nevezett Vass Ádám.

BAJNOKOK LIGÁJA
H-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Manchester United (angol)–Braga (portugál)
Manchester, 20.45 (tv: Sport1, élő). Vezeti: Mazics (szerb)
A várható kezdőcsapatok:
Man. United: De Gea – Rafael, Wootton, Evans, Büttner – Valencia, Carrick, Cleverley, A. Young – Rooney, Van Persie. Menedzser: Sir Alex Ferguson
Braga: Beto – Baiano, Douglao, Vinícius, Elderson – Custodio, Hugo Viana – Alan, Mossoro, Barbosa – Eder. Vezetőedző: José Peseiro
Galatasaray (török)–CFR Cluj (román)
Isztambul, 20.45. Vezeti: Tagliavento (olasz)
A várható kezdőcsapatok:
Galatasaray: Muslera – Eboué, Cris, Kaya, Hakan Balta – Hamit Altintop, Felipe Melo, Selcuk Inan – Umut Bulut, Elmander, Burak Yilmaz. Vezetőedző: Fatih Terim
Cluj: Felgueiras – Pinto, Cadu, Rada, Sepsi – Muresan, Luís Alberto – Sougou, R. Bastos, Camora – Kapetanosz. Vezetőedző: Ioan Andone
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 2 2 0 0 3–1 +2 6
2. CFR Cluj 2 1 0 1 3–2 +1 3
3. Braga 2 1 0 1 2–2 0 3
4. Galatasaray 2 0 0 2 0–3 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik